“Gyűlölet-kontingens”: antiszemita ENSZ-konferencia készül?
Az első durbani konferencia a gyűlöletnek, az antiszemita uszításnak adott teret az emberi jogok nevében, az ENSZ égisze alatt.
Összesen 11,777 találat (8021 - 8040) : Új Magyar Szó.
Az első durbani konferencia a gyűlöletnek, az antiszemita uszításnak adott teret az emberi jogok nevében, az ENSZ égisze alatt.
Az EU nem elégedett a jelenlegi szövegtervekkel, és várhatóan saját javaslatokat tesz a témában még a tanácskozás előtt.
Tizenketten vehették át pénteken a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll-díjakat a nemzeti ünnep alkalmából, a Magyar Sajtó Napján. Az elismeréseket Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Szepesi György, az Aranytoll Bizottság elnöke nyújtotta át.
Sokan vannak, akik évről-évre úgy nézik végig az izraeli filmhét kínálatát, hogy a primer mozi-élményen túl, egy másik élet lehetséges képeiben is megmerítkeznek, amiben nincs részük. A héberül tudókra a nyelv, másokra az ismerős dallamok, az ábrázolt vallási szokások, a tájképek hatnak, és olyan érzéseket ébresztenek, amiket évente csupán egy héten élnek át.
Szakmai pályájára tekintve eddig három fontos kristályosodási pontot láthatunk. Időrendi sorrendben visszafelé: a kapcsolatanalízis megalkotása, a Ferenczi Egyesület életre hívása és a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály megalapítása. Mivel a kapcsolatanalízis a legújabb fejlemény, ezért kezdjük ezzel a beszélgetést!
A Magyar Gárda feloszlatását sürgeti a Magyar Demokratikus Charta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettesének írott levelében.
Hogyan lesz az egykori viccből kordokumentum, és a galád feljelentés hogyan alakul át kacagtató írássá, arról árulkodik két cikk az e havi folyóirattermésből. A múltat végképp szétröhögni persze így sem lehet, de a korfestőnek szánt szövegek egyszerre „tanítanak és szórakoztatnak”.
Benjamin Netanjahunak még három hete van, hogy összerakjon egy kormánykoalíciót Izraelben. Úgy tűnik, közel a megállapodás a szélsőjobboldali Jiszrael Beitejnuval, a nekik ígért miniszteri posztokkal a pártvezér és a külügyminiszteri poszt várományosán, Avigdor Liebermanon kívül azonban nem sokan elégedettek. A kérdés, hogy Bibi kinek akar megfelelni: a választóknak, az Egyesült Államoknak, párttársainak, kormányalakítási megbízatásának, vagy mégis békét akar?
A pszichoanalízis létrejöttét az 1900-as évhez, Sigmund Freud (1856-1939) Álomfejtés című munkájának megjelenéséhez köthetjük. Az eredetileg hipnózissal gyógyító neurológus Freud azt vette észre, hogyha hagyja betegeit hipnózisban szabadon beszélni, akkor olyan fantáziákról számolnak be, melyek közvetlenül okai lehetnek azoknak a „megfoghatatlan” bajoknak – fizikai háttérrel nem magyarázható tüneteknek –, melyekben betegei szenvednek.
A KONFERENCIA PROGRAMJA
8.45 – 9.30
Regisztráció
9.30 – 9.45
Köszöntő
Szőnyi Andrea kuratóriumi elnök,
Zachor Alapítvány
A konferencia hivatalos megnyitója
Arató Gergely Oktatásért Felelős Államtitkár,
Oktatási és Kulturális Minisztérium
9.45 – 10.30
Az előítéletek … Tovább »
Uri Asaf januári, Tátra utcai kiállításán[1] egy ízig-vérig festőt, és ízig-vérig zsidó festőt ismerhettünk meg. Nála a zsidóság nem csupán annyit jelent, hogy képeinek olykor zsidó tárgya van, a zsidósága mélyebben gyökerezik. Egy ritka, mert úgy elkötelezetten zsidó, hogy … Tovább »
Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András újságíró és Térey János költő, író is Izraelbe látogatott a háború alatt, után. Milyen érzésekkel indultak útnak? Milyen élmények érték őket Izraelben? Hogyan érzékelték az háborús izraeli hétköznapok hangulatát? Milyen … Tovább »
A 2006-os izraeli választások után nem sokkal világossá vált, hogy új választásokat kell kiírni Izraelben, ahol a libanoni fiaskó, de főleg Ehud Olmert volt miniszterelnök Moshe Talansky amerikai zsidó üzletemberhez fűződő anyagi „viszonya” után, majd Olmert lemondása után Cipi … Tovább »
Vajon mi köti össze az 1930-as években betiltott zsidó zeneszerzőket és Britney Spears amerikai énekesnőt? A válasz egyszerű: Max Raabe és a Palast Orchester. A zenekar elsősorban az 1920-30-as évek dalait játssza, ám viccből feldolgozta napjaink néhány popslágerét is.
Mi legyen a volt titkosszolgálati iratokkal? címmel rendezett a minap kerekasztal-beszélgetést a Beszélő. Varga László történész, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, a Kenedi-bizottság tagja egy hullámhosszon volt Gulyás József szabaddemokrata képviselővel, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjával. Mindketten vitatkoztak Tóth Károllyal, a bizottság szocialista alelnökével, aki szerint a rendszerváltás óta a titkosszolgálatok törvényesen működtek.
Draskovics András tiszteletbeli kapitány beszédében azt mondta, a zsidóknak 2 milliárd emberre van szükségük a világon-azokra is azért, hogy dolgozzanak nekik. A további négymilliárdra nincs szükségük – mondta. A kapitány a tagtoborzón arról is beszélt, hogy a zsidók uszítják a romákat a magyarok ellen.
Robert Capa hazatér? Nos, Magyarországnak van törlesztenivalója az innen elszármazott, nagy fotósgenerációval szemben. Kertész, Brassai, Munkácsi, Capa nem nálunk lettek világhírűek. A magyar állam most 300 milliót költött egy nagyobb anyagra a hetvenezer negatívot tartalmazó Capa-életműből. Mit vettünk és miért? S milyen vihart kavart mindez?
A magyar antiszemitizmus története, múltja és jelene minden bizonnyal fehér, de legalábbis nagyon világos, mondjuk, halványszürke foltként tartja nyilván Erdélyt. A közhiedelem úgy tartja, hogy bezzeg Erdélyben ma nincs antiszemitizmus (?!), nem is volt (??), ha volt is, egészen másképpen volt, mint az anyaországban (!). Erdéllyel nem köthető össze az antiszemitizmus…
Tatárszentgyörgyön agyonlőttek két cigányt, egy ötéves kisfiú is sörétet kapott, hátulról. Esélye sem volt a menekülésre. Ehhez hasonló eset már többször is előfordult, az elkövetők szándéka akkor is egyértelmű volt, kilétük pedig bizonytalan.
Februárban tűzte ismét műsorára a Magyar Állami Operaház a Mahagonny városának felemelkedése és bukása című Brecht–Weill-darabot. Lássuk, ki is a mű zeneszerzője, Kurt Weill!