Találatok ‘ ie -’
Összesen 19,323 találat (9581 - 9600) : ie -.
Nem vezethet nő tankot Izraelben
Memoárt ír Barbra Streisand
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nyilatkozata a Nemzeti Konzultáció kapcsán
„Tabukkal foglalkozom, mert sértik az igazságérzetemet”
A népirtás bűnsegédei
„Utódoknak szomorú üzenet”
Mese a Szerelemről és a Sötétségről – interjú Natalie Portmannel
Göncölszekér együttes lemezbemutató koncert
Az egyik legnagyobb amerikai forgalmazó megvette a cannes-i magyar versenyfilmet
Vámbéry Rusztem és Faludy György kapcsolata
Egyiptom: A katonai vezetés halára ítélte a korábbi elnököt
A halálbüntetés és az élet védelme
Százkét évesen szerezte meg doktoriját a nácik elől menekülő asszony
![](https://www.szombat.org/files/2015/05/brillante-leistung-die-102-jaehrige-ingeborg-syllm-rapoport-hat-ihre-promotion-abgelegt--120x90.jpg)
Ingeborg Syllm-Rapoport zsidó származása miatt nem tehette le szóbeli vizsgáját 1938-ban Hamburgban. A százkét éves asszonynak hetvenhét évvel ezelőtt benyújtott doktori dolgozatát most sikerült megvédenie.
Rapoport Berlinben született, és az orvosin tanult Németországban, … Tovább »
“Békeangyalnak” nevezte Ferenc pápa Mahmúd Abbászt
![](https://www.szombat.org/files/2015/05/Vatican-Palestinians-4-120x90.jpg)
“Békeangyalnak” nevezte Ferenc pápa Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akit szombaton magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban.
A pápa méltató szavai a mintegy 20 percig tartó audiencia végén, az ajándékok kicserélése közben hangzottak el.
A római katolikus egyház feje egy medaliont … Tovább »
Hol tartanak a Civil Alap projektek?
![](https://www.szombat.org/files/2015/07/4-1-Az-Erzsebetvarosi-Zsido-Helytorteneti-Tar-egyelore-meg-szamitogepes-latvanyterve-120x90.jpg)
Több száz civil szervezet, alapítvány és magánszemély nyert összesen 1.8 milliárd forint kormányzati támogatást a Civil Alaptól a magyar holokauszt emlékév alkalmából kiírt pályázaton tavaly. A nagyobb összeget elnyert pályázatok közül néztünk meg közelebbről tízet. Közülük egy visszaadta a támogatást, négyen halasztást kértek, egy projekt gazdáját pedig nem sikerült elérnünk. Öt pályázó viszont, saját beszámolója szerint, megvalósította vállalását. Közülük hármat (egy honlapot, egy komplex drámapedagógiai workshopot és egy folyóiratot) bárki megtekinthet.
Hogyan harcol az izraeli hadsereg?
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/140720-israel-soldier-injured-1020a_f7c68d9f367284a7b5909bc7ee595a91-120x90.jpg)
Átlátszó jelentés: Lejáratás európai pénzből
“Így harcoltunk Gázában” címmel egy izraeli civil szervezet jelentést tett közzé a tavaly nyári 50 napos gázai terrorellenes hadműveletben részt vett katonák vallomásai alapján. A “Hallgatás megtörése” (Breaking the Silence) … Tovább »
Izrael-ellenes hangulatkeltés amerikai campusokon
![](https://www.szombat.org/files/2015/05/apartheid_wall_sjp_arizona_state_0-120x90.jpg)
Már az Izrael melletti elfogultsággal nehezen vádolható The New York Times is hosszú riportban számolt be arról, hogy – a palesztin konfliktus ürügyén – amerikai egyetemek százain szerveződtek bojkott-csoportok, amelyek éket vernek a zsidó és a más kisebbségi hallgatók közé. A … Tovább »
Színházi szempontból konzervatív ember vagyok
![](https://www.szombat.org/files/2015/05/verebes1-120x90.jpg)
Színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató. Kedves, udvarias. Két lábon járó színháztörténet, büszke arra, hogy a magyar színjátszás legnagyobbjait ismerhette, dolgozhatott velük. Édesapja, Verebes Károly szintén színész volt, általa már gyermekkorában a „szent szörnyek” közelébe került. Markáns véleménye van a színházról, a szakmáról. Állítja, a politikának nem lenne keresnivalója a színházban, noha eddig minden hatalom igyekezett kisajátítani. A művészi színvonal az egyetlen értelmes mérce, a színháznak mindenkoron az emberről, az egyetemes emberi kérdésekről kell szólnia. Sajnálja, hogy eltűnt a palettáról a kabaré. Verebes Istvánt Nagyváradon kérdezte Simon Judit.