Találatok ‘Új Magyar Szó’
Összesen 11,777 találat (6761 - 6780) : Új Magyar Szó.
Kiállítás a muraközi zsidóságról
Horthy Miklós kormányzása alatt nem esett bántódása a muraközi zsidóknak, a németekkel szorosabban együttműködő Szálasi azonban kiszolgáltatta őket a hitleri eszméknek. Ezt Vladimir Kalsan muzeológus mondta a muraközi zsidóság történetét bemutató kiállítás megnyitóján.
Újjászületik az egykori berlini zsidó leányiskola
Hetven évvel azután, hogy a nácik bezáratták, ismét feléled az egykori berlini zsidó leányiskola komplexuma, ám új feladattal: falai között immár művészeti galéria és étterem bizonyítja a berlini zsidó közösség megújulását.
Ízek, illatok a Dob utcából
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/meszarszek_12_02_11-120x90.jpg)
Gyakran keseregtek régebben, akik kósert akartak enni Budapesten, mert kicsi volt a választék, s a minőség is elég ingadozó. A helyzet mára némileg megváltozott, bár vannak még meghódítandó csúcsok. Kósert tartani azonban mindig nehezebb és költségesebb, mint tréflit enni. Vidéken, ahol legfeljebb egy-egy hitközségi konyha kínált meleg ételt, bizonyára még nehezebb lehetett a helyzet, felvágott talán csak a fővárosból érkezett.
Európa: zsidó-keresztény kultúra – a Mazsihisz vezetői átgondolásra javasolják a készülő Nemzeti Alaptantervet
Zsidók a Tanácsköztársaságban
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/kunbela_komoroczycikkhez-120x90.jpg)
A Kalligram kiadónál jelenik meg rövidesen Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma, mely a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban.
Álom – Megjelent a Szombat februári száma
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/borito_12_02_szombat_szombatra-120x90.jpg)
Szombat, a 21. század magyar-zsidó folyóirata
Czifrik Balázs: Emlékezetközösség
Az emlékezetközösség fogalmát sokfelől lehet értelmezni: Trianon felől, a Holokauszt felől, és persze a Rákosi-diktatúra felől. Van miből válogatni. Nálunk, a Kárpát-medencében külön érdekesség, … Tovább »
Martonyi és Semjén is elítéli a Jobbik antiszemita kijelentéseit
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/gyongyosimarton_jobbik-120x90.jpg)
A Jobbik féktelen, zsidógyűlölő kijelentéseit nagy terjedelemben idézte hétvégén a londoni Jewish Chronicle és az izraeli Jerusalem Post. A két lap szakértőket is idézett, akik úgy vélték, ezek a gondolatok a kormánypárt egyes köreitől sem állnak távol. Mindez elhatárolódásra késztette a Martonyi János vezette külügyminisztériumot csakúgy, mint a Semjén Zsolt vezette KDNP-t – tudósított az MTI.
Az orosz irodalom totalitárius világképeiről Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/zamjatyim_12_02_05_emlekpont-120x90.jpg)
Számokká torzult egyének szürke tömege, ahol érzelmeknek és kilengéseknek semmi helye nincsen. Minden és mindenki a mindenható Jótevőtől függ. A totalitárius rendszerek legismertebb ábrázolója, George Orwell 1984-e előtt negyedszázaddal egy jégtörőhajó-mérnökből lett orosz dráma- és regényíró megalkotta az antiutópia műfajának alapművét, a sztálini szovjet valóság előképét.
Fischer Ádám levelet írt az EP-nek az Új Színház ügyében
Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam
A zsidó szellem és évezredes hanyatlása
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/laczoferenc_illusztracio_12_02_03-120x90.jpg)
Laczó Ferenc
Tábor Béla már A zsidóság két útja legelső oldalán hangsúlyozza a történelmi pillanat kivételes jelentőségét. Az 1938-39 során írott és közvetlenül a második világháború kitörése előtt napvilágot látott jelentős mű in medias res felütése … Tovább »
Örökjáradék is, meg nem is – Megegyezett a Mazsihisz és az EMIH
Kora legjelentősebb El Greco gyűjtője volt
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/nemesmarcell_1-120x90.jpg)
A neves berlini művészettörténész, Friedländer szerint, „…ha megírják a műgyűjtés történetét, abban Nemes Marcellt mindenképpen megkülönböztetett hely illeti meg”. A XX. század első felének legjelentősebb magyarországi gyűjteményét ő birtokolta. 1908-ban I. Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1910-ben nemesi oklevelet adott neki. Nemes Marcell passzióból gyűjtött, kereskedett, de azt is tudta, hogy felelősséggel tartozik a köznek.
Holtponton a kormány és a Mazsihisz vitája, több százmillió a tét
Ismét kudarcba fulladtak a Gál András Levente kormánybiztos és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közötti egyeztetések az ingatlanjáradék elosztásáról.
Gasztro-őrület
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/02_gasztro_orulet_gordeon-ramsey-120x90.jpg)
A Szombat folyóirat decemberi számát a kulináriának szenteltük. Sztárszakács-, blogger- és vendéglősinterjúkkal, kóserpiaci körképpel és sok-sok új recepttel. Még mindig lehet újat mondani a barheszről, a maceszgombóc levesről vagy a sóletről, mindezekhez kívánunk jó étvágyat és jó olvasást. Most lapszámunk beharangozó írását olvashatják.
Dörnert nem szeretik Londonban
Liberális színház tűz alatt Magyarországon címmel nyílt levelet jelentetett meg a Guardian brit mértékadó lap tegnap este, melyben az angol színházi szakma jeles képviselői tiltakoznak Dörner György kinevezése ellen az Új Színház élére.
Lovas szobrot Horthynak?
A neonáci Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte, következetes párt.
Megalakulásától kezdve törekszik „vitéz nagybányai Horthy Miklós
kormányzó úr őfőméltósága” (ahogy a nyilvánosság előtt emlegetik)
rehabilitálására.
A JöHVőH hódolói, a Józós-Késztős meseásóinak népe
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/kozmagyorgy_illusztracio_12_01_27-120x90.jpg)
Tábor Béla 1939-es esszéje ma fontosabb, mint valaha. ’39-ben az, hogy a zsidóság önzésével magára haragítja a befogadókat és ezzel – létrehozva a dühös nácikat – öngyilkosságot követ el, hallatlan és meghallhatatlan állítás volt. Voltak túlzásai: a talmud-kritikája ijesztően … Tovább »
Erkölcsi érzékemmel ellentétes konklúzió
![](http://ftp//kotablak_nagy.png)
…Szememben alapvetően hibás Tábor Béla megközelítése, aki valamiféle „szellemi esszenciának” tekinti a zsidóságot, s a zsidóság (benne a magyar zsidóság) problémái megoldásaként a zsidóság „lényegéhez”, „küldetéséhez” való visszatérést javasolja.Válasz Tábor Béla: A zsidóság két útja című könyvével kapcsolatos körkérdésünkre