A MIÉP lesz a Jobbik?
Nagyot tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy Orbán Viktor most a jó
viszony fenntartása érdekében az Új Színházat egykori
polgárikör-társának, Vonának, illetve pártjának ajándékozta oda.
Összesen 19,323 találat (12381 - 12400) : ie -.
Nagyot tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy Orbán Viktor most a jó
viszony fenntartása érdekében az Új Színházat egykori
polgárikör-társának, Vonának, illetve pártjának ajándékozta oda.
A szíriai tüntetésekkel és a kormánycsapatokkal történő véres
összecsapásokról szóló híradásokkal párhuzamosan az utóbbi időben több
nagy nemzetközi biztonságpolitikai kutatóintézet is beszámolt az
országba irányuló illegális fegyvercsempészet nagymértékű felfutásáról.
Az idei október 23-a az ellenzéké volt, Orbán Viktor Brüsszelbe utazott,
a Fidesz nagygyűlése és a szép idő is elmaradt. A hol szemerkélő, hol
szakadó esőben tízezrek mentek el az egymilliósok tüntetésére
megmutatni, hogy nem tetszik nekik a rendszer, a Jobbik pedig
rendszerváltó programot hirdetett.
“Magyarországon száz százalékig demokrácia van” – fogalmazott a Die
Presse című konzervatív napilapnak nyilatkozva az államfő azzal
kapcsolatban, hogy a riporter olyan véleményeket idézett a külföldi
sajtóból, amelyek a kormánynak “a fasizmushoz való vonzódást” róttak
fel.
A Le Monde című francia liberális napilap pénteki száma közli Joëlle
Stolznak, az újság bécsi tudósítójának írását A budapesti Új Színházat a
szélsőjobbnak kínálták fel címmel.
A Szabad Zsidó Tanház programjában a zsidóság kultúrájának, történelmének és vallásának alapkérdései mellett kiemelten szerepelnek korunk problémái, melyekre megpróbálunk a zsidóság kultúrájából merített, korszerű válaszokat adni.
Mindkét darab központi kérdése a társadalmi együttélés és az identitás mibenléte. Vajon miképpen tud békében együtt élni cigány és magyar, muzulmán, keresztény és zsidó a kicsiny, de történelmileg annál terheltebb Magyarországon. És a válasz keresése során mindkét … Tovább »
Kívül-belül megújult épületben, átalakított állandó kiállítással várja
szerdától a látogatókat a Bécsi Zsidó Múzeum. Az első időszaki kiállítás
a hollywoodi filmgyártás és a zsidóság kapcsolatát mutatja be.
Kívül-belül megújult épületben, átalakított állandó kiállítással várja
szerdától a látogatókat a Bécsi Zsidó Múzeum. Az első időszaki kiállítás
a hollywoodi filmgyártás és a zsidóság kapcsolatát mutatja be.
A palesztin állam egyoldalú elismertetéséért indított kampány
értékválasztás elé állítja Európát és benne Magyarországot. Eláruljuk-e
múltunkat, zsidó-keresztény értékeinket, melyeken civilizációnk, az
alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogok garantálását célul tűző
politikai rendszereink, a szabad világ nyugszanak?
Október 18-án tartják Kertész Imre Mentés másként – Feljegyzések
2001–2003 című új kötetének bemutatóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Terroristákat is elengednének az izraeli katonáért cserébe. A Legfelsőbb bíróságon támadják a döntést.
A XV. Izraeli Filmhét idén október 27. és november 1. között kerül
megrendezésre a budapesti Puskin Moziban. Az évek során hagyománnyá
vált, hogy ez az ígéretes esemény helyt ad mind az újító, hagyományokkal
szakító filmeknek, mind pedig a szakmailag elismert, nagy hírnévnek
örvendő izraeli alkotásoknak.
Az elmúlt években az izraeli filmipar rendkívüli fellendülését mutatja,
hogy filmjei a határokon túl is számos sikert arattak, és olyan
jelentős nemzetközi díjakat gyűjthettek be, mint a Velencei
Filmfesztivál Arany Oroszlán díja, a Cannes-i Filmfesztivál Arany Kamera
díja, valamint három Oscar-díj jelölés.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének delegációja (Deutsch
Róbert Főrabbi a Rabbitestület vezetője, dr. Feldmájer Péter MAZSIHISZ
elnök, Zoltai Gusztáv Ügyvezető Igazgató, Zeév Paskesz az Orthodox
Izraelita Hitközség főtitkára, Streit Sándor a MAZSIHISZ
elnökhelyettese, a BZSH elnöke) 5772. Tisri hó 13-án megbeszélést
folytatott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Köves Slomó
rabbi által vezetett küldöttségével a Budapest, Síp u. 12. szám alatti
székházban.
A napokban sokat lehetett olvasni arról, hogy miként képzeli a kormány a
Kossuth tér 1945 előtti állapotának visszaállítását. Szobrokat
cserélnének le, mozgatnának ide-oda, állítanának vissza, stb… Persze
Károlyi és a baloldaliságát nyíltan vállaló József Attila is repülne.
Itt járt közöttünk a Führer. Olaszliszkán menetelt, bajtársak és szimpatizánsok között.
Abu Obajda, a Hamasz fegyveres szárnyának a szóvivője közölte, hogy
addig folytatják az emberrablásokat, amíg ki nem szabadítják az összes
palesztin foglyot.
Komoly vita robbant ki Izraelben a Gilád Salit szabadon bocsátásáért
kötött alkuról. Az izraeli kormány 1027 palesztint enged szabadon, akik
közül jónéhányan gyilkos terrortámadásokat követtek el. A biztonsági
szolgálatok szerint ennél jobb alkut nem lehetett kötni.