Találatok ‘ Szombat információ’
Összesen 1,961 találat (1581 - 1600) : Szombat információ.
„A politikának volt nagyon fontos a jó szereplés”
![](https://www.szombat.org/files/2009/05/kikepzes-120x90.jpg)
Vitray Tamással beszélget Várnai Pál 2009. május 30. – Írásban is, szóban is szokta emlegetni, hogy szerencséje volt az életben. Ez a gyakran használt fogalom több mindent jelenthet. Azt is jelentheti, hogy valaki, mint többek között én is, 1944-ben a „jó” vonatra szállt. … Tovább »
Az izraeli arabok 40 százaléka szerint nem volt Holokauszt
Ezt az eredményt mutatta ki a Haifai Egyetem felmérése, melynek során 700 izraeli arabot interjúvoltak meg.
Hágár országa
![](https://www.szombat.org/files/2009/04/hagarorszaga_borito-120x90.jpg)
Sólyom László: „A párbeszédhez eleve a kölcsönös elfogadás szándéka kell, de ez nem elég. Tárgyi ismeretek híján hogyan is lehetne finom megkülönböztetéseket tenni, ami pedig a másik pontos megértésének feltétele? Az az átlagos tudás, ami a hazai zsidóság történelméről, szerepéről a nem zsidókban megvan, ehhez túlságosan kevés.”
Borgos Anna: Nők a pszichoanalízisben
Az impresszionizmus sodrában – Magyar festészet 1830-1920
Könyvfesztivál látogatócsúccsal
Tony Curtis dedikált, Esterházy és Parti Nagy beszélgetett jeles román írókkal. Bemutatkoztak európai sokadik könyvesek és elsőkötetesek, megjelent étteremajánló, huszonnégy kötetes történelmi munka indítókötete s népszerű képregény-sorozat új darabja. Sőt A butaság enciklopédiája is olvasható immár magyarul.
Abdai gyilkosok
A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
Hol voltak az „egészséges lelkiismeretű” emberek?
Róheim Géza – zsidóság, pszichoanalízis és a Nyugat
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
Europoetica Költészeti Fesztivál
Szeles, esős, zivataros, hófúvásos időben van igazán szüksége minden teremtett léleknek fedélre, melegre, biztonságra. Ferencváros Önkormányzata most, épp akkor, amikor volna miért elbizonytalanodni, biztonságot kínál. A versek – a jó versek – árfolyama stabilabb, mint a megbokrosodott „indexek”.
Gracia Mendes hosszú útja (Hamvas Levente Péter)
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/gracia.jpg)
Talán Tolsztoj írja valahol, hogy a nők úgy irányítják a háttérből a férfiakat, ahogyan a Rothschild báró befolyásolja pénzével a világpolitika menetét. Kézenfekvő lenne mármost, hogy a nagypolitika csakis a „Rothschildnék” szeszélyének függvénye. Mielőtt azonban bárki … Tovább »
Dési János: Antiszemitizmus, cigányellenesség – ugyanaz másként?
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/desi.jpg)
„Az antiszemita véli csak úgy, hogy csupán antiszemita. Valójában a bármikor és bármilyen bűnbak-igényre átprogramozható gettóba zárja be magát.”
(Mészöly Miklós: Halk előszó az antiszemitizmushoz, Kirekesztők, Aura Kiadó, 1992., Budapest)
Már évekkel ezelőtt … Tovább »
P.Howard – Rejtő Jenő legendás élete
Szántó T. Gábor: Moszkvai napló
![](https://www.szombat.org/files/2009/03/05_lagermikulas-120x90.jpg)
„Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam, sto szasztav gruppi voszemnadszaty ucsenyikov, nyikto nye atszusztvujet.” – rémlik fel bennem a középiskolai oroszórák maradványa, ahogy Moszkvában sétálunk. Sajnos, többre nem emlékszem, erős ellenállás élt bennem a kötelező orosztanulással szemben. Könyvbemutatóra érkeztünk…
Paneth Gábor: A mélylélektan útjai
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
Parászka Boróka: Halványszürke folt?
![](https://www.szombat.org/files/2009/03/kolozsvari_hitkozseg_epulete_aniszemita_feliratok-120x90.jpg)
A magyar antiszemitizmus története, múltja és jelene minden bizonnyal fehér, de legalábbis nagyon világos, mondjuk, halványszürke foltként tartja nyilván Erdélyt. A közhiedelem úgy tartja, hogy bezzeg Erdélyben ma nincs antiszemitizmus (?!), nem is volt (??), ha volt is, egészen másképpen volt, mint az anyaországban (!). Erdéllyel nem köthető össze az antiszemitizmus…
Robert Capa hagyatéka
Teljes csendben, két évig húzódó tárgyalások után szenzációszámba menő kulturális hírről számolt be a napokban több hazai médium, illetve internetes portál. A világhírű, magyar származású fotóriporter, Robert Capa hagyatékából egy több mint ezer darabos kollekciót vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum a fotográfus hagyatékát kezelő, New York-i székhelyű International Center of Photography-tól (ICP) még tavaly decemberben. A vételár a hírek szerint 835 ezer dollár volt. A megvásárolt gyűjteményt ezen a héten már ki is csomagolták Budapesten. A következőkben megismerhetik Capa igencsak kalandos életútját.
Mítoszok földje – Gustave Moreau művészete
Könyvet adnak ki az evangélikus egyházról és az ügynökkérdésről
A tervek szerint ősszel megjelenik a Magyarországi Evangélikus Egyházat (MEE) érintő ügynöki tevékenységet bemutató kötet – mondta előadásában Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője a Théma (Theológiai Élet Ma) egyesület szombati budapesti rendezvényén.