Zsidó rendszerváltás Kelet-Európában

Így küldték el kollaboráns vezetőiket a prágai és szófiai zsidó közösségek.

Edward Serotta amerikai újságíró és fotográfus a kelet-európai zsidó élet krónikása volt már a rendszerváltás előtt. 1989-ről szóló írásából a prágai és szófiai történetet idézzük fel.

Miután Csehszlovákia és Bulgária keményvonalas vezetése megbukott, a helyi zsidó közösségek is föllázadtak régi vezetőik ellen. Előbbiek 1989 decemberében, éppen a hanukka napjaiban, utóbbiak pedig 1990 januárjában.

Dezider Galsky (eredetileg Goldfinger) a csehszlovák külügyi szolgálat diplomatája volt. Történészként számos könyvet ír a Közel-Keletről. 1980-ban ráállt, hogy ő lesz a Csehszlovák Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

Vezetése idején a Prágai Zsidó Múzeum Az értékes örökség címmel rendezett vándorkiállítása bejárta a világot. Galsky mindenfelé elkísérte a tárlatot, és diplomatikusan viselkedett, de ez nem mentette meg a bukástól. A kommunista párt nem értette, hogy a cseh judaika miért arat ilyen kirobbanó sikert, ami dühítette a vezetést. (A kiállítási anyagot többnyire a Holokauszt idején a zsidóktól elrabolt tárgyak alkották.) Galskyt korrupcióval vádolták; helyére Frantisek Kraus került, aki családjával előbb Theresienstadtba (Terežín), onnan pedig Auschwitzba került, amit egyedül ő élt túl. A háború után Kraus Palesztinába ment, a Hagana tagjaként harcolt a Függetlenségi Háborúban, de az 50-es években hazatért. Azonnal bebörtönözték, cionista kémként kezelték, brutálisan bántak vele, kivégzéssel fenyegették, amitől az általános amnesztia mentette meg.

Évekkel később Galsky volt az, aki a közösség kóser konyháján adott neki munkát, majd amikor kegyvesztett lett a hatalomnál, Kraus lépett a helyére. Regnálása idején minden Izraellel kapcsolatos programot betiltott. Amikor a közösség fiatalabb tagjai engedélyt kértek héber nyelvtanfolyam szervezésére, feladta őket a titkosrendőrségen.

Andrej Ernyei zongorahangoló és dzsesszzenész meséli: „az egyetlen zsidó szervezet amit Kraus engedélyezett, a zsidó kórus volt. A felnőttek alkották gyermekeikkel. Héber dalokat énekelhettünk, mert Kraus szerint ezzel nem árthatunk senkinek. De nem lett igaza, és végül mi rúgtuk ki őt.”

1989 decemberében, hanukka idején már nem volt pártvezetőség, ami megvédte volna Kraust. A hitközség Meisel utcai díszterme zsúfolásig megtelt; a részvevők követelték Kraus lemondását és Dezider Galsky visszahelyezését posztjára. Úgy is lett; a névrokon Tomas Kraus lett a főtitkár. Abban az időben olyan vezetők látogattak a prágai zsidónegyedbe, mint Francois Mitterrand vagy Margaret Thatcher; a külügyminiszterek is egymásnak adták a kilincset.

Frantisek Kraus nem kért bocsánatot, de élete végén azért könyörgött, hogy a zsidó temetőben nyugodhasson. Ehhez hozzájárultak, de egyébként kiközösítették, és végül egy üzletközpontban biztonsági őrként alkalmazták.

A csehszlovák kommunistáknál csak a bolgár párt volt rosszabb, ahol a 78 éves Todor Zsivkov 1954 óta állt a párt gerontokrata vezető testülete élén, és akit a mérsékeltebbeknek a berlini fal ledöntésének másnapján sikerült eltávolítaniuk. Néhány nappal később a szófiai zsidó közösségi központban tartott gyűlésen Ioszif Asztruhov hitközségi elnök lemondását követelték.

Robert Djerassi így emlékezik: „Legalább százötvenen voltunk, nagy volt a várakozás és a feszültség.  Megköszöntük az addigi vezetés munkáját. Asztruhov lemondott, helyére Eddy Schwartz lapkiadó, színházigazgató és regényíró került. 1990 elején Salom néven megalakult a bulgáriai zsidók kulturális szervezete. Ötemeletes épületet kaptunk, amiben egy 1880-as gyártmányú írógép volt egy titkárnővel. Ugyanitt volt egy háborús múzeum, hatalmas fotóval arról, hogy III Borisz cár kezet ráz Adolf Hitlerrel, és a kommunisták mentették meg az ország zsidóságát.”

Becca Lazarova a szófiai Lauder zsidó iskola első igazgatója mondja: „Mi és a szülők szinte semmit sem tudtunk a zsidóságról. A másnapi tananyagot éjszaka bifláztuk be.”

Bulgária a gazdasági összeomlás szélén táncolt, Schwartz viszont megőrizte optimizmusát. 1990 szeptemberében kérdezték, hogyan szándékozik a Salom szembenézni a nehézségekkel. Válasza: „Az országban mintegy 4.000 zsidó él. Közöttük 10 zeneszerző, 10 költő, 150 újságíró, 12 színházigazgató, 200 egyetemi tanár, hat parlamenti képviselő, (persze három jobbról és három balról) 70 ügyvéd és közel 100 orvos. Azt mondhatom, hogy megvannak hozzá az embereink.”

A tabletmag cikke nyomán: Bassa László