Visszatérés az iskolába: kisebb osztályok, távoktatással kombinálva

Írta: Szombat - Rovat: Oktatás, Politika

Izraelben javaslatot dolgoztak ki a gyermekek oktatásba történő fokozatos újbóli bekapcsolására. Azt tervezik, hogy egy helyen kevesebb tanuló jöjjön össze, és a hét felében online oktatásban vegyenek részt. Az oktatási minisztérium vezérigazgatója fontosnak tartja a legkisebbek visszatérését, hogy szüleiket tehermentesítsék, és azok ismét munkába állhassanak. KOnkrét időpontot nem említettek.

Ramat Gan-i iskola járvány idején (Fotó: AP)

A tanulók közötti fertőződés megakadályozása céljából az osztályok létszámát csökkentik, és az oktatás a szabadban folytatódik – jelentette be a „koronavírus kivonulási tervet”  Shmuel Abuav, az izraeli oktatási minisztérium főigazgatója.

A minisztérium alkalmazottaihoz intézett nyílt levelében Abuav bejelentette, hogy a diákok foglalkozásait kisebb csoportokban folytatják osztálytermekben, könyvtárakban, iskolaudvarokon és tornatermekben.

„A tanulócsoportok foglalkozásai reggel együtt indulnak, majd az egyénekre szabott tantárgyak szerinti órákon folytatódnak, és a nap végén újra a csoportban, közös összefoglalással zárulnak. Megtesszük a szükséges lépéseket a rendkívüli állapotból a normál rutinhoz történő visszatérésre. Az óvodai termek az egészségügyi minisztérium szerint nem bírnak el harmincfős csoportokat. Ezért a gyerekek fele vasárnap–kedd–csütörtöki napokon, a másik fele pedig hétfő–szerda–pénteki napokon vesz részt a foglalkozásokon. Ugyanez áll az iskolás diákokra. A legfontosabb az alsósok bekapcsolása, hogy a szülők ismét felvehessék a munkát.” – nyilatkozta Abuav az ynetnek.

„Azok a gyermekek, aki az adott napon nem mennek iskolába, távoktatásban vesznek részt. Az óvodás csoportokat harmadoljuk, a felsőbb osztályokat ennél is kisebb csoportokra bontjuk. A tanárok ellenőrzik az órák látogatását, és/vagy a felvett anyag elsajátítását.”

„A nyári szünet lényegesen lerövidül. Most még korai lenne megmondani, milyen mértékben; a diákoknak idejük lesz a tananyag elsajátítására, és a vakáció végén nyári táborok várják a tanulókat. Nincs értelme a 11. és 12. osztályosokat augusztusban újra iskolába járatni, mert az érettségi vizsgák júliusban lezajlanak” – tette hozzá.

Abuav felhívta a tanárok figyelmét a visszaállási folyamat fokozatosságára. „Megvan a saját üteme, lassan érő gyümölcs, de csak így valósítható meg. A kiesést muszáj pótolni, ugyanakkor a diákok nyári pihenését is biztosítani kell. Utóbbiaknak viszont meg kell érteni, hogy a szünet erősen lerövidül.”

Az ynetnews cikkét Bassa László fordította

Címkék:Izrael, oktatás, Virus Exit Plan

[popup][/popup]