Zsidó vallási vezetők a vallásszabadság hiányát kérik számon az Európai Uniótól

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az EU antiszemitizmus elleni terveiből hiányzik a vallásszabadság elismerése – vélik egyes vallási vezetők, akik kétnapos tanácskozásra jöttek össze Brüsszelben, az European Jewish Association (Európai Zsidó Szövetség) égisze alatt.

Joel Mergui, a Consistoire elnöke (Forrás: Wikipedia)

Ennek keretében mutatta be Köves Slomó a 16 országra kiterjedő antiszemitizmus kutatásról írt beszámolót is.

Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség elnöke a keddi konferencián azt mondta az Európai Bizottság múlt héten ismertetett stratégiai tervéről: “A könnyebbik utat választották, és helytelenül cselekedtek”.

Az „EU Strategy on Combating Antisemitism and Fostering Jewish Life (2021-2030)” elnevezésű, 46 oldalas dokumentum számos hosszú távú célt említ: az antiszemitizmus EU definíciójának elfogadtatását a tagállamokkal, és a fiatalok nevelését a negatív sztereotípiák ellen.

A brüsszeli tanácskozás résztvevői azonban kifogásolták, hogy szóba sem került a kóser vágás és a körülmetélés tilalma, amit számos EU tagországban törvénybe iktattak.

A rituális vágás tiltott Dániában, Svédországban, Finnországban, Észtországban és Szlovéniában. A holland szenátus – a vallásszabadságra történt hivatkozással – visszavonta az előző évi tilalmat. Lengyelországban a tilalom 2013 óta létezik, ám utóbb csak a kivitelre szánt húsokra korlátozták.

Margolin rabbi a zsidó vezetők előtt kijelentette: „Az Európai Bizottság ezt a kérdést kihagyta a tervezetből, mert nem akar konfliktust a tiltó vagy a tiltást bevezetni szándékozó országokkal. Üdvözöljük a tervet, de hiányzik belőle a zsidó élet támogatása.”

Joel Mergui, a Consistoire, a franciaországi vallásos zsidó közösségek ernyőszervezetének elnöke ugyanezt mondta a vitában: „Ha a zsidó élet folyamatosságát akarják megőrizni, elsőként a rituális vágást és a körülmetélést kell biztosítaniuk.”

Pascale Falek, a Bizottság stratégiai tervben illetékes tisztviselője a tanácskozáson kijelentette, hogy „megérti az aggodalmakat, és a Bizottság és az Uniónak meg kell találnia az egyensúlyt a vallásszabadság biztosítása és más (pl. állatvédelemi) szempontok között”. Binyomin Jacobs hollandiai főrabbi szerint viszont a probléma elhallgatása a tervben komolytalanná teszi utóbbit, ami nem több elméleti nyilatkozatoknál, aminek megvalósítását semmi nem garantálja.

JTA – Bassa László

Címkék:körülmetélés, kóser vágás, vallásszabadság

[popup][/popup]