Zsidóként segítsetek a bevándorlókon!

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Sok zsidó szervezet és magánszemély is dolgozik a menekültek megsegítésén.

Teszik ezt emberi együttérzésből, történelmi sorsközösségből, mert őket vagy felmenőiket is érte üldöztetés, megkülönböztetés, menekülniük kellett, és tudják, az üldözöttek világba vetett hitét megerősíti egy-egy segítő kéz, jó szó, adomány.

Segítenek és nem várnak viszonzást. Emberi együttérzésük mögött talán csak homályosan húzódik őseik hite, de mindenképpen ott lebeg egy olyan, jobb világ képe, ahol senkinek nem kell majd menekülnie, nem kell éheznie vagy félnie. A legtöbben név nélkül segítenek, adományoznak, nem várva köszönetet, dicséretet, elismerést, médiatőkét, felmagasztosulást.

A zsidó hagyomány szerint az adakozás legmagasabb foka az, amikor az adományozó név nélkül tesz adományt ismeretleneknek. Sem ő nem tudja, kinek ad, sem a kedvezményezett nem tudja, kitől kap segítséget, így nem tudja viszonozni sem, és az adakozó sem várhat semmiféle viszonzást.

Budapest, 2015. szeptember 2. Illegális bevándorlók a Keleti pályaudvar aluljárójában 2015. szeptember 2-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Van azonban egy szempont, ami miatt a mostani közel-keleti és észak-afrikai népvándorlást segítő zsidó gesztusok esetén talán hasznos, de legalábbis mérlegelendő, hogy a menekültek vagy vándorok – közülük is elsősorban azok, akik iszlám közösségek tagjai – tudomást szerezzenek arról, hogy zsidók is támogatják őket, legalább a közösségi adományok, segítségnyújtók révén.

Az iszlám országokból származók, hazájukban annyi állami Izrael-ellenes és zsidógyűlölő propagandával találkoztak, hogy többségük fejében meglehetősen hamis kép él mind a zsidókról, mind Izraelről. Európába érve, a segítségnyújtás gesztusaival találkozva, talán nem haszontalan, ha tudatosodik bennük, zsidók is együtt éreznek velük, zsidók is segítik őket, hogy sorsuk jobbra forduljon, annak ellenére, hogy tisztában vannak a közel-keleti iszlám országok ideológiai beállítottságával.

Lehetséges, hogy mindez nem szabadítja meg az iszlám bevándorlókat a gondolkodásukba táplált előítéletektől. Lehetséges, hogy olyanok is lesznek köztük, akik új hazájukban frusztrációkat élve át, újabb előítéleteket, indulatokat táplálnak majd a nyugattal, a zsidókkal és Izraellel szemben. Lehetséges, hogy lesznek köztük olyanok is, akik agresszióban vezetik le frusztrációjukat, amelynek elsődleges célpontjai nagyon könnyen a zsidó közösségek tagjai közül kerülhetnek ki.

De ha tudják, hogy zsidók is segítették őket nehéz helyzetükben, ha emlékeznek majd néhány arcra, kézre, jó cselekedetre, egy falat ételre, egy meleg ruhára, ami szorongatott helyzetükben enyhülést hozott számukra, talán nehezebben szánják rá magukat, hogy előítéletes ellenségképet gyártva, gyűlölettel forduljanak a zsidók felé.

[popup][/popup]