Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.

Bencze József országos rendőr-főkapitány szombaton reggel úgy nyilatkozott, hogy a romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség. A rendőrségnek cáfolhatatlan bizonyítékai vannak, mondta a főkapitány.

A szélsőjobb nem most ismerte fel: az úgynevezett nemzeti rock ultraradikális hangja mozgósító erejű. A Jobbik keretén belül nemrég megalakult a Magyar Nemzeti Rock Egylet. Szakértők úgy vélik, a hungarista zenei trendet figyelve nem kétséges: az „új hang” csak erősödni fog.
 

A svéd kormány nem ítéli el azt a cikkét, amelyben azzal vádolják az izraeli hadsereget, hogy megölt palesztinok szerveivel kereskedik.

Nem volt könnyű kijönni vele, mert nagyon gyakran váltott személyiséget – mondta állítólag egyszer a rapper Vanilla Ice Madonnáról, akivel néhány hónapig egy párt alkottak. És valóban, végignézve az utóbbi harminc év Madonnáról készült fotóit, keresve sem találnánk rovatunk címéhez jobban illő alanyt: Madonna Louise Veronica Ciccone egymástól igencsak eltérő arcokat mutatott a külvilág felé. Attól függően, épp mi felelt meg leginkább a céljainak.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a tizedik alkalommal megrendezendő Európai Zsidó Kultúra Napján 

Előadás a filmről, a legismertebb terezini (Theresienstadt) cseh zeneszerzőkről és a magyar zeneszerző-zongorista Weisz Ferencről, aki – Franz Weisz néven – Hollandiából került Terezinbe. 

Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést. 

Orbán Tel-Avivból kap parancsokat, háborús helyzetben a víz a legfontosabb – Posta Imre előadást tartott.

A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben – állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő teherviselés elvét, olyan rendőrségünk, amely nem védi se a vagyont, se az életet, és olyan egészségügyünk, amely nem a szolidaritás elvére épül.

Ulickaja népszerűségének titkát kutatva mind az oroszországi, mind a magyarországi kritika az elismerések mellett többféle elmarasztalást is megfogalmazott. A bírálatokban látensen szinte kivétel nélkül ott van valamiféle ál-irodalmi gyanakvás: nem lehet igazán „míves” munka az, ami a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat. 

1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.

“Aki pusztán etnikus értelemben zsidó, azaz nem veszi magára az ég igáját, miáltal szellemi értelemben zsidó lehetne, az vét a Törvény ellen – így szól a zsidó hagyomány. Ez a versbeli bűnösség gyökere is, melyből a kereszténység, Radnótié is, szárba szökken. Talán megkockáztathatjuk, … Tovább »

Augusztus 2-án emlékeztünk a második világháború cigány áldozataira. 65 év távlatából még mindig sok a kérdés.
 

Százharminc éve, 1879. augusztus 17-én született Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer amerikai filmgyár “középső” tagja, Hollywood egyik legsikeresebb független producere.
 

Londoni kávézók papírpoharain képregényfigurák hirdetik Magyarországot – nem a Balatonnal, nem a csikós-gulyás Alfölddel, hanem bányászlámpával, fröccsel, a zsidó negyed romkocsmáival, bulizással egy termálfürdőben. A németek kétmillióval kevesebb vendégéjszakát töltenek nálunk, mint tíz éve, de egyre több “fapados” brit, spanyol és francia jön hozzánk. Magyarország újracsomagolva, ahogy az útikönyvek és turisztikai portálok kínálnak minket.
 

Mintegy négyszázan gyűltek össze a budapesti antifasiszta rendezvényen a Városháza parkban; a demonstrációt többször bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni, ám a program alapvetően békésen zajlott.

Augusztus 9-én nemzedéki feladatunknak tettünk eleget. A jeles eseményről nem számoltak be a szenzációra éhes televíziós csatornák, s még az újságok sem cikkeztek arról, hogy elvégeztük a pestszentlőrinci zsidó temető bozótmentesítését. Mi azonban tudjuk, hogy az efféle “tisztogatásnak” értelme és célja van, amely akár az irányhármas-elve szerint is meghatározható: honnan jövünk, hol vagyunk és hová tartunk.

“Soha nem érzem magam kényelmetlenül, ­amikor a saját filmemet nézem, hiszen pontosan tudom, hogy bizonyos hatásokat miként valósítottunk meg…”

Pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én Dr. Hiller Istvánhoz fordult az alábbi elemzéssel: