Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017 – Zárszó helyett

Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.

Száz év elteltével a „zsidókérdés”, még inkább annak „megoldása” már csak idézőjelben használható fogalmak. Így ma, ehelyett azt kérdezzük:

– Hogyan jellemezné ma zsidók és nem zsidók (bárhogy is definiáljuk e csoportokat) együttélését a mai Magyarországon?

– Az elmúlt száz év és a jelen ismeretében, kinek miben kellene változtatni ahhoz, hogy a helyzet javuljon?

Körkérdésünkre, szerkesztőink reflexióit nem számítva, harmincnyolc válasz érkezett, melyeket decemberi, januári, februári és márciusi nyomtatott számainkban olvashatnak. Online kiadásunkban hétről-hétre egy-egy írást közöltünk a beérkezettekből.

Alább főszerkesztőnk vitazáróját olvashatják.

A Huszadik Század folyóirat 1917-ben a zsidókérdésről feltett körkérdésének centenáriumán, tavaly, mintegy hatvan társadalomtudóst, művészt, közírót kérdeztünk meg, hogyan látják a többség és a zsidók viszonyát ma – amikor már nem beszélhetünk abban az értelemben zsidókérdésről, ahogyan száz évvel ezelőtt –, és ki mit tehet, hogy a viszony javuljon.

A megkérdezetteknek több mint a fele érdemben válaszolt, ami igen jó arány. Írásaikat a Szombat 2017. decemberi, 2018. januári, februári és márciusi számunkban olvashatják.

Többség és kisebbség együttélésének minőségét firtató kérdés mindig felvethető, ezért zárszó helyett csupán két gondolatot ajánlanék megfontolásra.

A zsidókérdés mint társadalmi jelenség, véleményem szerint mára megszűnt.

A zsidók a 19. század második felében és a 20. század első felében kiugró szerepet játszottak a közép-kelet-európai és ezen belül a magyar polgárosodásban, a tőke és a tudástőke arányszámukon messze túlmutató felhalmozásában. A zsidóság számaránya a többséghez képest a vészkorszak iszonyatos vesztesége és a kivándorlás következtében drámaian csökkent. A kommunista diktatúra megtépázta a polgárságot, melyhez a döntő részben fővárosi, túlélő zsidóság tartozott, a rendszer oktatáspolitikája jelentős társadalmi mobilitást, gazdaságpolitikája késői szakasza pedig szerény mértékű polgárosodást eredményezett. Az 1989-90-es rendszerváltást követő két és fél évtized modernizációja és változásai – elsősorban a jobboldal keresztény középosztályt erősítő politikája – következtében, bár a maradékzsidóság megmaradt a magyar társadalom élvonalában mind gazdasági, mind tudástőke tekintetében, a jelenség már nem olyan súlyú, hogy társadalmi problémaként lenne érzékelhető a nem-zsidók perspektívájából.

A zsidókérdés mint ideológiai-politikai probléma azonban megmaradt.

A tényleges zsidók mellett a „politikai zsidók” – származástól függetlenül bárki, aki nyugatos, liberális, transznacionalista eszméket képvisel – időről-időre, szükség esetén pellengérre állíthatók a jobboldal részéről. A régi ideológiai dichotómiák: népi/urbánus, hazafi/kozmopolita, új köntösben (migráció-ellenes/bevándorláspárti) – túlzó módon értelmezve meglévő, reális problémákat és nézetkülönbségeket – ma is felmelegíthetők, másrészt “a zsidó” jelképes, orwellivé növesztett ellenségképpel, kódolt, eshetőleges utalásrendszerrel (lásd Soros György), a nemzetre nézve fenyegető érdekek képviselőjének állítható be. Ezek együtt, újra és újra elénk vetíthetik a zsidókérdés mint ideológiai-politikai probléma potencialitását, mely alkalmasint kimondatlanul sejlik fel a viták mögött.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a zsidókérdés mint ideológia-politikai probléma nemcsak a jobboldal által gerjeszthető. A traumatizált zsidók vészkorszak utáni érthető érzékenysége révén, vagy arra rájátszva, és a baloldal/liberálisok olykor túlzó jobboldal-kritikája révén is felszítható, amikor olyan jobboldali megnyilatkozásokat értelmeznek zsidóellenességként a politikailag korrekt beszédmód nyelvcenzúrába hajló vadhajtásai révén – és kavarnak körülötte vitát –, melyek nem feltétlenül tartalmaznak zsidóellenességet, és akkor is napirenden tartják a kérdést, amikor nincs jelen.

A zsidósággal összefüggő kérdések ideológiai instrumentalizálása a zsidókat vagy az antiszemitizmus problémáját a jobboldal/baloldal vitáinak centrumában tarthatja, márpedig a vészkorszak tapasztalatait, az előítélet-mentességre nevelést, a nyugati világ mintáihoz hasonlóan, csak konszenzusos módon, közösen tehetnék alapértékké.

Ezek a jelenségek részben a politikai kultúra hiányosságaival, részint ennek erőltetett tempójú honosításával is összefüggenek. A történelmi haladás korántsem egyenes vonalú, de ha régiónknak adatik néhány katasztrófamentes, szerves fejlődésű évtized, a zsidókérdés talán kikerülhet az ideológiai viták eszköztárából is.