Zsidózásról és antiszemitázásról – Magyarország ideges tele  a választások előtt

Magyarországon ma választási kampány zajlik és ebbe sok minden belefér, a küzdelem és a harc teljesen legitim. Ám a legitimnek mondható vetélkedés nem legitimálhat minden eszközt és célt. Márki-Zay Péter ellenzéki jelölt (az ellenzéki előválasztások győztese) olykor zsidókról beszél, míg erre a kormánypárti médiumok, illetve kormánypárti zsidó közéleti tényezők antiszemitázzák őt. Mi a valóság ebben a helyzetben és mi nem az?

1. Antiszemita-e Márki-Zay Péter (MZP)?

Ehhez azt kellene fogalmilag tisztáznunk, mi is az antiszemitizmus. Közkeletű használatában a zsidóság elleni gyűlölet, illetve a zsidók iránt előítélettel viseltető konzekvens gondolkodási rendszer (fejlettebb fomájában), melyben a zsidóság egyértelműen ellenségként jelenik meg. Ebben az értelemben MZP nem antiszemita, ezekből a nyilatkozatokból nem derül ki az, hogy ellenségnek tekintené a zsidóságot. Ami azonban felfedezhető, az a zsidó/ság fogalmának kontextus nélküli használata, a fogalom adottnak vétele, mint ahogyan az is, hogy akikre vonatkozik, akiknek szánja, azok nem biztos, hogy feltétlenül kérnek ebből a felhasználásból. Arthur Finkelstein (már elhúnyt) jobboldali média-tanácsadó vagy más zsidó származású magyar kormányzati ember zsidónak nevezése azért sem lehet antiszemita, mert ezek az emberek a nagy nyilvánosság előtt már korábban magukat zsidónak nevezték, ezért ez a használat – ha számukra a nyilvánosság terében elfogadott – mások által is alkalmazható és elfogadható. Olyanok számára is, akik a politikai tér más szegletében helyezkednek el. Ugyanakkor ami elfogadott, az nem biztos, hogy ajánlott is. A valóban problémás és folyamatosan antiszemita ügyeket is produkáló Jobbikot is magában foglaló ellenzéki pártszövetség vezetőjének kerülnie kellene ezt a típusú utalgatást és megnevezést a kommunikációjában, mert félreérthető.

 

2. Jogos-e a kormánypárti médiumok éles reagálása Márki-Zay Péter megjegyzéseire?

A választási kampány során az ellenfelek egymás diszkreditálására, lejáratására törekszenek pusztán azért, hogy előnyre tegyenek szert. Márki-Zay Péter reflektálatlan megjegyzéseit a kormánypárti sajtó antiszemitizmusként fordítja le, mert így tudja a leginkább rossz színben feltüntetni őt, és ez az egyetlen nyelvezet, melyre politikailag lefordíthatónak tartja a szavait. Ehhez a sajátos dekódoláshoz asszisztálnak a Fidesz-kormány körébe tartozó zsidó szervezeti vezetők és személyiségek is, akik – pusztán lojalitásuk kifejezéseként – csatlakoznak ehhez a kampányhoz, joggal remélve azt, hogy a hűség bérét majd a választások után learathatják. A probléma ezzel egyrészt az, hogy rendkívül parttalanná és kizárólag politikailag értelmezhetővé teszik az antiszemitizmus fogalmát. Ez azt jelenti, hogy kizárólag politikai kontextusában értelmeződik, és kizárólag a Fidesszel kapcsolatban merülhet fel a lezsidózás vádja. Ezen olvasatok alapján csak a Fideszeseket lehet lezsidózni vagy éppen „listázni”. Az kevésbé zavarja a kormánymédia és a szövetséges zsidó erők reprezentánsait, hogy éveken keresztül a politikai harc magától értetődő elemének tekintette a a kormánypári sajtó a folyamatos támadásokat a neológ zsidóság (Mazsihisz) választott vezetői és egyes rabbik, valamint az ebbe a körbe tartozó zsidó személyiségek ellen, pedig ez a típusú, kizárólag a zsidó vallási vezetőket támadó kommunikáció, a hagyományos klisékre építő vádak erősíthetik az antiszemitizmust.  Ennél fogva a kizárólag a saját, a kormányzati „zsidók” védelmében, valamint az ellenzék ellenében, a választási kampány hevében kinyilvánuló anti-antiszemitizmus átlátszó és hiteltelen.

 

3. De mivégre születik ez a sok „antiszemitázó” cikk?

Magyarországon az 1990-es években (a kommunikáció terén) sok szempontból a mostanihoz hasonló helyzet volt tapasztalható. Akkor a baloldal kreált olyan ügyeket, melyekből a másik „tábor” egyértelmű antiszemitizmusa volt levezethető. Mára mintha a jobboldal tanulta volna el az akkori (mára már szétesett) baloldali-liberális tábortól azt, hogy az antiszemitázás sikeres lehet a politikai küzdelemben. A probléma az (és régen is ez volt), hogy – a jó-vagy rosszhiszemű előfeltevésekkel ellentétben – nincsen zsidó Vatikán, nincsen olyan nemzetközi zsidó testület, ahová ezek a panaszok felszállhatnak és megítéltethetnek. A valós panaszkodás imaginárius és fiktív bírókhoz nem túl eredményes. Az antiszemitizmusnak kizárólag a Jobbikhoz történő delegálása, a zsidóellenesség politikai „kiszervezése” éppen annak a széleskörűen létező és európai mércével mérve is magas százalékos arányú magyar antiszemitizmusnak mond ellent, melyet a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából mértek és dokumentáltak nemrégen neves magyar szociológusok. Nem csak a Jobbikosok körében vannak antiszemiták. A bizonytalan szavazókat, akiknek szólhat ez a kampány, nem biztos, hogy érdekli ez az egész zsidó/antiszemita nyelvi, politikai csatározás és műbalhé.

Az antiszemitizmus Magyarországon történelmileg a jobboldalhoz kötődik és – bár csírái vannak – még a nyugat-európai típusú baloldali anticionizmus ereje sem számottevő, egy-két (amúgy befolyásos) internetes portálra korlátozódik. A probléma azért is fokozottan van jelen, mert a közvetlen antiszemitizmusnak a kigyomlálása a jobboldali mainstream közéletből dicséretes, ugyanakkor azok a zsidókat és nem-zsidókat megosztó témák, amelyekben az antiszemitizmus újból megerősödhet (pl. emlékezetpolitika) szervesen jelen vannak a jobboldalon. S akkor még nem beszéltünk a bevándorlókhoz, „idegenekhez”, Soros Györgyhöz fűződő állami kommunikációról, mely rejtett közegét jelentheti minden, a zsidósággal kapcsolatos ellenérzésnek is. Csak hát akkor arról is beszélnünk kellene, hogy a zsidóság érdekei nem csak a közvetlen zsidó vallásgyakorlat elemeinek a biztosításából állnak, hiszen ehhez önmagukban nem kellenek demokratikus viszonyok.  Ezek az érdekek ugyanis – már amennyiben a zsidóság a köz részének érzi magát – azoknak a társadalmi feltételeknek a létrejöttétől is függenek, amelyek eredményeként igazságosság, méltányosság és jog uralkodik.