Találatok ‘Új Magyar Szó’
Összesen 11,777 találat (7521 - 7540) : Új Magyar Szó.
Új holokausztmúzeum épül Berlinben
Öt évvel azután, hogy Berlin központjában felavatták a Holokauszt-emlékművet, a német főváros egy olyan új múzeum felavatására készül, amely a náci terrorgépezetet fogja bemutatni.
A zsidó Rip Van Winkle megszólal, avagy mi a baja Domán rabbinak Sólyom Lászlóval?
Domán István rabbi (minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem főrabbi) március elsejei kijelentése arról, hogy Sólyom László nem méltó államfőnek, ha nem írja alá a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvényt, felidézi bennem a réges-régi, még az amerikai gyarmati időkben született legendát, melyet Washington Irving dolgozott fel. Rip Van Winkle átaludt az erdőben húsz évet, s mikor felébredt és hazatért, nem ismert rá a falujára: a felesége fiatal nőből öregasszonnyá vált, a gyermekei felnőttek, a szomszédai meghaltak.
A váci rabtemető halottai
Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.
A megtalált gyökerek szorítása
Egy elegáns, fiatalos, hatvanas olasz orvosnő meséli ezt a történetet, mely közben úgy érezzük, mintha egy Ozpetek film kezdene forogni. Anna Maria Hábermann az elhunyt apa fiókjából előkerült sárga iratcsomóról mesél, ami gyökeresen megváltoztatta az életét.
Dubaji gyilkosság: Ausztrália magyarázatot kér az izraeli nagykövettől
Magyarázatot kér Ausztrália az izraeli nagykövettől arra, miként használhattak ausztrál útleveleket a Dubajban meggyilkolt Hamász-vezető elleni merénylet gyanúsítottjai.
Feltörték az Országos Választási Iroda honlapját
Kedd reggel megtámadták az Országos Választási Iroda weboldalát, Jobbikot éltető és a Fideszt, illetve az MSZP-t szidó feliratokat helyeztek el az aloldalakon.
Büntethető a holokauszttagadás
Sokadik nekifutásra a parlament utolsó ülésén megszavazták a holokauszttagadás büntethetőségét. Mesterházy Attila javaslatát az MSZP és az SZDSZ támogatta.
Miért lett olyan erőszakos a 20. század?
Erőszakba születünk, abban nevelkedünk, nem kell meglepődni, ha egész társadalmunkat az erőszak működteti, állítja Michael Haneke A fehér szalag című Aranypálma-díjas filmjében, és vitatkozni sem lehet vele. Haneke mesét mond az első világháború előtti időkről, hogy magyarázatot adjon a 20. századra.
A Mazsihisz-rendszer válsága
![](https://www.szombat.org/files/2010/02/mazsihisz_valsaga_foro_panyi_szabolcs2-120x90.jpg)
A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…
A Jobbik és a média: elhallgatás vagy kibeszélés?
Milyen módon viszonyuljanak a Jobbikhoz a rádiók és a televíziók a médiatörvénynek a rasszista beszédet tiltó rendelkezéseiből kiindulva? Mikortól lehet azt mondani, hogy szócsövet nyújtanak a Jobbiknak? Mit tartanak követendő példának? Melyek azok a témák, amelyekkel kapcsolatban meg lehet a Jobbikot szólaltatni? Másképpen kell viszonyulnia egy újságírónak a Jobbikhoz, amikor a „cigánybűnözésről” és „zsidó nagytőkéről”, a választási programjáról és szakpolitikai kérdésekről, vagy olyan témákról beszél, amelyekben a Jobbik „a média szövetségese”, például a pártfinanszírozás kérdése? Kötelezi a médiumokat bármire az, hogy mandátumokat szereztek az EP-ben?
Német uralom a héber nyelven
Amikor egy izraeli felébred egy sötét reggelen, első dolga, hogy megnyomja a Schaltert (villanykapcsoló), majd reggeli gyanánt egy Biss (falat) pirítóst leöblítsen egy Schluck (korty) kávéval. A héber nyelven beszélők több száz német jövevényszót használnak nap mint nap.
Kafka a tiéd!
Hallgatag hagyomány
Kié Kafka? A Szombat folyóirat februári számának címe igen találó, hiszen nem csak a hagyaték körül kialakult, valóban kafkai perre utal, de arra is, hogy Kafka milyen sokféle hagyomány és elbeszélés metszetében tudta és nem tudta meghatározni saját identitását is. A lapszámbemutatón ott jártunk.
Börtönt kaptak a kárpótlási csalók
Megszületett az első jogerős ítélet a roma kárpótlások ügyében. A győri ítélőtábla másodfokon öt év börtönre ítélte a pankaszi cigány kisebbségi önkormányzat volt vezetőjét csalás és közokirat-hamisítás miatt. Társát bűnsegédként két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Felelős és etikus?
![](https://www.szombat.org/files/2010/02/auschwitz_-_train_tracks-120x90.jpg)
Február 11-én a teljes magyar médián végigfutott a hír: 95 Holokauszt-túlélő (illetve hozzátartozóik) keresetet nyújtottak be egy chicagói bíróságon, s ebben a Magyar Államvasutakat perlik milliárdokra, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Másnap már magyar történészek, jogi szakértők, a Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont munkatársai is megszólaltak az ügyben, tollat ragadtak az ismert antiszemita publicisták…
Nyílt hetet tart az ősszel induló Izraeli Kulturális Intézet
![](https://www.szombat.org/files/2010/02/19457_295231069774_294252074774_3522095_6022278_n-120x90.jpg)
A világ első Izraeli Kulturális Intézete nyitja meg kapuit Budapesten idén ősszel. Február végi egyhetes programsorozatával még végleges kialakítása előtt lehetővé teszi a kultúrák közötti kölcsönös ismerkedést. Az IKI 2010 őszére tervezett megnyitásától a sokarcú izraeli kultúrát fogja bemutatni és népszerűsíteni Magyarországon oktató, szórakoztató, inspiráló programok és szolgáltatások felkínálásával….
Kordokumentumok az ortodox zsidóságról
Az ortodox zsidóság életéről szóló fotókiállítás nyílik csütörtökön Budapesten, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség központjában. Az épületben ortodox zsidó múzeumot hoznak létre és ez a kiállítás lesz a múzeum egyik alapgyűjteménye – mondta el Villányi András fotóművész, a felvételek készítője.
Vonulhatnak a nácik
Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten; a szervezet az elhalasztott “becsület napi” megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén.
Braham: A bíróság ítélje meg a MÁV felelősségét!
A kereset formailag ugyan 1 milliárd 240 millió dollárra pereli a MÁV-ot, de a nem vagyoni kártérítési rész – 240 millió dollár – felfelé igazítását kéri az 1944-es szintről, mégpedig az indoklásban harminchármas szorzót említve.