Séta a történelemben
Kis-Jeruzsálemben jártam a nyár elején. 1599-ben alapított itt zsinagógát Sebetáj fia, Júdás azoknak a hitsorsosoknak a számára, akik a pápai államból menekültek a szabadabb toszkán városba, Pitiglianóba.
Összesen 11,777 találat (8421 - 8440) : Új Magyar Szó.
Kis-Jeruzsálemben jártam a nyár elején. 1599-ben alapított itt zsinagógát Sebetáj fia, Júdás azoknak a hitsorsosoknak a számára, akik a pápai államból menekültek a szabadabb toszkán városba, Pitiglianóba.
A 125 éve ezen a napon a nyíregyházi városházán kihirdetett elsőfokú felmentő ítéletről, továbbá az azt felülvizsgáló és helybenhagyó budapesti ítélőtáblai és kúriai másod- illetve harmadfokú döntésekről, valamint a per négy példamutató nagy jogászáról emlékeznek meg koszorúzással és beszédekkel a fővárosban – közölte az Eötvös Károly, Kozma Sándor, Tóth Lőrinc és Vajkay Károly Emlékkör.
Tangók, szonáták, szimfóniák: egy olasz zsidó muzsikus, Francesco Lotoro az életét tette fel arra, hogy felkutassa mindazokat a zenéket, amelyeket a náci koncentrációs táborokban írtak, felszínre hozva egy elképzelhetetlen gazdagságú zenei örökséget.
Egyszerre ősi magyar jelkép, náci szimbólum, irredenta totem és máig használatos állami-katonai jelkép a Turul. Az elhíresült XII. kerületi szobor kapcsán a közéletbe visszatért ragadozó madár a történelem során volt már totemállat, viselték jelképként különféle korok katonái, jelképezte az erdélyi magyarságot, szimbólumnak használták a nemzet egységét hirdetők, és a nemzet egyes részeit likvidálni kívánók.
Forgács Pétert a San Franciscó-i Zsidó Filmfesztivál “Freedom of Expression” díjjal tüntette ki munkássága elismeréseként – közölte a Magyar Filmunió.
Nemrégiben e-mail üzenetet kaptam az alábbi szöveggel: “Wass Albert aki a II. vh idején embereket mentett, zsidókat is most antiszemita támadás áldozata! A nagyromán nacionalisták és balosnáci antiszemiták propagandahadjárata folyik egy Igaz Ember ellen.
“A mattbarna kosztümös hölgy gyönyörű: rózsaszín őszibarackkal kevert bronz fakéreg a bőre és csodásan barna a szeme. Általa jut szóhoz – a szentimentális Karmelicka utca részvételével – a minduntalan „felejteni” vágyó lélek megannyi olcsó kívánsága és szükséglete. Ekkor már mézes az alkony, és úgy, mintha nem lehetne tovább élni.”
Igazán díszes társaság gyűlt össze, hogy megvédje a hegyvidéki turult a XII. kerületben. Bár a történet vett már néhány fordulatot, az alaphelyzet mégiscsak az, hogy a szobrot sutyiban, engedély nélkül emelték, és úgy rémlik, a bíróság hozott is valami döntést arról, hogy el kell bontani. De pillanatnyilag nem annyira az ügy jogi része az érdekes, hanem a politikai.
2008. augusztus 2. szombat, a roma holokauszt emléknapja. A Holokauszt Emlékközpont ez alkalomból olyan programot szervezett, amelyben nem csupán a szenvedésről, megpróbáltatásokról esik szó, hanem a cigány kultúra gazdagságáról, a tehetséges fiatalokról és általában a kisebbségi létről napjainkban.
Kis keresgélés után még tegnap este is teljes terjedelmében elérhető és letölthető volt az internetről a Jud Süß.
A Demokratikus Hálózat holnap szervez megemlékezést az antifasiszta politikus, Ságvári Endre meggyilkolásának helyszínén a Remíz étteremnél.
A mediterrán hangulatú Pécsett nyáron pezseg az élet. Baranya 200 ezres lélekszámú megyeszékhelyének főterén, a Széchenyi téren egyre-másra váltják egymást a turistacsoportok. A város egyik legismertebb jelképe, a Dzsámi előtt a Pécsi Tudományegyetem megfáradt hallgatói pihenik ki a vizsgázás fáradalmait, a Király utca kerthelységeiben üldögélve a város színe-java kortyolgatja a Dunántúli Naplót olvasván a pécsi sörfőzde habos, párától csillámló nedűit.
Egy texasi bejegyzésű amerikai szerveren működik
tovább a kuruc.info, miután a szélsőradikális, személyes adatokkal is kufárkodó
honlapot korábbi amerikai szolgáltatója a szerződési feltételek megszegése
miatt egyszerűen lekapcsolta.
Gyanúsítottként hallgatott ki két férfit a rendőrség szerdán a Jud Süss című filmmel kapcsolatban közösség elleni izgatás miatt indult büntetőügyben – közölte a BRFK.
Templomrekonstrukció 200 millió forintért – A mennyezeti freskó újrafestetése a következő generációra marad Forrás: Népszabadság A Temesvárról csecsemőként Magyarországra menekített Turai János felmenői maguk is zsinagógaépítő emberek voltak. A kisfiú Békéscsaba … Tovább »
Egy 2007-es ügyészi határozat tette ”nem kihívóan közösségellenes” tevékenységgé a közszereplők tojással és más élelmiszerekkel történő megdobálását. A júliusi Meleg Méltóság Menetének megzavarása után három értelmiségi a legfőbb ügyészhez fordult, arra kérve Dr. Kovács Tamást, hogy az ügyészség bírálja felül korábbi állásfoglalását, vagy a legfőbb ügyész álljon ki előre bejelentett időpontban és helyszínen közterületre, hogy az arra affinitást érző állampolgárok tojással dobálhassák meg. Az alábbiakban a legfőbb ügyésznek írott nyílt levelet közöljük
A Moszad legtitkosabb kommandós egységének tagjai gyorsak, észrevehetetlenek és legyőzhetetlenek. Nincs ami, vagy aki megállítsa őket. De azért nekik is lehetnek különös vágyaik. Zohan álmaiban például bajonett helyett olló, hangtompítós pisztoly helyett a hajszárító szerepel. Fodrász szeretne lenni.