Találatok ‘ Nemzeti Színház’
Összesen 545 találat (281 - 300) : Nemzeti Színház.
Kirakni rajzod, régi Kassa, álom
A vándorszínésznő
A Színházi Kislexikon szerint a vándorszínészet Magyarországon a 18. és 19. század első harmadáig terjedő szakaszában volt divatos, aztán, a kőszínházak megjelenésével szükségét vesztette. Addig a lelkes színtársulatok ekhós szekérrel járták az országot, egyik faluból … Tovább »
„Miért kéne kényszeresen megfelelni?” – Kulka János lesz Hippolyt a Belvárosi Színházban
Július 4-én mutatja be az Orlai Produkció a Hippolyt, avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál című darabot a Belvárosi Színházban. Zágon István művét a Mohácsi testvérek feldolgozásában láthatja a közönség. A felkapaszkodott zsidó kispolgárt alakító Elek Ferenccel … Tovább »
Az antiszemita Tormay Cécile a Fidesz és a Jobbik szavazataival kapott utcát Budapesten
Az első zsidótörvény hatálybalépésének hetvenötödik évfordulóján, Budapest Főváros Tarlós István vezette Önkormányzata úgy határozott, hogy utcát nevez el a II. kerületben Horthy Miklós kedvenc írónőjéről, az antiszemita és rasszista Tormay Cécile-ről.
A homoszexuálisokkal … Tovább »
„Saját magunkat látjuk bele ezekbe a művekbe”
Tel Aviv, a világ első digitalizált városa
Tel-Avivot a világ első digitalizált városává alakítják a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nevű programjában – jelentette be Ron Huldai polgármester sajtótájékoztatón.
Az új, internetes rendszer a város minden lakójának lehetővé teszi az elektromos ügyintézést … Tovább »
Megemlékezések országszerte a Holokauszt-emléknapon
A vizsgálat – a Holokauszt-emléknapon
Kell egy állás, kisbarátom? – A Narancs Fekete Péter nyílt leveléről
Peter Weiss: A vizsgálat – A Holokauszt emléknapján
A PanoDráma felolvasószínháza
Felolvasószínházi produkcióval készül a PanoDráma és a Nemzeti Színház április 16-án, a Holokauszt emléknapján.
Peter Weiss-ről Földényi F. László szavaival:
(…) A vizsgálat (1965) ősbemutatójának estéjén az NSZK több … Tovább »
Fedetlen fővel a Zsinagógában
Ariel Saron erkélyén
„Nem adom el magam”
A jeruzsálemi könyvfesztivál magyar programja
Hende: nem fordulhat elő, hogy az állam ne védje meg állampolgárait
Aki 21 éves korára megírta Békés megye zsidóságának monográfiáját
Kósercsapat
Megjelent a Szombat novemberi száma
Az ügynökök köztünk járnak – de kit érdekel? – Gadó János írása
A rendszerváltás után csaknem negyedszázaddal a szolgálatok immár mélyen beépültek a hatalomba. Jelenleg nincs olyan politikai erő Magyarországon, ami a titkosszolgálati múlt feltárásában áttörést érhetne … Tovább »