Találatok ‘ ’
Összesen 11,470 találat (8401 - 8420) : .
Dr. Balázs Pál: Forgószélben – A budapesti ortodox zsidóság és iskolái
Budapesten, az egykori Pest-Budán a 17. századtól kezdődően színes, sokrétű zsidó közösség jött létre sajátos szellemiséggel, szokásrendszerrel, életmóddal. Szükségessé vált a vallási nevelés mellett olyan polgári oktatás kialakítása is, ami lehetővé tette ennek a rétegnek a változó társadalomba való beilleszkedését és boldogulását.
A nemzet hősei és gonosztevői egybe mosva
Keretlegények és áldozatok – ma egy helyütt nyugszanak a Nemzeti Sírkert 298-as és 301-es parcellájában. Október 23-án is együtt koszorúzták őket.
Vízhiány Ciszjordániában és Gázában
Az izraeli hatóságok korlátozásai miatt nem jutnak elég vízhez a palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezetben – derül ki az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet kedden közzétett jelentéséből.
A rabbik belépést kérnek a Templom-hegyre, palesztinok fenyegetnek
Újra megnyitották a jeruzsálemi Templom-hegyet a turisták előtt.
Meghalt Fekete János
91 éves korában elhunyt Fekete János bankár, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese – értesült az atv.hu
Tatár György: Az iszlám világ válsága
Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Szabad Zsidó Tanház programjában a zsidóság kultúrájának, történelmének és vallásának alapkérdései mellett kiemelten szerepelnek korunk problémái, melyekre megpróbálunk a zsidóság kultúrájából merített, korszerű válaszokat adni.
Kontroll Csoport koncert
A rendszerváltás előtti időszak egyik legendás underground zenekara, a Kontroll Csoport meghívást kapott New Yorkba! November 7-én, a New York-i Magyar Évad hivatalos programjának részeként, a Rebel Waltz: Underground Music From Behind the Iron Curtain eseményén a (Le) Poisson Rouge/BAN) lépnek majd fel.
Komolyzenei körséta a zsinagógák világában
Különleges zenei és kultúrtörténeti élményben lehet részük mindazon érdeklődőnek, aki ellátogat a rendhagyó koncertsorozatra, mely 2009 őszén két budapesti és két vidéki zsinagógában kerül megrendezésre. A négy koncerten a Solti György Kamarazenekar és fantasztikus előadók tolmácsolásában zsidó zeneszerzők kuriózumnak számító művei, illetve zsidó témájú darabok csendülnek fel a lenyűgöző helyszíneken egy szimbolikus komolyzenei körséta keretében igyekszik betekintést nyújtani a zsinagógák titokzatos világába.
Összetörték a makói főrabbi emléktábláját
Ismeretlenek tönkretették Kecskeméti Ármin XX. századi hitközségi vezető emléktábláját, a tetteseket keresi a rendőrség.
Nem büntetné a holokauszt-tagadást a zsidó publicista
“Tenni fogok azért, hogy a holokauszt-tagadást mint büntetőjogi tényállást feloldják”, írta Henryk M. Broder német újságíró. Szavainak az ad jelentőséget, hogy Broder a németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöki pozíciójára pályázik.
Pénzszámlálás
Sólyom László, ha tud róla, ha nem, egy lopási lehetőség megnyitását szorgalmazza. Olyanét, amelynek legfőbb nyertese az ő egyháza, a római katolikus lenne. Az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek a népszámlálásról szóló törvényt, többek között azért, mert nem értett egyet azzal, hogy ne gyűjtsenek adatokat a vallási hovatartozásról. Az elnök azzal érvel, hogy a társadalom felekezeti, világnézeti megoszlása fontos adat, annak ismerete közérdek.
A Magyarországi Zsidókért: Jancsó Miklós, Németh Sándor, Navon Ágnes és Smuel
Az idei Magyarországi Zsidókért díjat vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőitől Jancsó Miklós filmrendező, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Navon Ágnes és Navon Smuel, a szarvasi zsidó ifjúsági tábor imatermének és konyhájának vezetője vette át.
Obama, a keresztények, a zsidók: mindenki ellenség Kabulban
Feldühödött afgánok elégettek egy Barack Obama amerikai elnökről mintázott bábut vasárnap egy kabuli tüntetésen, miután olyan hírek terjedtek el, hogy külföldi katonák korábban elégették a Korán egyik példányát.
„Csodálkozom, hogy a zsidó szervezetek ennyire közömbösek a zsidónegyed iránt”
Budapestről szóló film az új online őrület
Futótűzként terjed az interneten egy Budapestről szóló imidzsvideó. A kisfilm körül rengeteg a találgatás, forrnak az indulatok, többségben mégis a kitörően lelkes vélemények vannak. A magyar reakciók arról árulkodnak, hogy az ország végletesen ki van éhezve a pozitív énképre, az önbecsülésre.
“Megtörtént az elképzelhetetlen”
Faludy György Szépség, boldogság című versének egy részletét választottam mottónak, eleget téve Andrassew Iván kérésének, hogy idén Faludy versekkel ünnepeljük október huszonharmadikát. „Meg kell mutatni a Jobbiknak és más sötét erőknek, hogy mi vár rájuk, ha beteljesülnek az olyan fenyegetéseik, mint az, hogy a „cionista zsidó és magyarellenes” Faludy György állami ünnepeken való szavalását be kell tiltani” – írja Andrassew az ismerőseinek és a barátainak címzett levelében.
Vizet talált a Holdon, de jégre vitték
Nem minden nap szervez be a Moszad. Tudtam, hogy eljön ez a nap – mondta tartótisztjének az amerikai űrkutató. De a nap nem jött el, az FBI csalta lépre.
Quelle, slussz
Az aranyidőkben, a hetvenes évek végén minden második nyugati család rendszeresen rendelt a Quelle katalógusából, a fürthi cég évente 25 millió pakkot adott postára. Három évtizeddel később a Gustav Schickedanz által 1927-ben alapított vállalkozás végleg befuccsolt, a csődeljárás alatt lé vő Arcandor kereskedelmi konszernhez tartozó csomagküldőt felszámolják, miután a több mint tízezer embert foglalkoztató Quellére egyetlen vevő sem akadt.
Faludyért
Miután Békéscsabán az aradi vértanúkra emlékezők október elején egy Faludy-verset olvastak fel, sajtóhíradások szerint a szélsőjobboldalon tiltakoztak a szerintük „cionista és magyarellenes” költő művének nyilvános szavalása ellen. Sőt, a jövőben előzetes cenzúrához kötnék, hogy hivatalos ünnepségeken melyik költő verseit olvashatjuk föl.