Találatok ‘ MTI’

Összesen 1,755 találat (581 - 600) :  MTI.

“Vörös- és barnaingesek közös menetelése” – vagy ellenzéki összefogás a jogállam felszámolóival szemben

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Politika

Orbán Viktor terjedelmes évértékelő beszédében kitért az ellenzéki pártok összefogásárara is, amiről az alábbiakat mondta:

MTI fotó/Koszticsák Szilárd

“Nos, valóban együtt jönnek, és egymásnak barátai is lehetnek, de a magunkfajta, rendes hazafiakat mindig is ellenségnek tekintették. Kézfogó ez. A magyar családok százezreit meghurcoló kommunista és a több százezer zsidó honfitársunkat megsemmisítő náci hagyomány kézfogója. Ezzel a történelemmel a hátunk mögött azt kell hallanunk, hogy a zsidó származású képviselők listázása nem jelent antiszemitizmust. És egy ilyen ember még a budapestiek főpolgármestere akar lenni ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt. Erre csak annyit mondhatunk: szégyen. Az pedig egész Európa szégyene, hogy a nemzetközi baloldal mindezt támogatja, sőt ideküldi vezetőjét, hogy áldását adja erre a politikai eltévelyedésre.”
*
Mint ismertes, Karácsony Gergelyt, az ellenzék főpolgármester-jelöltjét a HírTV műsorában fagatták arról, hogy  szerinte náci cselekedet volt-e a jobbikos Gyöngyösi Márton pár évvel korábbi parlamenti kezdeményezése, amikor a magyar-izraeli kettős állampolgárságú parlamenti képviselők összeírását indítványozta. A Jobbikkal együttműködő ellenzéki várospolitikus nemmel válaszolt, és ezzel magas labdát adott a kormánypártnak.

Később Karácsony az ATV-ben azt nyilatkozta, hogy Gyöngyösi Márton szavairól most is azt gondolja, amit régen: nem elfogadhatóak egy demokratikus közbeszédben. De ehhez hozzátette: „Én is ott voltam azon a tüntetésen, amit ez a mondat kiváltott. Én a Jobbik jelenlegi frakcióvezetőjét nem tekintem náci politikusnak.”

Az EMIH vezető rabbija a kormánykörökhöz hasonlóan határozottan elítélte Karácsony szavait, a Mazsihisz viszont óvatosan és távolságtartóan foglalt állást, igyekezve kívül maradni a pártpolitikán.
*

Mi, a Szombat szerkesztői úgy véljük: érthető és méltánylandó az erkölcsi felháborodás a Jobbikkal való együttműködésen, de ugyanilyen érthető és méltánylandó az az erkölcsi felháborodás is, amelyet a Fidesz kormány autoriter hatalomgyakorlása, a jogállamot aláásó cselekedetei, a klientúrarendszer, valamint  immár a tudományos és kulturális szféra erodálása váltanak ki, és amely a demokratikus ellenzéket a Jobbikkal való összefogásra sarkallja. Ezzel a lehetetlen dilemmával nézünk szembe 2019 tavaszán.

Kertész Imre Én, a hóhér címmel hagyott hátra befejezetlen regénypróbálkozást

Írta: MTI - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle, Külföld

Folytatódik Kertész Imre hagyatékának feldolgozása a Berlini Művészeti Akadémián. Az intézmény Madácsi-Laube Katalint nevezte ki az irodalmi Nobel-díjas magyar író ott őrzött archívumának további kutatására és gondozására.

Madácsi-Laube Katalin felsőfokú tanulmányait … Tovább »

Liberális párt a Holokauszt-emléknapon: a magyar állam és a magyar nemzet felelőssége elvitathatatlan

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

 A Magyar Liberális Párt elutasítja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének azt “a hazug történelemszemléletét”, amely a magyarországi holokausztot kizárólag a német megszállás következményeként kezeli, szerintük a magyar állam és a magyar nemzet felelőssége elvitathatatlan.

    A … Tovább »

“Mi, magyarok nem felejthetünk, nem emelkedhetünk múltunk sötét bűnei fölé”

Írta: MTI - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Mi, magyarok nem felejthetünk, “nem emelkedhetünk a múltunk sötét bűnei, rémtettei fölé”; emlékezetünkben kell tartanunk, és tudatosítanunk kell a jövő nemzedékében is, hogy egymást tisztelete, segítése és megértése mennyire fontos nemzetünk egységének fenntartásához, virágzásához … Tovább »

Soltész Izraelben: “Érthetetlen számunkra, ha antiszemitizmussal vádolnak bennünket”

Írta: MTI / Shiri Zsuzsa - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle, Külföld

Izrael és Magyarország vallási kapcsolatainak erősítéséről tárgyalt vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Jeruzsálemben David Lau askenázi főrabbival és Jichák Vaknin izraeli vallásügyi miniszterrel.

Soltész … Tovább »

Orbán: Helytelen a migrációs vitába belekeverni Soros zsidó származását vagy az antiszemitizmust

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Ma szelektív sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor miniszterelnök, amiből számos ellenzéki médiumot kirekesztettek.

A Kormányinfón, melyet általában a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely tart, ezúttal a kormányfő állt a kiválogatott lapok és elektronikus … Tovább »

[popup][/popup]