Találatok ‘ ggy’
Összesen 6,359 találat (2901 - 2920) : ggy.
Bernhardi-ügy – Schnitzler betiltott darabja az örkényben
Március végén mutatta be az Örkény Színház Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját Ascher Tamás rendezésében.
A cenzúra nem engedélyezi a Bernhardi bemutatását, a szociáldemokraták hiába interpellálnak a parlamentben. 1913-ban Schnitzler Katharina Schrattot, a császár … Tovább »
Amit az iráni atomprogramról feltétlenül tudni kell
Három fiatalt gyanúsít a rendőrség a gyöngyösi zsidó temető feldúlásával
Lincoln és a zsidó barátok
„Nagy balgaság lenne bármilyen valódi konszolidációs törekvésről beszélnünk”
A Kuruc.info bezárását nagy eredménynek tartaná, de nem hisz abban, hogy a mögötte álló eszme ne keresne új felületet magának. Sokkal inkább a jogi következmények következetes levonását tartja a legfontosabb elérendő célnak. Bodnár Dánielt, a Tett és Védelem Alapítvány vezetőjét a neonáci honlap elleni fellépés állásáról és a Jobbik konszolidációs kísérletéről is kérdeztük.
A zsidóság (képének) története
A német szélsőbal a palesztin állam elismerésére hív fel
Mit tanítanak Hitlerről, Horthyról?
Velünk élő történelem – Rég volt! Hogy volt? – Az általános iskolák 5., 6. és 7. osztályaiból kivonják szeptembertől Bánhegyi Ferenc nagy tiltakozást kiváltó történelemkönyveit. Ám a 8. évfolyamban egyelőre marad a leginkább vitatott kötet – amely jelenleg Hitlert rokonszenves … Tovább »
Vona: A Jobbik „osztozik mindenki, így a zsidóság gyászában is”
Kelet után nyugat felé fordulna a Jobbik elnöke. Vona Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy rendezné a viszonyukat Németországgal és az Egyesült Államokkal. Az ellenzéki pártvezető elfogadhatatlannak tartja, hogy Kulcsár Gergely országgyűlési képviselőjük … Tovább »
Elítélték a holokauszttagadó képviselőt
Gyors ítéletet hozott a Debreceni Járásbíróság Ágoston Tibor Jobbikos debreceni képviselő ügyében, aki Holokauszt tagadásért 750 ezer forintos büntetést kapott. A képviselőt a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Horovitz Tamás jelentette fel. Az ítélet még nem jogerős, hiszen az ügyész súlyosbításért, a vádlott pedig enyhítésért fellebbezett. Horovitz Tamás azonban példaértékűnek nevezte az esetet, mivel hivatalban lévő képviselőt még nem ítéltek el Holokauszt tagadásáért Magyarországon.
Cigány holokauszt itt márpedig nem volt – Németh György a Mandinernek
Az ügyészség úgy döntött, nem indít nyomozást ellene holokauszttagadásért, pedig Németh György szerint tényleg nem volt roma holokauszt Magyarországon. A szociológus-közgazdász a Mandinernek elmondja: „Európa utolsó etnonacionalizmusa” épül a szemünk láttára; a cigányság „foglyul ejtette önmagát”; és szerinte nem igaz, hogy a többségi társadalom okozza a cigányság problémáit. Németh úgy látja: „ha az akadémiai szférában lennék, vagy bekényszerültem volna a sorba vagy átvágták volna a torkom”.
Tájkép tankönyvviták közben
Vandál pusztítás a gyöngyösi zsidó temetőben – 15-20 sírt dúltak fel
Tiltakozó megemlékezést tartottak a Duna-parti holokauszt-emlékműnél
A jobbikos Kulcsár Gergely köpködése ellen tiltakoztak
Tiltakozó megemlékezést tartottak civilek a budapesti “Cipők a Duna-parton” emlékműnél péntek este. A holokauszt Dunába lőtt áldozatai emlékére kaddist (mondtak, a vascipőknél mécsest gyújtottak, virágot és követ helyeztek … Tovább »
március 21. – ma tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot
Ma tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját.
A világnap azoknak a világszerte erősödő folyamatoknak a veszélyességére hívja fel a figyelmet, amelyek célja egyes embercsoportok társadalmi … Tovább »
Izrael: továbbvándorló „oroszok”
71 éve történt 1.
1944. március 19. Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépték át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutottak Budapestre. Horthy Miklós és Adolf Hitler előző esti találkozóján kormányzó beleegyezett Magyarország megszállásába, és elhatározta, … Tovább »
Obama a stratégiai türelem híve
Washingtonban – a lassan közelgő elnökválasztástól nyilván nem függetlenül – a következő két évben a kül- és biztonságpolitika is pártpolitikai harcok terepe lehet. A republikánus többségű kongresszus az Obama-kormányzat Irán-politikáját megkérdőjelező izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu meghívásával, majd 47 szenátor Iránhoz címzett, ámde Obamának szóló, a Hatok és Teherán megállapodását bíráló levelével is jelezte, „emelik a téteket” és ahol tudnak, megpróbálnak keresztbe tenni a demokrata párti elnöknek.