Találatok ‘Á. G’
Összesen 22,592 találat (15401 - 15420) : Á. G.
A tükörben egy zsidót láttam
A fiatal lengyel neonáci nő felnőttként tudta meg, hogy nemcsak ő, de szkinhed férje is zsidó származású. A kommunista Lengyelországban rengeteg családban titkolták el a szülők származását a gyerekek elől. Pawel és Ola történetét a CNN dolgozta fel.
Demokratikus gyűlölet
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/igy_latja_a_vilag_illustration_by_carlos_latuff-120x90.jpg)
Így látja a világ (Carlos Latuff illiusztrációja) A magyar olvasó furcsállhatja ezt, hiszen a honi szélsőjobb ellen fellépők bízvást számíthatnak e szervezetek támogatására. Ám tudnivaló: miközben a nyugati emberjogi harcosok a régi vágású antiszemitizmust nem tűrik, az … Tovább »
A Schopenhauer-terápia*
Retikül – Női irodalmi turkáló
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
Nyitott Zsidó Emlékek Budán
A nap során az érdeklődők egy budai zsidó temető és két budai zsinagóga meglátogatásával ismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával Szegő Dóri kalauzolásában a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében.
XIV. Izraeli Filmhét a Puskin moziban
A tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Izraeli Filmhét a hagyományoknak megfelelően idén is számos díjnyertes alkotást mutat be a magyar filmrajongóknak.
Sátoros ünnep fiataloknak szóló kulturális programsorozattal
Változatos kulturális programsorozattal várja a fiatalokat az 5771-es zsidó év sátoros ünnepéhez kapcsolódva a Kidma Zsidó Ifjúsági Szervezet szeptember 22. és 30. között.
Faludy György 100 éves lenne
Száz éve, 1910. szeptember 22-én született Faludy György; a négy évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas költő, műfordító élete bővelkedett fordulatokban, egzotikus utazásokban, olykor szó szerint pokoli kalandokban, szép nőkben, szerelemben.
Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága II.
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/lovas_istvan-120x90.jpg)
A zsidó világ-összeesküvés hívei szerint a kulisszák mögött mindig a zsidót kell keresni. A látszat ellenére is. A zsidók ugyanis minden körülmények között összetartanak. Éljenek bárhol a világon, tartozzanak a társadalom bármelyik csoportjához. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy az események – úgymond – rendszerint az ő érdekeiknek megfelelően alakulnak.
Milánóban nem teszik ki a botrányos hitleres plakátot
Ismét botrány kíséri a dollárban legtöbbet érő olasz kortárs művész, Maurizio Cattalan alkotásait: nemtetszést váltottak ki a Milánóban szeptember 24-én nyíló kiállítását hirdető plakátok.
A nyári időszámítás miatt kaptak össze Izraelben
Izraelben újabb vita lángolt fel vallásosok és világiak között. A vita oka a nyári időszámítás végének korai időpontja, mely a Jom Kippur előtti hétvégére esik és így akár másfél hónappal is megelőzi az európai óraátállítást.
Számokba zárt sorsok
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/horty_alairta_a_torvenyt-120x90.jpg)
1920. szeptember 21-én szavazta meg a Nemzetgyűlés a XXV. törvénycikket, az úgynevezett numerus clausus (zárt szám) törvényt, amely az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. A Holokauszt Emlékközpont október 14-én nyíló történeti kiállítása és a hozzá kapcsolódó nemzetközi konferencia e törvényt helyezi a középpontba, bemutatva a hozzá vezető utat, fogadtatását a Népszövetségben, s létrejöttének máig ható következményeit.
Környezetvédelem – zsidó szemmel
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/rakover_deadsea-120x90.jpg)
Minden felvilágosult, gondolkodó ember számára világosnak kell lennie, hogy a bibliai idézet, mely szerint „uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszómászón, amely a földön mozog” nem a zsarnoki uralomról, nem egy zsarnokról beszél, aki durván bánik népével és szolgáival, hogy saját vágyait és szeszélyeit kielégítse.
Árpád népe és a svájci zsidók
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/arpadnepe-120x90.jpg)
Forrás: Mandiner Blog Gyíkember mikroblogjának köszönhetően jutott el hozzánk az önkormányzati választás eddigi legerősebb kampányanyaga. Az üllési Jobbik által kiadott Árpád népe nem kertel, kérlelhetetlenül rámutat, kik mozgatják a CHF-HUF árfolyamot: … Tovább »
Patthelyzet a zsidó állam és a palesztinok viszonyában
A jövő héten kezdődnek az egyeztetések, de most úgy tűnik, hogy ez alkalommal sincs sok remény a sikerre, annyira különbözők az álláspontok. Az Egyesült Államok közvetítőt küld, hogy ő enyhítse az ellentéteket.
Franz Werfelre emlékezünk
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/franz_werfel-120x90.jpg)
Forrás: MTI Német anyanyelvű prágai zsidó családból származott, apja kereskedelmi pályára szánta, ő meg bölcsész műveltségű német költő akart lenni. Szülővárosát „siralmas gettónak” érezte, s amint tehette, el is menekült onnan. Német egyetemekre járt, expresszionista … Tovább »
Castro azt tanácsolja az iráni elnöknek, hogy hagyjon fel Izrael gyalázásával
The Atlantic című amerikai folyóirat meglepő interjút készített Kuba korábbi vezetőjével, a ma is igen befolyásos Fidel Castroval. Jeffrey Goldbergnek, a folyóirat munkatársának az idős politikus kijelentette: azt tanácsolja Mahmud Ahmadinezsád iráni elnöknek, hogy hagyjon fel a zsidók gyalázásával.
A bevándorlóknak köszönhető a németországi zsidóság reneszánsza
A németországi judaizmus 65 évvel a holokauszt után mára reneszánszát éli. Mindez főként a Szovjetunió utódállamaiból való tömeges kivándorlásnak köszönhető – a minap például Lipcsében újra keletről érkezett zsidókat szenteltek rabbivá.
Az öreg Reb Simen
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/i_l_peretz_-120x90.jpg)
„Micsoda kincset visz a hóna alatt, Reb Simen? Kezei remegnek, ahogy a szívéhez szorítja, és az öröm csak úgy sugárzik a szemeiből!” „Oh, ez csak a sófárom, az ünnepi sófárom!”válaszol Reb Simen zavart mosollyal. „Ünnepi sófár?” „Hát ez nálam már így van: Elul hónap hétköznapjain csak egy amolyan hétköznapi sófárt fújok. De ez itt egy drága, szépen megmunkált, ünnepi sófár!”