Washington: nagy tüntetés az antiszemitizmus ellen – kétezer résztvevővel

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A zsidó szervezetek egyetértettek az antiszemitizmus elítélésében, de megosztottak voltak Izrael ügyében.

A ‘No Fear’ elnevezésű rendezvény támogatói a teljes vallási spektrumot lefedték, sok jobboldali és mérsékelt zsidó szervezet akadt köztük, a baloldali csoportok viszont távolmaradtak.

A vasárnap délutáni forróságban rendezett gyűlés mintegy 2000 résztvevőt vonzott. A szónokok és a tömeg megosztottak voltak abban a tekintetben, hogy Izrael megítélése miként illeszkedik az antiszemitizmus elleni küzdelembe.

A No fear (Ne féljetek!) nevű megmozdulás legmegrendítőbb üzenetei azoktól érkeztek, akik az elmúlt években antiszemita támadások áldozatai voltak. Beszédeik visszatérő motívuma volt: korábban el sem tudták volna képzelni, hogy ilyenek előfordulhatnak Amerikában. Az egyik felszólaló, Shlomo Noginsky, Chábád-lubavicsi rabbi túlélte a július 1-i bostoni késeléses merényletet, de karja még fel volt kötve, és láthatóan fájdalmai is voltak. Noginskit, aki a támadót távol tartotta a közelben gyermekektől, és a résztvevők „hős” felkiáltásokkal ünnepelték.

„Szentpétervári születésű vagyok, és jól emlékszem, gyerekkoromban mennyit szenvedtem a szovjet antiszemitizmustól. Legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy mindez megismétlődik az USÁ-ban, a szabadság és a korlátlan lehetőségek hazájában” – mondta Noginsky.

Hasonló éljenzés fogadta Jeffrey Myers rabbit, aki a pittsburghi Tree of Life zsinagógát ért és 11 halálos áldozatot követelő 2018. októberi támadáskor elsőként hívta a rendőrséget.

„Mindnyájan magától értetődőnek tartjuk, hogy minden ember egyenlőnek, a Teremtő által olyan elidegeníthetetlen jogokkal felruházva születik, mint az élethez, szabadsághoz és boldogsághoz való jog” – idézte Myers a függetlenségi nyilatkozatot. „Az antiszemita nem fogadja el, hogy ez a dokumentum amerikai.”

A vallási pluralizmus jelen volt, ám ami a politikát illeti, inkább a jobboldali és fősodrú politikai szervezetek képviseltették magukat, és föltűnő volt a baloldal távolmaradása. Hívták őket is, de sokuk élesen bírálja Izraelt, és támogatja a BDS mozgalmat, vagy – mint a J Street vagy az Americans for Peace Now – ellenzi azt, de nem tartja antiszemitának.

A gyűlést Melissa Landa, egy viszonylag új csoport, a BDS-t antiszemitának nevező Alliance for Israel vezetője nyitotta meg, akiben a No Fear megrendezésének gondolata a májusi gázai konfliktus nyomán érlelődött meg. „Azt ígérjük gyermekeinknek, hogy zsidóságukat büszkén élhetik meg, szabadságukat alkotmányunk garantálja, a kipát és Dávid-csillagot szabadon viselhetik, Izraelt éltethetik anélkül, hogy városaink utcáin bántalmaznák őket.”

Landa és más szónokok olyan törvényhozókat hoztak kapcsolatba az antiszemitizmussal, mint a minnesotai demokrata Ilhan Omar, vagy a georgiai republikánus Marjorie Taylor Greene, aki zsidó konspirációs elméleteket hirdet és a koronavírus elleni intézkedéseket a náci törvényekhez hasonlította.

Noa Tishby izraeli színésznő, aki nemrég „Útikalauz Izraelhez, a Föld leginkább félreértett országához” címmel írt könyvet, kijelentette: „A mai antiszemitizmus nagyrészt ugyanazokat az előítéleteket, hazugságokat és vádakat szajkózza, amelyek nevében évszázadokon át szörnyűségeket követtek el a zsidó nép ellen, most pedig Izrael Államot vádolják. Ez a gyűlölet irányul a zsidó közösségek felé. Mindenki felé, aki zsidónak, netán cionistának tartja magát.”

Landa sokat tett azért, hogy olyan mainstream és a liberálisokhoz közeli szervezetek, mint a Rágalmazás-ellenes Liga (ADL), az Amerikai Zsidó Bizottság(AJC), a Nemzetközi Bné Brit, továbbá az Ortodox Unió (OU) és a reform és konzervatív irányzatok, képviseltessék magukat a gyűlésen. De közülük csak kevesen szólaltak föl.

Elisha Wiesel, a Nobel-díjas Elie Wiesel fia beszédében arról szólt, hogy tartott a megosztottságtól, és meglepte az egységes fellépés.

Shlomo Noginski rabbi (a képen jobbra)

„Bölcseink arra figyelmeztettek, hogy egymás elleni gyűlöletünk okozta az első és második templom pusztulását. És a gyűlést megelőző hetekben az volt az érzésem, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul megosztottak vagyunk. Ellenségeink álma éppen ez. Most viszont ezen az eseményen úgy látom, hogy a jobb-és baloldali, amerikai vagy külföldi ellenségeink nemhogy megosztanának, de egyenesen összekovácsolnak bennünket. Lehetnek nézeteltéréseink, de nem lehetünk megosztottak. Izraelt tekintve sem. Izrael bírálata és a palesztinok támogatása nem téveszthető össze az antiszemitizmussal, a mostani eseményen sem. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy sokan Izrael felszámolására hívnak föl, még ha az egyállami megoldás formájában is. Akkor a zsidók ismét védtelenné válnak. Másrészt palesztin unokatestvéreink méltóságra és önrendelkezésre törekvését sem becsmérelhetjük. A gyűlölet nem vezet győzelemre.”

Percekkel saját beszédét követően Wieselnek jutott a szerep, hogy a Fehér Házat képviselő Erika Moritsugu, Joe Biden elnök közvetlen munkatársának védelmére keljen. Donald Trump előző elnök híveinek egy csoportja fújolásba kezdett, amikor Moritsugu elmondta: Biden akkor határozta el, hogy elnöknek jelölteti magát, amikor Trump a charlottesville-i 2017-es náci tüntetést követő nyilatkozatában egyenlőséget tett a bal- és jobboldali felvonulók között.

A beszéd után Wiesel lépett a szószékre, és azt mondta: „Szeretném, ha mindnyájan köszönetet mondanánk Biden elnöknek azért, hogy a Fehér Ház Izrael mellett foglalt állást a gázai háború napjaiban.”

Jimmie Hawkins tiszteletes a presbiteri egyház közgyűlésének képviseletében a polgárjogi harcok korszakára emlékeztetett, amikor a feketék és zsidó vállvetve küzdöttek a jogegyenlőségért. „A mostani merénylethullám és a zsinagógák, üzletek és otthonok elleni gyilkos támadások közepette támogatásomat fejezem ki a zsidó közösségnek az antiszemitizmus elleni harcban. Eljött az ideje a szolidaritásnak. Itt az ideje az egységnek.”

Bruce és Malka Kutnick, a Maryland állambeli Kensingtonból érkezett házaspár fölháborodásukat fejezték ki a zsidó szélsőjobb jelenléte miatt. Wiesel mondta még a gyűlést megelőzően, hogy azok, akik számára Izrael léte érdektelen, ugyanúgy nemkívánatosak, mint a bigott kahanisták. Malka plakátot emelt magasba: „Nemet a megszállásra. Nemet az antiszemitizmusra.”

Marie Berlin-Fischler, 28 éves washingtoni óvodai gondozónő, aki amúgy baloldali, transzparenssel érkezett: „Progresszív barátaim nincs igazatok: állítsátok meg az antiszemitizmust.”

Times of Israel – Bassa László

támogatás
Pop up banner

Címkék:antiszemitizmus, tüntetés, Washington

[popup][/popup]