Találatok ‘Á. G’
Összesen 22,593 találat (16781 - 16800) : Á. G.
Weisz Api, egy jazzlegenda nyomában – Kulinária és jazz, zenés kirándulás Ceglédre!
„Álmodozások kora” – Táncdalfesztivál másként
A párbeszéd mindkét fél érdeke
Amint arról már hírt adtunk, az Izraeli Főrabbinátus nyilatkozatot tett közzé, amely szerint határozatlan időre megszakította hivatalos kapcsolatait a Vatikánnal, mert a Szentatya feloldotta a holokausztot tagadó Richard Williamson püspök egyházi kiközösítését.
Elvesztett szellemi holdudvar a baloldalon
Nemrég jelent meg tanulmánykötete Az idő nélküli hely címmel, amelyben az antiszemitizmus és az idegengyűlölet eredetét is kutatja. A vallásfilozófus szerint a baloldalnak nincs hatásos ellenszere a jobboldal fundamentalizmusára. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
Politikai játszmák – avagy a Hamasz születése
Immár hat évtizede zajlik a közel-keleti konfliktus. 1948-ban két erő uralta a térséget: a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Palesztinai Muzulmán Testvérek. Izrael először az utóbbit támogatta, majd az 1987-ben létrejött Hamasszal szemben a PFSZ mellé állt.
Náci fattyúnak hívták az ABBA sztárját
Forrás: Bors Anni-Frid Lyngstadot tíz éven át világsztárként ünnepelték. A svéd ABBA együttes csodás hangú, dekoratív énekesnőjéért azonban hiába rajongtak milliók, ő labilis idegzetű, depressziós és megközelíthetetlen volt, sokan a jéghideg Greta Garbohoz hasonlították. … Tovább »
Magyar skizo: úgy csalunk adót, hogy közben elítéljük
Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak.
Akciómagyarázat
Bryan Singert, a Valkűr 43 éves amerikai rendezőjét arról kérdezte a HVG, hitelesnek érzi-e a Hitler elleni merényletről készült filmjét.
Rudan: Mikor lesznek emberi lények a zsidók?
Nagy médiabotrányt okozott Horvátországban egy híres írónő, amikor antiszemita kijelentésekre ragadtatta magát az egyik kereskedelmi tévében, a Gázai övezet eseményeit kommentálva.
Obama, a zsidók és Izrael
Hírek a múltból – Politikai harc a zsidó hitközségben
Rocket ’n’ Roll
1944 szeptemberében London lakói arra lettek figyelmesek, hogy bizonyos épületek minden előjel nélkül felrobbantak. Se német bombázót nem láttak, se a régi, megszokott V-1 lövedékek zúgását nem hallották, csak a robbanást.
60 éve halt meg Zsolt Béla
Forrás: Gondolatok blog Zsolt Béla (Komárom 1895 január 8. – Budapest 1949 február 6): író, polgári radikális újságíró. (Eredeti neve: Steiner)A Nyugat második nemzedékének tagjaként indult, hatott rá Charles Baudelaire, lelkesedett Ady Endre költészetéért, mesterének tekintette … Tovább »
Szakított a Vatikánnal az izraeli főrabbinátus
XVI. Benedek pápa a héten visszavonta a holokauszttagadó angol Williamson püspök és három társának kiközösítését, ezért a zsidó vallás legfőbb szerve, az izraeli főrabbinátus megszakította kapcsolatait az egyházi állammal.
Heti Midrás: menj be Fáraóhoz (Bo)
76 éves korában elhunyt John Updike
Fejtő Ferenc emlékház nyílik Nagykanizsán
Fejtő Ferenc előtt tisztelegve szellemi központként és emlékhelyként működő emlékházat nyitnak szülővárosában, Nagykanizsán – tájékoztatta a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke a család és a városi hitközség terveiről hétfőn az MTI-t.
Olasz-izraeli űrkutatási megállapodás
A hétfőn, Tel Avivban kezdődött, háromnapos Ilan Ramon Nemzetközi Űrkutatási Konferencia nem csak arra ad alkalmat, hogy az egyes országok ismertessék elért eredményeiket és céljaikat, de fontos előrelépésnek számít a tekintetben is, hogy ez a fórum lett máris a legjelentősebb szószólója az Európai Unió e tárgykörben megvalósuló mediterrán projektjeinek is.
Clinton: Izraelnek joga van az önvédelemre
Izraelnek joga van az önvédelemre, a zsidó állam elleni palesztin rakétatámadások nem maradhatnak válasz nélkül – jelentette ki Hillary Clinton kedden Washingtonban.