Találatok ‘Élet és Irodalom ’
Összesen 2,783 találat (1901 - 1920) : Élet és Irodalom .
Yeshayahu Leibowitz: „A közös zsidó–keresztény örökség”
A Szombat Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írásával szeretne teret adni épp e párbeszédnek. A Leibowitzét kísérő szöveg Vári György irodalomtörténész (a szöveg egyik fordítója) megjegyzéseit tartalmazza.
Egydimenziós holokauszt-kiállítás
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2006 februárjában megnyílt állandó kiállítása több szempontból is ambivalenciáról árulkodik. Egyrészt, nagyon részletesen és kimerítően ábrázolja a magyarországi holokauszt nap-napi történéseit, ugyanakkor nem ágyazza be ezeket a szikár tényeket egy szélesebb összefüggésbe, nem ad részletes és kimerítő választ a miért kérdésére, ezért elbizonytalanítja a látogatókat is.
Lépjünk egy aprót előre
A Peszachot megelőző szombat Sábát HáGádol, értelmezési zavar elkerülése végett célszerű úgy fordítani: a szombat, amely nagy. Elnevezésének forrása nem található meg a T’náchban, és a talmudi irodalomban sem, éppen ezért a középkorban számos autoritás tett kísérletet a fogalom keletkezésének meghatározására.
Kertész Imre: Európa nyomasztó öröksége
A mögöttünk álló évszázad szörnyű megpróbáltatásai közt akadt egy váratlan és örömteli fordulat is: a szovjet birodalom vértelen összeomlására gondolok, erre a megrendítő, nehezen felfogható eseményre, amely éppoly öntörvényűen zajlott le, akár a lenyűgöző természeti jelenségek, amelyeket rettegve vagy gyönyörködve bámulunk, befolyásolni őket azonban nem tudjuk. Mikor aztán összedőlt a nagy agyagvár, kigyúltak az örömtüzek, és Európa-szerte megkezdődött a gondtalan ünneplés. Csak az első eufória elmúltával gondoltak az örökségre is, a kimúlt óriás iszonyú hagyatékára, s a szorongás légkörében hirtelen megszületett az európai eszme.
„Miért legyek én olyan pedáns?”
“A belső hangot, isten hangját, amely a prófétákat, a költőket megszólította. A hangot, amelyet a kiválasztottak magukban meghallottak. A szentírás-történetek szerzői és főszereplői számára a megnevezhetetlen egyszersmind láthatatlan is volt, hallották magukban a hangját, isten számukra auditív élmény volt. Egyedül Mózesnek adatott meg, hogy lássa az örökkévalót a csipkebokor tüzében, egyedül ő merészelte megkérdezni, hogy ki vagy, és egyedül ő hallotta az abszolút identitás válaszát: Vagyok, aki vagyok.”
Megismerni vagy manipulálni?
Forrás: Élet és Irodalom 2008. július 1. / Dr. Perényi Endre Magyarország mind ez idáig elmulasztotta azt, hogy szembenézzen azzal, hogy milyen felelősség terheli saját XX. századi történelmének alakulásáért, az egymást követő, százezrek életét követelő gyilkos diktatúrák … Tovább »
Római kori héber ima került elő Ausztriában
Forrás: Múlt-Kor 2008. június 30. A bécsi egyetem régészei egy 2,2 cm hosszú arany lemezkét találtak egy római kori gyermeksírban. A lapkán görög betűkkel írt héber felirat olvasható: a “Halld Izrael…” kezdetű Semá-ima, amely a zsidóság legfontosabb hitvallása. A Fertő-tótól … Tovább »
Felavatták Wass Albert szobrát Debrecenben
Forrás: Népszabadság Online 2008. június 29. Felavatták Wass Albert író egész alakos szobrát, Győrfi Sándor szobrászművész alkotását a debreceni Nagyerdőben, a Medgyessy sétányon. A több mint ezer résztvevő között ott volt a száz évvel ezelőtt született és tíz éve elhunyt … Tovább »
Megszűnt volna a cionizmus létjogosultsága?
Szükséges-e a szekuláris cionizmus kiürülésének tétele a zsidó vallás és nép viszonyának leírásához? Forrás: zsido.com 2008. június 24. / Montefiore Köves Slómó, akit rokonszenves tanítómként tisztelek a zsidóságról való tudásom elmélyítésének útján, reményeim szerint … Tovább »
Orbán, mint Imrédy és Gömbös utódja?
Forrás: HVG 2008. június 20. / Pelle János Révész Sándor a baloldali publicisták, illetve média-teoretikusok között szinte elsőnek tesz kísérletet arra, hogy elméletileg meghatározza a „politikai korrektség” fogalmát a mai magyar médiában. Ám az Élet és Irodalomban június … Tovább »
Ki légyen antiszemita?
Forrás: Élet és Irodalom 2008. június 16. / Révész Sándor Sok antiszemita legyen, vagy kevés? Ezt mi döntjük el. Ha tág értelemben vesszük az antiszemitát, sokan lesznek, ha szűk értelemben, akkor kevesen. Mindkettőnek van előnye és hátránya. Az első esetben könnyebb normatív … Tovább »
Nyári számunk tartalmából
Globalizáció stop?
Tallián Miklós – Már megint a zsidók jártak jól
Mostanra bebizonyosodott: a szegény országoknak az tesz jót, ha van stabil, működő gazdasági infrastruktúra, ha bekapcsolódhatnak a világgazdaságba, miközben kiépítik saját iparukat, kereskedelmüket, jólétüket. … Tovább »
Kiállítás: Hitler és Sztálin közös lágerében
Forrás: Független Hírügynökség 2008. június 15. Megnyílt az egykori sachsenhauseni koncentrációs tábor területén az az új kiállítás, mely a náci korszakban odahurcolt “aszociális” polgároknak állít emléket Németországban. A tárlat a Harmadik Birodalom területéről odahurcolt … Tovább »
Fitna, avagy a védett kisebbségekről
A „Civilizációk összecsapása” című összeurópai koprodukciós sorozat újabb részéhez érkeztünk Geert Wilders Fitna című kisfilmjével.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az elhíresült „clash of the civilizations” kifejezés egyébként nem Samuel P. Huntingtontól, hanem … Tovább »
Mezei András írót szerdán búcsúztatják a Farkasréti zsidó temetőben
2008. június 9. Mezei András József Attila-díjas írótól, költőtől június 11-én, szerdán 11:00 órakor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti zsidó temetőben közölte Mezei Gábor, az író fia. Mezei András életének 78. évében, május 30-án hunyt el a budapesti Szent … Tovább »
Meghalt Fejtő Ferenc
NOL/MTI 2008.06.02. 1909. augusztus 31-én született Fischl Ferenc néven Nagykanizsán. Prágai zsidó nagyapja a híres Pester Lloyd szedője lett, majd megalapította a Zala című nagykanizsai újságot, apja könyvkereskedő, nyomdász és a szabadkőműves mozgalom tagja volt. Fejtő, aki fiatalon … Tovább »
Meghalt Mezei András
Forrás: STOP 2008. május 30. Életének 78. évében elhunyt Mezei András József Attila-díjas író, költő – közölte Mezei Gábor, az író fia. Mezei András péntek délután, targikus hirtelenséggel hunyt el a budapesti Szent János Kórházban. Temetéséről később intézkednek. Mezei … Tovább »
“Az identitás újrafogalmazása”
A zartkor.hu interjúja Vajda Róberttel, a Zsidó Színház rendezőjével Forrás: Zártkör 2008. május 23. “Nekünk nincs kultúránk ahhoz, hogy elfogadjunk valakit csak a tekintélye miatt, a zsidó hiszi, hogy felette nem áll más, csak az Isten.” Mikor alakult a Zsidó Színház? 2002 Augusztusában … Tovább »
Különös zsidóállam-ötletek
Forrás: HVG 2008. május 19. / Schweitzer András Nem a Közel-Keleten lenne a hatvan éve kikiáltott Izrael állam, ha sikerrel jártak volna a zsidók egybegyűjtéséhez alternatív helyszíneket keresők, akik sorában 20. századi diktátorok is ötleteltek. Ön, báró úr, áttelepített egy … Tovább »