Volt auschwitzi foglyokkal forgatták az első Holokauszt játékfilmet

„Mindent automatikusan csináltak, hiszen saját élményeiket játszották újra. Félelmetes volt.”

Éppen hetven éve annak, hogy 1949 nyarán előkelőségek gyülekeztek a Tel Aviv Cinemában egy lengyel film premier előtti vetítésére. A Haaretz korabeli riportja beszámol arról, hogy „a diplomáciai képviseletek tagjai, állami vezetők, az irodalom és művészet jeles képviselői” voltak jelen az eseményen. A díszvendég a lengyel főkonzul volt.

„Az utolsó állomás” a Holokausztról szóló első film volt, amit Auschwitzban forgattak, és arról szólt, min mentek keresztül az ottani foglyok – köztük a rendező, a forgatókönyvíró és sok szereplő.

Részlet a Haaretz akkori cikkéből: „A film a női tábor foglyai, köztük a zsidók ’életének’ epizódjait ábrázolja dokumentumszerű hitelességgel, valamint a lázadás szellemét, amelyet egy zsidó asszony tart életben.” Abban az időben – Izraelben és világszerte  – kevesen tudtak az auschwitzi atrocitások méreteiről. „Az utolsó állomás” megelőzte korát.

A Polish Zoom lengyel filmfesztivál keretében vasárnap ismét levetítik a filmet Tel Avivban. A projekt szervezői a helyi Lengyel Intézet és a lengyelországi Adam Mickiewicz Intézet.

A film rendezője, a varsói születésű Wanda Jakubowska (1907) korán kezdett vonzódni a filmhez, és filmklubot alapított, ahol olyan szovjet filmeket mutattak be, mint a Patyomkin páncélos. Később maga is filmes lett. Első alkotását, „A tenger” címűt, 1933-ban Oscar díjra jelölték a rövidfilm kategóriában.

A nem-zsidó Jakubowska lelkes kommunista volt. A német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, és a hírhedt Pawiak börtönbe került, ahol fél évet töltött. Cellájából látta a lángokat a varsói gettólázadás idején, 1943 tavaszán. Ezután került Auschwitzba. „Amikor hallottam, hogy a kapu becsukódik mögöttem, elhatároztam, hogy filmet készítek a táborról” – nyilatkozta később. Túlélte, még úgy is, hogy a Vörös Hadsereg közeledtével a Ravensbrückbe indított halálmenet részese volt.

A háborút követően a lágerben megismert Gerda Schneiderrel, német kommunista politikai fogollyal nekiláttak a forgatókönyv írásához. Az alapanyagot saját élményeik, az ott hallott történetek, a túlélőkkel készült interjúk, és németek visszaemlékezései szolgáltatták. A film munkacíme „Az auschwitzi női koncentrációs tábor” volt.

Auschwitz felszabadításakor a Vörös Hadsereg készített filmfelvételeket, amelyeken foglyok is láthatók voltak. Jakubowska volt az első, aki játékfilmet forgatott a táborban. Lengyel színésznők és mások, így túlélők, és a közeli Oświęcim (Auschwitz) lakói voltak a szereplők. A forgatócsoport megjegyezte, hogy ez kimondottan előnyös volt, mert „mindent automatikusan csináltak, ismerték saját tapasztalatból. Félelmetes volt.”

A forgatás során furcsa helyzetek adódtak. A rendező nem véletlenül nevezte alkotását fél-dokumentumnak. Az egyik női szereplő a szünetben SS uniformist vett magára, és igazi német hadifoglyokkal találkozott. A lágert látogató zsidók pedig ugyancsak megijedtek, amikor nyomozókutyás SS-ek csoportjával találták szembe magukat. Szovjet katonák is szerepeltek a filmben. Az egyenruhák és egyéb kellékek – táskák, lábbelik, edények mind eredetiek voltak. A légkör annyira háborús volt, hogy olykor le kellett állítani a forgatást, mert a szereplők sírva fakadtak.

Cenzúrázott helyszínek

A forgatás két és fél évvel a felszabadulás után, 1947. július és szeptember között zajlott. Ennyi idő alatt a barakkok egy részét szétszedték illetve szétlopták. Az eredeti helyszíneken zajlott a cselekmény: a kórházban és a doktori rendelőben; a stábot az SS laktanyában szállásolták el, Jakubowska pedig Rudolf Höss táborparancsnok házában lakott.

A horror bizonyos elemei nem jelentek meg a filmben. „A láger valós képéhez tartoztak a csont és bőr foglyok, hullahegyek, tetvek, patkányok, a szörnyű betegségek. A vásznon félelmet és undort keltettek volna. Ki kellett hagynunk ezeket, mert a háború még közel volt, és a nézők nehezen viselték volna” – nyilatkozta a rendező.

Asaf Tal a Jad Vasem portálján arról ír, hogy Az utolsó állomás paradigmatikus alkotás, amely hatással volt a későbbi Holokauszt-filmekre, mint amilyen a Sophie választása (1982) és Schindler listája (1993). Más filmekbe néha ebből dokumentum gyanánt emeltek be részeket – nem egy esetben beleegyezés vagy engedély nélkül: a transzportok érkezése, a krematórium füstje, a női foglyok kemény munkája, vagy a szögesdrót-kerítés.

A filmbéli Marta Weiss alakját Mala (Malka) Zimetbaum lengyel zsidó nőről mintázták, aki gyermekként családjával Belgiumba került, és 1942-ben deportálták Auschwitzba. Több nyelven beszélt, ezért tolmácsként alkalmazták; sokaknak segített. A lágerben találkozott Edward Galiński politikai fogollyal (Edek), és kettejük között szerelem szövődött. Elhatározták, hogy együtt szöknek meg, és hírt visznek a táborról a szabad világnak. 1944. június 24-én Galiński SS tisztnek álcázta magát, aki zsidó foglyot kísér a táboron kívülre. Két hét múlva fogták el őket, állítólag amikor Zimetbaum bement egy boltba kenyérért, és egy járőr igazoltatta. Mindkettőjüket kivégezték 1944. szeptemberben. Zimetbaum hősiesen viselkedett, és mártírként tartják számon.

Az utolsó állomás Kelet-Európában élénk visszhangot váltott ki a szakma és a közönség körében egyaránt. Sokan a háború utáni lengyel filmművészet kiemelkedő darabjaként tartják számon. Rövid ideig játszották Franciaországban és Izraelben, de az angolszász világba nem jutott el. Egy új DVD változat jelent meg néhány éve, de mozikban nem vetítették.

Sztálin olvasta a forgatókönyvet

Mai szemmel nézve előjönnek a film gyengeségei: végeredményben nem más, mint egy kommunista propagandafilm. A Szovjetunió, Sztálin és a Vörös Hadsereg dicsőségét zengi. Ők az egyedüli felszabadítók, nem esik szó Sztálin és Hitler együttműködéséről és az oroszok által elkövetett háborús bűnökről. A táboron belüli ellenállást a kommunista nők vezetik, egyéb csoportok nincsenek. A társadalmi szolidaritás az Internacionálé szellemében fogant. Belső rivalizálás nem létezik. A zsidó foglyokat nem közösítik ki más nemzetiségűek. A filmben elhangzik: „Ez a film valóságos eseményeken alapszik, ami az Auschwitzról szóló igazság egy szeletét mutatja”, és amikor az áldozatok nemzetiségét sorolják, a zsidókra a film vége felé kerül sor. Lengyel, orosz, német és francia nyelven beszélnek benne, jiddisül nem. Ez nem véletlen: a szovjet felügyelet alatt készült alkotásban nem kívánták a Holokauszt különleges szerepét kiemelni, hanem az univerzális áldozatot hangsúlyozták. Pedig az Auschwitzban elpusztult 1,1 millió áldozat túlnyomó része zsidó volt.

Mindazonáltal a kommunista rezsimben készült művek többségétől eltérően a zsidók ott vannak a filmben, és ez Jakubowska érdeme. A forgatókönyvet át akarták íratni vele, hogy ne is tegyen említést róluk, de ő makacsul ellenállt.

A produkciós iroda, a Film Polski a kommunista ideológiát képviselte a háború utáni Lengyelországban. Hogy a forgatásra rábólintsanak, Jakubowska Moszkvába utazott az oroszra lefordított szcenárióval, amit a szovjet kultúráért és filmért felelős hivatalnokok és maga Sztálin is elolvasott. Jakubowska azt nyilatkozta, hogy a szovjet premier előtt Sztálin kezet csókolt neki. Azt is elmondta, hogy megdöbbentő különbséget fedezett föl a vezér hivatalos ábrázolása és a valóság között: alacsony ember, rossz fogakkal.

Ötven éves aktív pályája során Jakubowska 14 nagy játékfilmet rendezett, tanított a filmművészeti főiskolán Łódżban és fontos adminisztratív posztokat töltött be. Alkotásai többségét azonban propaganda filmnek tartják, és nem szerepel a legfontosabb lengyel rendezők között. „A filmeket az irántuk tanúsított szeretetből kell készíteni, nem pénzsóvárságból vagy Oscar iránti vágyból” – mondta. Művei viszont egy olyan elnyomó rendszer iránti szeretetről tanúskodnak, amit a jelenlegi nacionalista kormányzat – amely a mostani izraeli filmbemutatót szervezte – a nép ellenségének tart.

Ofer Aderet Haaretz-ben közölt cikke nyomán Bassa László