Zsidóság és zsinagóga – Scheiber Sándor ünnepi beszéde

Elhangzott a szegedi zsinagóga 50 éves jubileumán Szegeden, 1953. június 7-én.

 

(Zsolt. LXXXIV. 2.)   מה־ידידות משכנותיך ה״ צבאות

„Minő hívogatók hajlékaid, seregeknek Ura!”

„Ha feltekintesz a magasba, e fényes alkotás tetőző boltjára, amelyet körülcikáz a léglakó madár; ha nézed, pazar fényt mikor szór reá az égbolt, vagy ha fölragyog benne az emberfékezte villám ragyogványos látomása: érzed, hogy ott, égbetörő ormán, ott fölöttünk, ott virraszt a Végtelen…”[1]

„A föld kerekségén szétszórt Izrael… legragyogóbb eme szentélyé”-nek[2] jubileumán, megálmodójának – korunk legnagyobb zsidó tudósának – avatószavai tolultak ajkamra.

A félszázados forduló nem az „építő gyülekezet” ünnepe csupán, ünnepe az ország zsidóságának s ünnepe magának a zsinagóga-gondolatnak is. Mert az első zsidó állam pusztulása óta – az otthon földjén és a szétszóratásban – a zsinagóga lesz a zsidóság középpontja és összetartója. „A zsidó nép legeredetibb és legtermékenyebb alkotása.”[3]

כי הרחקתים בגוים וכי הֲפִיצותים בארצות וָאֱהי להם למקדָש מעט בארצות אשר באו שם

(Ez. XI. 16.)

Már a hagyományos magyarázat is megérzi, hogy Ezékiel említést tesz babiloni zsinagógákról, amelyek a Szentély pótlására létesültek:

(Meg. 29a)  אלו בּתי כנסיות ובתי מדרשות שֶׁבְבָבֶל

Történeti szükségesség teremtette meg a gálut zsinagógáit, amelyek[4] a vallás és a tanítás azílumaivá váltak, az imádsággal és kutatással mindenütt elérhető, láthatatlan Isten lakóhelyévé, a zsidóság átmentőivé, amelyekre az eget és földet összekötő, titokzatos létra támaszkodott és amelyekben szenvedések és üldöztetések közepette is hímezték az emberiség fájdalmait csitító legszebb álmokat.

Hadd szenteljük meg hát ez ünnepi perceket azzal, hogy a templomépítés aggádáihoz fűzve mondanivalóinkat, megrajzoljuk a zsinagóga történetének vonalát, amelynek legteljesebb örököse és legpompásabb kivirágzása épp a szegedi.

I.

(Jóma 39b)  מה יער מלבלב אף בית המקדש מלבלב

Az erdő káprázatos színpompájához, minden emberi fantáziát megszégyenítő, művészi változatosságához hasonlítja elsőnek a hagyomány a templomot.

Az ókor zsidósága nemcsak őrizte, de teremtette is a hagyományait, egészséges életösztöne tiszta formákat keresett vallásos áhítata kifejezésére. Ezek a zsidó művészet kezdetei.

„Az építészeti alkotások… a társadalmak egész gondolatvilágát, világnézetét… pontosan közvetítik.”[5] A templom ezenfelűl a legfontosabb és legjellemzőbb épületigény, amelybe minden kor a maga anyagi lehetőségét, gazdagságát, mondanivalóinak, szépségideáljának teljességét beleépítette.[6]

Áll ez az ókori zsidóságra is Palesztinában, Egyiptomban, Szíriában, Görögországban egyaránt, amelynek zsinagógáit – irodalmi emlékek és ásatások alapján – épp korunkban ismerjük meg. Ezek sorjában cáfolják meg az erőszakkal elkorcsosított zsidó szemléletet, amely bűnnek bélyegzi az Isten házának művészetét.

Látjátok-e a második Szentély előtt épült elephantinei zsinagógát oszlopaival, faragott kőkapuival, cédrustetejével. A vallási türelmetlenség elpusztította, de az áldozatos, közösségi érzés megújította, amint azt a napokban közzétett papyrusok bizonyítják.[7]

Látjátok-e a hellenisztikus zsidóságnak – még a második Szentély idején, magát a Szentélyt másoló – templomát Leontopolisban?[8]

Látjátok-e a sorra feltárt palesztinai zsinagógákat, színes mozaikpadlóin a Szentírás jeleneteit: Gerasaban a vízözönt, Bet Alfában Izsák akédáját, Naaranban Dánielt az oroszlánokkal, a galileai Jáfában a tizenkét törzs állat-szimbólumát,[9] Dura-Europosban az egész Bibliát megábrázoló falfreskó-sort, amely megelőzte az ókeresztény művészet hasonló ciklusát.

Apamea zsinagógájában – az Orontes partján – a mozaikpadlóra görög feliratokat alkalmaztak – minden ilyen szöveg ősét – a donátorok emlékére, amelyek ma a hitközség történetének és szociális viszonyainak fontos forrásai.[10]

Ezek az ókori zsinagógák szerte a diaszpórában mutatják a művészi készség és adakozó képesség különböző formáit a  בית הכנסת [11] a „Gyülekezés háza” megalkotásában. Egyben azonban egységesek: A központi Szentély felé fordulásban, évezredek megindító, töretlen hagyományláncolata e nagyszerű bizonyítékában.

II.

(Meg. 29a)  ה״ מעון אתה היתה לנו,  אלו בתי כנסיות

Az aggáda második fordulatával a zsinagóga erődhöz hasonlatos.

A középkori zsidó élete bizonytalan volt, nem tudta, mikor kell otthonát földönfutó módján elhagynia. Mindez nem ösztönözte nagyszabású templomok építésére.[12] Erőd volt temploma – a korra is jellemző várszerű építkezés –, ahová bevette magát a zsidó életmegnyilvánulás minden rekvizítuma: imaház és törvényszék, székház és iskola. Scola Judeorum, Judenschule, ahogyan a XII. századtól nevezgették.[13] Vár volt, amely köré helyezkedtek a zsidónegyed házai. Erőd, ahová végső veszélyben menekültek is, mint Mainzban a kereszteshadjáratok idején, Prágában – a Löwök ősi székhelyén –, ahol a lenyűgöző hatású gótikus zsinagógában máig láthatók a falon a zsidómészárlás vérfoltjai, vagy Budán, ahol a templomban kerestek utolsó menedéket a város visszafoglalásakor elődeink.

Az ostromlott erőd sorsát osztotta legtöbbje: Alig maradt valami a középkori zsinagógaépítés emlékeiből. Lerombolták, széthordták, átalakították, beépítették. A harcfelek közül mindig a zsidó volt a gyengébb, ő vesztett mindenkor teret.

 

III.

(Tanch. Misp. 18.)  בהמ״ק של מעלה מכוון כנגד בהמ״ק של מטה

Az aggáda harmadik képével az égi szentély a földi mintájára épül.[14]

Az első ismert magyarországi zsinagógák a XVIII. században alig különböznek a középkori német példáktól. A későbbiek sem mutatnak önállóságot. Idegen gondolatok mindenütt, zsidó követelményekhez szabva. A hegyaljai templomok copf-iránya helyett a zsidó igénynek a klasszicizmus felelt meg jobban a maga valóság- és igazságkereső stílusával és az egyszerűség monumentalitásával.[15]

Löw zsenije Szegeden ötven évvel ezelőtt a magyar zsinagógaépítésnek új irányt jelölt, amely a  בהמ״ק של מעלה  az örök zsinagógaideál alkotóelemeit egyesítette. Ahogyan Löw szelleme magába olvasztott korszakokat és területeket, az ókortól napjainkig, Kelettől Nyugatig – úgy fogja össze zsinagógája hagyományainkat korokon és földrészeken keresztül.

A centralitás, a zsinagógai évet szimbolizáló ablakfestmény-sor – ösztönös, tudós sejtelemmel – az ókori Keletre utal; a frigyszekrény nílusi sittimfa-borítása Mózes frigyládájára; Jáchin és Boáz oszlopai a salamoni Szentélyre. A chanukkai Menórának liliom-dísze a Makkabeusokra, a zsidó önállóság utolsó képviselőire; a kórusnál a tóraolvasó dallam negína-jelei a „közös hazában élő, régi zsidóság legfontosabb zenei hagyatéká”-ra;[16] a betű-illusztrációk az akkor legrégibbnek ismert Bibliakéziratra, a leningrádi kódexre. A kupola a mohammedán területek hagyományaira emlékeztet; az épület főgerince a középkorra; a papiszék csúcsíve Prágára; a frigyszekrény belseje a modenai templomra; felirata helyi vonatkozásra, a szegedi árvízre. Az ablakfestés gazdag flóra-utalásai végül Löw roppant szaktudásának egyéni járuléka.[17]

E felsorolás maga is a zsidóság univerzális ismeretéről beszél.

Egy tárgyra néz és az egészet látja

És az egészben lát egy részletet.[18]

Így alkotta meg egy magyar vidéki hitközségben a rabbi – a művészi tervezőt ihletve – a zsinagógaépítés mintaképét késő korok számára.

*

A morfológia legbámulatosabb megfigyelése a kétéltűek – a szalamandra vagy a mexikói axolotl – végtagjainak regenerációja. Ezeknél a gerinceseknél a szervezet a levágott végtagot helyre tudja állítani. Vannak olyan élőlények, amelyek feldarabolt testüknek egy kicsiny részecskéjéből is felépítik egész szervezetüket.[19]

Mérhetetlen tragédiánk, számlálhatatlan veszteségeink után

(R. Gersom)  ואין שיור רק התורה הזאת

Nem maradt meg más nekünk, mint Tóránk, a templomunk.

De a templomról azt is mondja az aggáda:[20]

מֵאֵליו היה נבנה … והאבנים היו פורחות ועולות מעצמם

hogy magától épült, a kövek kirajzottak és felemelkedtek.

Ha van még élet- és akaraterő zsidóságunkban, templomából fel tudja építeni önmagát, megújul örök feladatai folytatására.

A zsinagóga – ez is – az élet szimbóluma. A szentély építésénél nem kerülhetett elő vas, a háború eszköze; a legendás sámir helyettesítette.[21]

A zsinagóga – ez is – a kegyelet szimbóluma, az elköltözöttek találkozóhelye, azoké, akik itt[22] imádkoztak az elmúlt félévszázadban, innen indultak a mártírság útjára s akiknek emlékét – márványkoporsó alakjában – ide hoztátok vissza, miként a legendában[23]

שהביא שלמה ארונן של דוד מן קברו   

a templomépítő Salamon bevitte a Szentélybe atyjának koporsóját.[24]

המלאך הממונה על התפלות נוטל כל התפלות שהתפללו בְּכָל הַכְּנסיות כולן              

Élők és elköltözöttek imája kérjen áldást e templomra, jövőjére, látogatóira, megmaradt csekély magyar zsidóságunk munkájára, hogy e hely új álmok, új tervek, új eredmények kirepítő fészke legyen:

 

אם־לא את־הטפחות  ־  רק מַסַּד יסדתֶּם

רב־לכם, אחי, עמלכם לא־שוא!

הבאים ־ וּבְנִיתֶם וְטַחְתֶם וְשַׂדְתֶּם

עַתָּה רַב־לָנוּ אִם נׇטוּי הַקָּו

 

Ha falakat tetőig nem emeltek,

Elég, ha csak alapot raktatok!

Eljő a nap és vakoltok, meszeltek,

Ha összegyülnek az elszórt csapatok.   (Bialik)

 

Úgy legyen . Ámen.

 

[1] Löw Immánuel: Száz beszéd. Szeged, 1923. 141., 151.

[2] Löw Immánuel: Kétszáz beszéd. I. Szeged, 1939. 24.

[3] Renan szavai. Naményi Ernő, IMIT Évkönyve. 1937. 238.

[4] Goldberger Izidor, Blau-Emlékkönyv. Bp., 1926. 187-190; M. Guttmann: Máftéách. IIIb. Wratislaviae, 1930. Függelék: 93. skk.

[5] Major Máté: Építészet és társadalom. Bp., 1953. 13.

[6] U.o. 14.

[7] E. G. Kraeling cikke nyomán, Biblica. XXXIV. 1953. 265-267.

[8] S. A. Hirsch: The Temple of Onias. Jews’ College Jubilee Volume. London, 1906. 39-80.

[9] Sukenik, Museum of Jewish Antiquities. Bulletin. I. Jerusalem, 1949. 8-23.; II. Jer., 1951. 18-23.

[10] Sukenik, HUCA. XXIII. 2. 1950-51. 541-551.

[11] Már a Misnában. S. Krauss: Synag. Altertümer. Berlin-Wien, 1922. 7. skk.

[12] Pollák Manó, IMIT Évkönyve. 1934. 191.

[13] Krautheimer: Mittelalterliche Synagogen. Berlin, 1927. 90.

[14] J. Bergmann:  הפולקלור היהודי  Hafolqlor Hajj^ehudi Jeruzsálem, 1953. 118.

[15] Divald Kornél: Magyarország művészeti emlékei. Bp., 1927. 234.

[16] Szabolcsi Bence, Heller-Emlékkönyv. Bp., 1941. 276.

[17] Részleteit l. A szegedi új zsinagóga. Szeged, 1903.

[18] Márai Sándor: Verses könyv. Bp., 1945. 27.

[19] Szovjet Kultúra. IV. 1952. 35-36.

[20] Bam. R. XIV. 6.; Pesz. Rábbáti. Ed. Friedmann. 25a.

[21] G. Salzberger: Salomos Tempelbau und Thron in der sem. Sagenliteratur. Berlin, 1912. 36-54.; Löw: Der Diamant. Heller-Emlékkönyv. 230-238.

[22] [Scheiber Sándor utólag, ceruzával, lehetséges változatként az „e városban” kifejezést írta az „itt” fölé és zárójelbe tette „az elmúlt félévszázadban” mondatrészt. E szerint a szöveg így hangozna: „…akik e városban imádkoztak, innen indultak a mártírság útjára…” (H. M.)]

[23] Pesz. R. 6b.

[24] S. Liebermann:  שקיעין S^eqiin Jeruzsálem, 1939. 13.