Találatok ‘Új Magyar Szó’
Összesen 11,777 találat (8101 - 8120) : Új Magyar Szó.
Rocket ’n’ Roll
1944 szeptemberében London lakói arra lettek figyelmesek, hogy bizonyos épületek minden előjel nélkül felrobbantak. Se német bombázót nem láttak, se a régi, megszokott V-1 lövedékek zúgását nem hallották, csak a robbanást.
60 éve halt meg Zsolt Béla
Forrás: Gondolatok blog Zsolt Béla (Komárom 1895 január 8. – Budapest 1949 február 6): író, polgári radikális újságíró. (Eredeti neve: Steiner)A Nyugat második nemzedékének tagjaként indult, hatott rá Charles Baudelaire, lelkesedett Ady Endre költészetéért, mesterének tekintette … Tovább »
Heti Midrás: menj be Fáraóhoz (Bo)
76 éves korában elhunyt John Updike
„Halottat siratni könnyű”
„Mi persze nyugatiak vagyunk (…). Történelmünk tele van, egészen napjaikig, tömeggyilkosságok sorozatával, de az ölésről lesütött szemmel és ájtatos, megrovó hangon beszélünk; nem tehetünk másként, ez a szerepünk.” (Márai Sándor, 1942)
Sem a BBC, sem a Sky nem adja a gázai segélyfelhívást
A BBC után a brit Sky televízió is megtagadta, hogy sugározza a gázai övezeti izraeli offenzíva áldozatainak megsegítését célzó jótékonysági felhívást.
Hangos tanúk egy embertelen korszakról
Online-archívumba gyűjtötték össze a nácik által elhurcolt közel 600 volt kényszermunkás élettörténetét Németországban. Az archívumban magyarok is mesélnek a borzalmakról.
A kérdések kérdése
![](https://www.szombat.org/files/2009/01/agostonvilmos-120x90.jpg)
Nemegyszer figyeltem gyerekkoromban, hogy ha egy széket, vagy ágyat reparált, abból mindig nagy baj lett. Amikor ezeket mesélte, derűsen elképzeltem, hogy a gyalu élét próbálja állítgatni, de hol túl mélyen hasít bele a fába, hol nem fog semmit, élesen össze-vissza karcolja a deszka … Tovább »
Milyen könyvektől lett Barack Obama az, aki?
“Valódi rendszerváltás” a szélsőjobboldalon – avagy a Jobbik a politikában
Még a romák integrációs nehézségeit, a nem roma falusi lakosoknak a romákkal kapcsolatos tapasztalatait és félelmeit is hajlamosak voltak azonnal “rasszizmusnak” kikiáltani a mainstream uralkodó politikusai, közírói.
Mi lesz a magyar?
Van, aki nem hajlandó más magyart ismerni az országhatáron belül lakóknál. A másik álláspont képviselője éppen ellenkezőleg, a világon mindenhol honfitársainkat véli felfedezni. Vajon lehetséges-e többféleképpen megélni a magyarságot?
Rekonstruálták az ókori izraeliek arcát
Senki sem tudja, hogy valójában hogy nézhetett ki Mózes vagy Jézus; míg az egyiptomiak, görögök, rómaiak külleméről fogalmat alkothatunk a műalkotások révén, a zsidóknál a vallás tiltja az emberábrázolást, így hitelesnek tekinthető ókori portrék sincsenek.
A magyar születésű fotós retrospektív kiállítása a Belgiumi Zsidó Múzeumban
Robert Capának, a XX. század egyik legjelentősebb fotóriporterének a képeiből nyílik retrospektív kiállítás pénteken Brüsszelben, a Belgiumi Zsidó Múzeumban.
Még mindig működnek a csempészalagutak Gázában
Az izraeli haderő utolsó katonája is elhagyta a Gázai övezetet, de Izrael még mindig készen áll a beavatkozásra, ha a Hamász támad. Egyiptomból továbbra is titkos alagutakon folyik a csempészet, egyebek mellett erről tárgyal Brüsszelben Cipi Livni izraeli külügyminiszter.
Párizsi szeletelés – arab-zsidó békeegyezmény, 1919
Szinte a kirobbanása pillanatában lezárhatta volna a közel-keleti konfliktust egy arabok és cionisták közt 90 éve megkötött egyezség, ami azonban nagyhatalmi játszmák miatt hamar érvényét vesztette.
A fiatalok gondolkodása sokszor előítéletes, kirekesztő
Élesebb versenyben kell helyt állniuk, több bukást kell feldolgozniuk, nyitottabbá, rugalmasabbá kell válniuk a mostani fiataloknak, mint a korábbi generációknak. Ebben segítené őket a most elkészült, 15 évre szóló Nemzeti Ifjúsági Stratégia.
Írástudók, csatlakozzatok!
Tamás Gáspár Miklós (Az írástudók újabb árulása, január 14.) egy olyan baloldali aktivista értelmiség honi hiányán kesereg, amely csípőből lőne minden adandó alkalommal a mindenkori kormányra, ha nem ad azonnal több pénzt, jogot, kedvezményt valamely hátrányos helyzetű, vagy annak kikiáltott embercsoportnak.
Provokatív Polgár az “Egy a tábor, egy a zászló!”-ról
Az “Egy a tábor, egy a zászló!” elvének működőképtelen voltát már megannyian felemlítették számos fórumon, így mérvadó sajtóorgánumokban is, ám arról méltatlanul kevés szó esik, hogy Orbán Viktorék honnan merítettek, amikor ezt a pártstratégiát kiötlötték.
Kettős kisebbségben
![](https://www.szombat.org/files/2009/01/erdelyilajos_3-120x90.jpg)
Marosvásárhelyi, magyar-zsidó kulturális közegben, a cionista mozgalom izmosodó baloldali ágazatának befolyása jellemezte fiatal éveimet. Tizenöt éves koromban hurcoltak gettóba, onnét Auschwitzba. Egyetemi tanulmányaim után erdélyi folyóiratok szerkesztőjeként, illetve fotóriporterként dolgoztam. Időnként „egészségtelen” származásomnak, illetve helytelen politikai irányultságomnak köszönhetően felcseréltem azt a vasesztergályos,