Találatok ‘ Rab László ’
Összesen 2,802 találat (1421 - 1440) : Rab László .
Heller Ágnes: Olvasónapló – Nyíri János: Madárország
Robert Alter: Szükséges angyalok – S. J. Agnon A Nagy Zsinagóga című elbeszéléséről
Az igazságügyi miniszter is szót emel a Hóman szobor ellen
Az igazságügyi miniszter sem állítana szobrot az egykori kultuszminiszternek.
Trócsányi László az MTI-nek csütörtökön elmondta: „teljes mértékben” osztja Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének … Tovább »
Czeizel Endre: Mi az oka a zsidóság sikerének?
Életének 81. évében elhunyt Czeizel Endre, a közismert orvos-genetikus. Televíziós műsorai nyomán a tudományos kutatások, így elsősorban a genetika eredményeit a nagyközönség is megismerhette. Számos írásában foglalkozott a zsidóság témakörével is. Egy lapunknak írt korábbi cikke újraközlésével emlékszünk rá.
„A neológia abban a csapdában van, amibe saját magát taszította”
XI. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál
Gimnáziumban tanít történelmet a kurucinfós holokauszttagadó
A roma holokausztra emlékező kiállítás nyílt a budapesti metrószerelvényekben
Eltékozolt esély
13. Spinoza Zsidó Fesztivál
Aki a gépírónőit vette feleségül
Mindenki tudja, hogy ki Fülig Jimmy, Buzgó Mócsing vagy Senki Alfonz. Mindannyian Rejtő regényhősei, akiknek már az elnevezésük is elképesztő tehetséget sejtet. Rejtő zseni volt, ami későn derült ki, zsenialitásánál ugyanis csak bohém természete volt erősebb.
Az elemi iskolában … Tovább »
Egy kő, egy név, egy emlékezet
Stolpersteine / Botlatókövek 2015
56 helyszínen – 77 kő lehelyezése Budapesten, Nagykanizsán és Szegeden, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és civilek szervezésében.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tisztelettel meghívja Önt a Budapest Jazz Clubban (Budapest XIII. … Tovább »
„Hoppá, akkor én antiszemita vagyok?”
Vidéki művház, hangos zsidózás. De nem olyan. Magyarország egyetlen zsidó színházával, a Gólemmel Zalaszentgróton jártunk. Hogyan dolgozik az idegengyűlölet ellen egy színház, és miért megy turnéra ingyen 12 vidéki településre? Miért utasította vissza őket Gyöngyöspata polgármestere? Mire elég a norvégok pénze? A végén minden út a zsidókhoz vezet.
Újabb jobbikos tért meg
Megjelent a Szombat nyári száma!
Saul fia, Cannes-i magyar siker: interjú Nemes Jeles Lászlóval és Röhrig Gézával. Mezei Márk: Sayed Kashua – kötelező olvasmány. Török zsidók: szeretve, gyűlölve. Mazsihisz – mi kellene a rendszerváltáshoz? Gasztro és humor: Üzlet-e a kóserbiznisz? Dibbuk: Hacsek és Sajó a Kádárban, Kalmár Tibor Salamon Béláról. Rubin Eszter: Bagel.