Gyász és ünneplés Izraelben
Izrael lezárta a Jordán folyó nyugati partját Izrael két nemzeti ünnepe miatt.
Összesen 22,593 találat (16501 - 16520) : Á. G.
Izrael lezárta a Jordán folyó nyugati partját Izrael két nemzeti ünnepe miatt.
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Nem szeretnék sem Gyurcsány-epigonként nevet szerezni, sem Gusztos Péter SZDSZ-es frakcióvezető-helyettes magyar hangjaként elhíresülni. Nem állítom tehát, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége és bírósága csak a kormánytól, valamint a szocialista és a szabad demokrata párttól független, viszont a 2010-es választásokon győzelemre esélyes Fidesztől és más – esetenként szélsőséges – jobboldali pártoktól nem.
Békés megmozdulást szervezett a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom a Teve utcai rendőrszékháznál.A mozgalom – más civil szervezetekkel együtt – az újabb, Tiszalökön elkövetett gyilkos merénylet után úgy érezte: demonstrációval kell kifejeznie tiltakozását.
Szerdán este agyonlőttek egy roma férfit Tiszalökön. Kóka Jenő éppen munkába indult. Az eddigi hírek alapján lényegében kizárható, hogy bármilyen személyes indok, üzleti vita vagy leszámolás állna a háttérben. Ez már a sokadik ilyen merénylet, és eleddig a rendőrség egyetlen tettest sem volt képes elfogni. Vajon mit érezhet ma bárki, lány vagy fiú, asszony vagy férfi, fiatal vagy öreg, aki történetesen romának született? Vajon miként fekszenek le aludni? Miként küldik holnap iskolába a gyerekeiket?
Nem hajlandó zsidó államként elismerni Izraelt Mahmúd Abbász palesztin elnök.
Újabb fordulat állt be az Iránba exportált izraeli „Jaffa Sweetie” márkajelzésű narancs-grapefrút hibrid ügyében. Kiderült, hogy az Izraelből származó citrusféle valójában a termékhamisítás terén nagy hagyományokkal rendelkező Kínában termett. Iránban mindenféle kereskedelmi kapcsolatot tiltanak Izraellel, így mikor megtudták, hogy izraeli citrusfélét importáltak, már „citrus összeesküvésről” kezdtek beszélni, ám ekkor kiderült, hogy mégsincs ok aggodalomra, valójában kínai a gyümölcs.
Sólyom László: „A párbeszédhez eleve a kölcsönös elfogadás szándéka kell, de ez nem elég. Tárgyi ismeretek híján hogyan is lehetne finom megkülönböztetéseket tenni, ami pedig a másik pontos megértésének feltétele? Az az átlagos tudás, ami a hazai zsidóság történelméről, szerepéről a nem zsidókban megvan, ehhez túlságosan kevés.”
Tony Curtis dedikált, Esterházy és Parti Nagy beszélgetett jeles román írókkal. Bemutatkoztak európai sokadik könyvesek és elsőkötetesek, megjelent étteremajánló, huszonnégy kötetes történelmi munka indítókötete s népszerű képregény-sorozat új darabja. Sőt A butaság enciklopédiája is olvasható immár magyarul.
A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
Nem igaz, hogy az iszlamizmus a középkorba vezet vissza. Modern jelenséggel állunk szemben, már csak azért is, mert globális.
Nagyanyja erőszakos, buzgó náci volt, másodjára Adolf Hitler unokaöccséhez, Hans Hitlerhez ment feleségül. A frankfurti születésű férfi azonban úgy döntött, hogy Izraelt választja hazájául, megtért a zsidó hitre és a Talmudot tanítja.
Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltás óta eltelt két évtized egyik legszínesebb figurája. Bár világnézetét úgy váltogatja, mint divatdrukker kedvenc focicsapatát, igaz, legalább nem pillanatnyi érdeke, hanem meggyőződése és lelkiismerete szerint.
A regény a zsidó-magyar együttélés huszadik századi történetét jeleníti meg. Egy alföldi félárva parasztfiú és egy felvidéki, zsidó származású lány tragikus szerelme és a nagy, történelmi sorfordító események drámai pillanatai kapcsolódnak össze ebben filmszerű, remekül pergő kalandregényben.
Nem kellene már meglepődni, hiszen nem új keletű álláspont, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) néven működő civil szervezet ismét megfogalmaz – tudniillik azt, hogy a holokauszt tagadását szankcionáló törvényre márpedig nincs szükség.
Kiutasították Csehországból David Duke-ot, a fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai szervezet, a Ku Klux Klan egykori főnökét. “Duke úr tartózkodási engedélyét visszavontuk. A rendőrség kiutazási vízumot állított ki számára. Éjfélig el kell hagynia Csehországot” – jelentette ki szombaton Katerina Rendlová idegenrendészeti szóvivő.
A Facebook internetes közösségi portál teremtette kapcsolattartási lehetőséget a szélsőjobboldali radikálisok is kihasználják – áll a londoni baloldali napilap beszámolójában.
Az Írók Boltjában mutatták be Koch Zsófia Cselédkönyv című regényét. Az Egyesült Államokban, Sophie Cook néven élő, könyvét is ezen a néven megjelentető, magyarországi születésű, a Soát Budapesten átvészelő, elsőregényes zsidó jogásznő két, teljesen más társadalmi hátterű nő – 1944-ben életmentésbe torkolló – barátságát örökíti meg.
A Holocaust Közalapítvány 2009. április 21-től Dr. Harsányi Lászlót nevezte ki a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatójának. Martinkovits Judit, akinek megbízatása a napokban járt le a továbbiakban igazgató-helyettesként vesz részt az intézmény munkájában.