Zsidó szervezetek elbukott esélye

A kormány által összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal augusztus 12-én szerdán ismét ülésezik. Három éven át úgy gyűltek össze, hogy a másfél tucat zsidó szervezet nem egyeztette álláspontját, mielőtt vezetőik találkoztak a kormány képviselőivel. Aztán felvillant, majd elhalványult az együttműködés esélye.

Ha nézet- és érdekkülönbség állt fent a kormány és a zsidó szervezetek között, a kormány könnyű szerrel képes volt érvényre juttatni akaratát, hiszen a zsidó szervezetek egymással is versenyeztek a kormány kegyeiért, támogatásokért.

A színfalak mögött persze előfordultak eszmecserék, de érdemi kérdésekben nem látszott konszenzus esélye a zsidó szervezetek között.

A Mazsihisz vezetésének lecserélődése azt a reményt keltette, hogy az új vezetők új módon kívánnak politizálni, s a 2014-es Holokauszt Emlékév vitái a kormánnyal, több alkalommal egy platformra hozták a zsidó szervezetek döntő többségét. Két alkalommal még az is megtörtént – láss csodát! –, hogy a Mazsihisz, álláspontjukat összehangolandó, egyeztetésre hívta a zsidó szervezeteket. Azután elhalt az együttműködés, s immár újra úgy ülnek le a Zsidó Közösségi Kerekasztal augusztus 12-i ülésére (mely kerül minden kínos témát, csupán az oktatás, a zsidó intézmények biztonsága és a temetők rendbehozatala szerepel, immár nem először napirenden), hogy nem próbáltak közös agendát kialakítani, egyetlen, körlevélben egyeztetett árva tiltakozáson kívül, a Hóman Bálint szobor ügyében.

Mintha semmi egyéb dolguk nem lenne egymással.

Mintha nem lebegne még mindig a fejünk felett a Sorsok Háza ügye. Mintha nem kellene megvitatni, vajon nemcsak anyagi/intézményi szempontból jó ötlet-e a Mazsihisz számára “Együttélés Háza” fantázianéven a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga kiszolgáló-épületének négy termében bővíteni magyar zsidó történelmi tárlókkal a Zsidó Múzeumot ahelyett, hogy egy valódi, kiérlelt koncepciójú, méltó súlyú Magyar Zsidó Történeti Múzeumért küzdenének a Sorsok Házát kiváltva a Józsefvárosban. Mintha nem lenne szánalmas a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely vergődése, melynek élén a a döntéshozók hibájából, megnyitása óta nem állhatott történész-szakmai, menedzsment és erkölcsi szempontból egyaránt alkalmas vezetés, így az intézmény nem is válhatott széles tömegek számára eszméltető, ismeretterjesztő tárlattá.

Mintha a fenti kérdésekben nem kellene szót emelni a zsidó szervezeteknek.

Időközben persze a kormány gesztusokat tett a Mazsihisz felé (Sorsok Háza ügyében ígért konszenzus, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és a Zsidó Múzeum bővítésére felajánlott 3 milliárd forint, vidéki zsinagógák renoválására, valamint zsidó temetők rendbetételére felajánlott további jelentős összegek, Lázár János miniszter gesztusértékű mai látogatása a Mazsihisz székházban), ezért a Mazsihisz megbékélni látszik a kormány legtöbb, zsidókkal kapcsolatos lépésével.

A helyzet ellen a zsidó civilszervezetek se tiltakoznak, mint akik szintén belenyugszanak a kijáró rendszer előnyeibe és hátrányaiba. Mind külön tárgyal a kormánnyal, külön kilincsel támogatásért, és nem ismerik fel, hogy a zsidó szervezetek együttműködésében előny: politikai érdekérvényesítő képességük növekedése rejlik.

Rövidtávú előnyökért, aprópénzért feláldozzák az együttműködésben rejlő lehetőséget.

Pedig a zsidó szervezetek együttműködésének tétje a fentieknél is nagyobb: egy új típusú gondolkodás, demokratikus döntéshozatal, az együttműködésben rejlő kreativitás kiaknázása, a zsidó közösség mentálhigiénéje, a képviselet politikai felnőtté válása, mellyel adósak a zsidó szervezetek a zsidó közösségeknek, a magyarországi zsidók összességének.

Ha ez nem valósul meg, immár nincs kire mutogatni, csak saját magukra, s legfeljebb a Mazsihisz új vezetésére, mely e tekintetben, úgy látszik, hasonló mechanizmusokat követ, mint elődei negyedszázadon át.