Találatok ‘ -rR-’
Összesen 29,948 találat (21901 - 21920) : -rR-.
Húsz év legveszélyesebb vírusai
Friday 13 (Péntek 13) – Az Izraelben, 1988-ban írt vírus, amely először Jeruzsálemben bukkant fel, állítólag a független zsidó állam negyvenedik évfordulójára készült. A neve mindent elárul: minden év péntek 13-án törölte a futó programokat a számítógépen.
Atomprogram és Auschwitz: Izrael miniszterelnöke a német kancellárnál
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu európai útjának részeként, csütörtök délelőtt Berlinben tett látogatást Angela Merkel német kancellárnál. A találkozón mindkét kormányfő a maga nótáját fújta: Merkel azt sürgette, hogy állítsák le a zsidó telepek építését a Nyugati parton, míg Netanjahu az iráni atomprogram elleni határozottabb fellépésre hívta fel német kollégáját.
Zsidó telepek: zavarba ejtő fejlemények
Izrael és az Egyesült Államok egyre közelebb jut ahhoz a kompromisszumhoz, amely lehetővé tenné a béketárgyalások újrakezdését éppúgy, mint a zsidó telepesek “normális életét” a Nyugati-parton – nyilatkozta újságíróknak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Gordon Brown brit kormányfővel folytatott megbeszélések utáni sajtótájékoztatón augusztus 25-én Londonban.
Lengyelország: megemlékeztek a lódzi gettó felszámolásának 65. évfordulójáról
Megemlékezést tartottak csütörtökön Lengyelországban a lódzi gettó felszámolásának 65. évfordulója alkalmából; az emlékünnepségen Lech Kaczynski államfő is részt vett. Az elnök ünnepi beszédében alig burkoltan a Szovjetuniót is felelőssé tette a II. világháború kirobbanásáért és a háború következményeiért.
Szeged, híres város
![](https://www.szombat.org/files/2009/08/szeged_oszlop-120x90.jpg)
Zsidó barátai őrültnek tartották, keresztény barátai elismerően tekintettek rá, amikor elvállalta a szegedi zsidó hitközség elnöki posztját. A feladatra a közösség idős vezetői kérték fel, azóta háromszor választották újjá. Lednitzky András, mint mondja, nem volt vallásos, ezt legfeljebb anyai ági nagyszüleiről mondhatja el, de Schindler József, Raj Tamás és Schőner Alfréd rabbisága idején látogatta a zsidó közösség kultúrprogramjait.
Izraeli Kulturális Intézet alakul
![](https://www.szombat.org/files/2009/08/balazs_gabor-120x90.jpg)
Új intézet van alakulóban Budapesten. A Szochnut új kezdeményezése az izraeli kultúra magyarországi terjesztését szolgáló új kulturális központ, melynek épületét már megvették a Paulay Ede utcában, s az intézet honlapja is üzemel. Fontos megjegyeznünk, hogy az alapítóknak sikerült megnyerni Magyarországon működő izraeli befektetőket is.
Heti Midrás: ha kivonulsz (ki técé)
Nem véletlen, hogy a Tórában az alábbi három „eset”: „a szép termetű nő”, „a két feleség, kik közül az egyik gyűlölt” és a „makacskodó és ellenszegülő fiú” esete egymás után következik. Korábban a Misna, majd a Midrás Tánhumá, és ezek nyomán Rasi a T’nách magyarázatában megállapították, hogy az egyik vétekből lesz a másik, úgy és abban a sorrendben, ahogy azok az Írásban egymást követik.
“Nincs bizonyítékunk” – a média, a zsidók és a vérvád
Antiszemitizmussal, középkori vérvádak újracsomagolásával vádolta meg a zsidó állam Stockholmot, miután egy svéd bulvárlap azt állította, izraeli katonák palesztinok szerveivel kereskednek. Miközben az EU elnökségét ellátó Svédország kiáll “a sajtó szabadsága” mellett, az Aftonbladet elismerte: semmilyen bizonyítéka nincs a sztorira.
Államként fog működni Palesztina
Elhalasztották az egyiptomi közvetítők a palesztinközi megbékélési tárgyalások keddre kitűzött újabb fordulóját – jelentették be a rivális Hamász és Fatah palesztin mozgalom képviselői. Mahmúd al-Alul, a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah központi bizottságának tagja közölte: Kairó azért napolta el az iszlamista Hamásszal folytatandó megbeszélést, mert nem tartja elérhetőnek a palesztin nemzeti egységet. Alul szerint a tárgyalások szeptember vége előtt nem újulnak fel.
Későesti jazz a Széchenyi Fürdőben
Augusztus 27-től minden csütörtök este a jazzé lesz a főszerep a budapesti Széchenyi Fürdőben. A CoolJazz elnevezésű eseménysorozat keretében este 10-től, a hivatalos zárónapja után a hazai jazzélet színe-java szórakoztatja a fürdőzni és táncolni vágyó közönséget.
Rasszistának tartják az izraeli külügyminiszter diplomataképző programját
Ismét felháborodást váltott ki Izraelben egy javaslatával Avigdor Liberman külügyminiszter. A tárcavezető elképzelése alapján az ultraortodox vallásos zsidók és az izraeli arabok nem vehetnének részt a külügyminisztérium diplomataképzési programjában.
Elhunyt Skócia egyik legismertebb zsidó vezetője, a holokauszt túlélője
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Ernest Levy, Skócia egyik legismertebb zsidó vezetője, aki a második világháborús vészkorszakban hét náci haláltáborban is raboskodott.
Több száz rendőr hatolt be a gárdisták közé Szentendrén
Egyesülési joggal való visszaélés miatt a rendőrség eljárást indított a gárdistaavatás egyik szervezője, Vona Gábor ellen.
Új gárda: Jogvédők szerint a rendőröknek közbe kellett avatkozniuk
A rendőrségnek intézkedési kötelezettsége volt a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Mozgalom, illetve az úgynevezett Új Magyar Gárda Mozgalom szentendrei avatásán szombaton – közölte a Helsinki Bizottság az MTI-vel.
Egy újságíró és a műve
Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.
Bencze: Már a következő romagyilkosságokat tervezték
Bencze József országos rendőr-főkapitány szombaton reggel úgy nyilatkozott, hogy a romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség. A rendőrségnek cáfolhatatlan bizonyítékai vannak, mondta a főkapitány.
Az Interpol körözi a kijelölt iráni védelmi minisztert
A gyanú szerint köze volt egy zsidó segélyegyesület ellen Argentínában elkövetett merénylethez, amelyben 85-en haltak meg.
A rasszista indíték a prioritás: Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
Rendőrségi összecsapás a gárdistákkal?
A rendőrség és a gárdisták összecsapása sem kizárt, miután a Pest megyei Rendőr-főkapitányság a Népszabadságnak megerősítette: a “szükséges erővel” jelen lesz az új Magyar Gárda holnapi szentendrei tisztavatásán; szabálysértés vagy bűncselekmény esetén magánterületen is feloszlatja a megmozdulást. A Nemzeti Egyletek elnevezésű szervezet élőláncot szervez a rendezvénye köré, a Jobbik és a Magyar Gárda pedig közölte: a rendelkezésére álló eszközökkel megakadályozza a hatósági fellépést.