Végállomás internet
“Nem tudom, hogy öt év múlva is nyomtatjuk-e még a New York Times-ot”
Összesen 10,979 találat (8101 - 8120) : Á. G..
“Nem tudom, hogy öt év múlva is nyomtatjuk-e még a New York Times-ot”
2008. február 26. / Gadó János
A neológ rabbiság munkájával elégedetlen öt fiatal rabbi külön platformot alakított. Önálló bét dint (rabbinikus bíróságot) hoztak létre, betéréseket intéztek, felvették a kapcsolatot az európai maszorti mozgalommal – egyéb sem hiányzott a régi vágású kollegáknak. A lázadók és a retrográdok február 25-én, hétfőn gyűltek össze egyeztetésre Zoltai Gusztáv Bzsh-Mazsihisz ügyvezető igazgató szobájában.
Forrás: Hírextra 2008. március 18. Közös fotókiállítás nyílt az izraelita, a keresztény és az iszlám vallások modern szent épületeiről Tér és imádság címmel a budapesti Művészetek Palotájában, amelyet Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Várszegi Asztrik püspök, … Tovább »
Forrás: Múlt-Kor 2008. március 18. Adolf Hitler a Germánia, a világ fővárosa nevet adta Berlinről szóló látomásának: ennek során márványból épült volna újra a náci főváros, és akár London, akár Párizs eltörpültek volna mellette. A tervek alapján készített méretarányos … Tovább »
Utcai visszatekintő Forrás: HVG 2008. március 17. / Szegő Péter Március 15. alkalmából a radikálisan nacionalista pártok és mozgalmak több helyszínen tartottak nagygyűlést a fővárosban. A szónoklatok között volt kifejezetten szórakoztató, volt végtelenül bornírt és volt agresszív … Tovább »
Forrás: Hírszerző 2008. március 16. Kiürítették vasárnap a párizsi könyvvásár helyszínét – közölte az AFP francia hírügynökség. A négynapos irodalmi eseményen ebben az évben az izraeli írókat ünneplik, a muzulmánok bojkottja ellenére. A szervezők kirendelték a látogatókat … Tovább »
Forrás: Index 2008. március 16. A lett fővárosban vasárnap 3000 náci vonult fel a Waffen SS lett légiójának emlékére. Tüntetők kiabálással és sípolással próbálták elnyomni éneklésüket. 2000 rendőr tartotta távol egymástól a két csoportot, incidensről nem érkezett jelentés. … Tovább »
Nyugat-Európa vezet a zsidóellenes incidensekben Forrás: Hetek Online 2008. március 16. Világszerte nőtt az antiszemitizmus az elmúlt évtizedben, beleértve az egyes kormányok által ösztönzött gyűlöletet a zsidókkal szemben és az Izrael kritikájának álcázott előítéletet – állapította … Tovább »
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a vadregényes Erdélyben egy Torockó nevű igazi magyar falu, abban élt egy derék magyar legény, Bárány András nevezetű. Mátkája is volt neki, Patkós Rózsi, sudár magyar leány, akit szeretett igaz szerelemmel.
Hanem a legény apja, gyöpös agyú … Tovább »
Forrás: HVG 2008. március 13. / Szegő Péter A Fővárosi Bíróságon szerda délután megkezdte a Fővárosi Ügyészségnek a Magyar Gárda Egyesület föloszlatására tett indítványának tárgyalását. Bár a per nyilvános volt, a gárdisták mindent megtettek a sajtó számukra nem szimpatikus … Tovább »
Korábban több fekete, sőt zsidó politikus is megpróbálta bevenni a Fehér Házat Forrás: Heti Válasz 2008. március 13. / G. Fehér Péter Nem minden előzmény nélküli, hogy az amerikai Demokrata Pártnak színes bőrű elnökjelöltje is van. Korábban több fekete, sőt zsidó politikus … Tovább »
Február közepétől egy hónapon át zajlik a LOW holland–flamand kultfeszt, mely kortárs képzőművészeti, komoly-, jazzés popzenei, színházi és mozirendezvényekkel várja a közönséget. A rendezvény keretében, a szerző jelenlétében mutatják be márciusban a SuperTex című regényt, mely … Tovább »
Progresszív irányzatok a konzervatív zsidóságban
Aki a nagyobb ünnepeken vagy péntek esténként belép a Klauzál utca 3. alatt található lakásba, vagy szombat reggelenként a Frankel utcai zsinagóga imatermébe, az se rabbit, se kántort, se orgonát, se díszes bimát nem lát. Tízes-húszasharmincas … Tovább »
Ennyi zsidó él Magyarországon. A körülbelül 10 000 000-ból (tízmillióból) körülbelül 100 000 (százezer). Ettől az 1%-tól rettegne 99%? Ki ez a százezer, zseniálisnak kikiáltott ördögfattya, aki romlásba bír dönteni egy ezeréves országot? Mert akkor ezt a kisebbséget magasabb … Tovább »
Kósersági konferencia Forrás: Népszava Online 2008. március 10. Tizenöt ország zsidó vallási vezetőjének részvételével háromnapos nemzetközi kóserségi konferenciát tartanak Budapesten – adta hírül az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) hétfőn az MTI-hez eljuttatott … Tovább »
Forrás: Élet és Irodalom 2008. április 8. Röviden szeretnénk reagálni Iványi Gábor Naftali Kraus világnézetét védelmébe vevő filippikájára. Mivel sem e folyóirat színvonalához, sem Iványi Gábor iránti tiszteletünkhöz nem lenne méltó írásának inszinuatív és helyenként … Tovább »
Forrás: Hírszerző 2008. március 6. A két fegyveres egyikének derekára robbanószerkezet volt erősítve. Harmincöten megsebesültek. Gázai lakosok sortüzekkel ünnepelték a szeminárium elleni támadás hírét. Két fegyveres behatolt Jeruzsálem Kirját Móse negyedében egy Talmud iskolába, … Tovább »
Forrás: Népszava 2008. március 6. / Fazekas Csaba – Gábor György A jobboldali lapok és honlapok publicistái tán a megszokottnál is nagyobb vehemenciával estek neki Kiss Péter kancelláriaminiszternek, amiért február közepén egy amerikai televíziónak adott interjúban a Magyar Gárdáról, … Tovább »
Forrás: HVG 2008. március 06. Három méter magas védőfal építését kezdte meg Egyiptom gázai övezeti határán, hogy ne ismétlődhessenek meg a januári események, amikor szélsőséges palesztinok a határon húzódó biztonsági kerítés lerombolásával játszották ki a Gázai övezetet … Tovább »
Forrás: Népszabadság Online 2008. március 5. Az Óvás! Egyesület a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsához fordult, miután éveken át eredménytelenül tiltakozott a régi pesti zsidónegyed bontása ellen. A civil szervezet azt kifogásolta, hogy a világörökségi védelmet … Tovább »