Találatok ‘ Gadó György’
Összesen 778 találat (241 - 260) : Gadó György.
Megjelent a Szombat májusi száma!
Az emlékezés joga és kötelessége
Határtalan Kárpátalja 2015
Megjelent a Szombat áprilisi száma!
Az ügyészség szerint a “nem volt cigány holokauszt” kijelentés nem holokauszttagadás
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/Nemeth-Gyorgy-120x90.jpg)
“Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt.”- ez volt az a mondat, ami miatt több civil szervezet is feljelentést tett a jobboldali lapokba publikáló Németh György ellen. A közgazdász-szociológus egy konferencián fejtegette az idézett elméletét február közepén.
Antiszemita névadó lehet, kommunista nem
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/A-Sagvari-Endre-gimnazium-fobejarata-Szegeden-forras-Google-Streetview-120x90.jpg)
A Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése kapcsán hívták fel a figyelmet arra a jogi helyzetre, hogy az MTA elnöke jogosult egy személyben dönteni, akár felül is bírálni azt a névsort, amelyet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet (BTK) meghatározott, mint a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető, ezért tilalmas elnevezést. Az MTA elnökének 39/2012. számú határozata és annak melléklete ma is érvényben van.
Purim, Eszter-ünnep, női témák – Megjelent a Szombat márciusi száma!
Megjelent a Szombat februári száma
„Ha látomásod támad, fejtsd meg!”
A Mazsök munkájának szaldója
![](https://www.szombat.org/files/2015/02/Nevtelen.jpg)
Újabb hozzászólás érkezett a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány körül zajló vitához. Bodnár Dániel (Tett és Védelem Alapítvány, a Mazsök kuratóriumi tagja) vitaindítójára után Heisler András (Mazsihisz elnök) válaszolt. Alább Szabó György, a Mazsök kuratóriumi … Tovább »
“Lássa a közönség, mi van a műtermekben”
![](https://www.szombat.org/files/2015/01/Szego-Gyorgy-120x90.jpg)
Interjú Szegő Györggyel, a Műcsarnok igazgatójával
Szegő György neve ismerősen cseng azok előtt, akik a legendás kaposvári Marat/Sade előadás díszlettervezőjeként, művészetkritikusként ismerték meg, ahogy azok előtt is, akik a zsidó kultúra kedvelőiként olvasták írásait, … Tovább »
Az emlékezet felszabadulása
![](https://www.szombat.org/files/2013/12/Konrad_Gyorgy_Szigliget_2012-120x90.jpg)
1989-ben nemcsak az emlékezet szabadult fel, hanem az ellenséges érzület is.
Az államszocializmussal szembeni egyszerűsítő vélemények közös hibája, hogy mindazt, ami 1989 előtt volt, szokás rossznak tartani, és ami ellen az 1945 utáni politika fellépett, azt utólag sokan hajlamosak … Tovább »
Boross a Horthy-konferencián: “Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus”
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/m1-61038-02163300-120x90.jpg)
A volt miniszterelnök egyebe közt a „hálás budapesti zsidóságról” is szót ejtett.
Tárgyilagos képet kell festeni a Horthy-korszakról, amely alig megoldható problémákkal nézett szembe, és végül kényszerhelyzetbe került – mondta Boross Péter volt miniszterelnök pénteken … Tovább »
Megjelent a Szombat decemberi száma
![](https://www.szombat.org/files/2014/12/B1-201410-120x90.jpg)
Radnóti és Fanni: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplójából. Tájkép tankönyvviták közben, Zoltai, Schwezoff – kinek az emberei?, Vámbéry Rusztem és Faludy György barátsága. Gergely Ágnes és Vihar Béla héber betűs levelezése, részlet Hidas Judit készülő regényéből, Dés Mihály a zsidó viccről, III. Zsidó Filmfesztivál.
Holokauszt-emlékezet és antiszemitizmus a közvéleményben
Holokauszt-emlékpont nyílt Dabason
![](https://www.szombat.org/files/2014/11/IMG_3254-e1417191064344-300x225-120x90.jpg)
Új holokauszt-emlékpont nyílt Dabason pénteken.
A felújított Tusák-Bragyova házat és a benne helyet kapó kiállítás ünnepélyes átadásán beszédet mondott mások mellett Ilan Mor izraeli nagykövet és Zoltai Gusztáv miniszteri tanácsadó.
Az egykor a Bragyova család tulajdonában … Tovább »
Megjelent a Szombat novemberi száma
![](https://www.szombat.org/files/2014/10/2014-november-borito-120x90.jpg)
Irodalmi Nobel-díj: Szántó T. Gábor Patrick Modianóról, Kertész Imre-interjú, elemzés a zsidó felekezeteknek felajánlott 1 százalékokról, Kamenyec-Podolszk: George Eisen–Stark Tamás írása, beszélgetés Mohácsi Jánossal, Szép Ernő kiadatlan feljegyzései Istenről, interjú Frank Londonnal, új holokausztfilmek, Hajdú Eszter látlelete Magyarországról, Balázs Gábor Tatár György könyvéről és szellemi útmutatásáról.