„Vétessék fel az ő lelke az örök életűek körébe…”

A kunszentmártoni és öcsödi izraelita temetők

„Istenem, mi az ember, hogy tudsz felőle, a halandó fia, hogy gondolsz vele? Az ember a lehellethez hasonlít, napjai olyanok, mint az elvonuló árnyék. Reggel még virágzik és fejlődik, este levágják és elszárad.”[1] S valóban: a 18. században újjáéledő Kunszentmárton történetében a zsidó közösség néhány generációjának története az emberiség történelmében csupán egy epizód, hiszen 100-150 évet ölel fel csupán: a 19. század elején-közepén települtek ide izraelita kereskedő családok először, és 1944-ben a helyi hitközség gyakorlatilag kihalt, utána már nem tudott igazán újjáéledni.

Kunszentmártonban két zsidó temető található. A Nádor utcában lévő sírkertbe 1914-ben temettek először (a továbbiakban új temetőként említjük), előtte a mai Mentőállomás területén lévő (a Madách utca felől közelíthető meg), jelenleg sűrű gaz által benőtt temetőt használták (a továbbiakban a régi temetőként említjük). A mai Epreskerti Óvoda területén illetve annak környékén az 1860-as évekig köztemető működött, melyet azután felszámoltak és a mai Alsó Temető vette át a szerepét az 1860-as évek végétől – a régi zsidó temetőt azonban (mivel izraelita temetőt a vallási törvények és hagyományok miatt felszámolni nem lehet) a mai napig fennmaradt: a megmaradt sírkövek az embermagasságú gaz mélyén dacolnak az évszázadokkal, az enyészettel, a feledésbe merüléssel. A Nádor utcában lévő új zsidó temető (amely ma is látogatható, bekerített, gondozott) a két világháború közötti kunszentmártoni zsidóság emlékét őrzi, az itt élő utolsó zsidó közösség korlenyomata; a régi temető a Madách utcában a kiegyezés utáni izraelita közösség elhunytjainak nyughelye (utoljára 1914-ben temettek ide).

Míg a zsinagóga az izraelita vallásban a tanulás, a gyülekezés és az ima házaként funkcionál (בית מדרש ), addig a temető – első hallásra kissé paradox név – az „élők háza” (בית החיים ). A zsidó temetőben elhantoltak földi létüket befejezve az öröklétbe távoztak – miként sok sírkövön olvasható: הלך לעולמו – és a túlvilági életben „lelkük az örök élet kötelekébe került”. Zsidó temető soha nem tűnhet el, nem szűnhet meg, léte örök: Kunszentmártonban mindkét sírkert fennmaradt, bár a régi temető létezéséről alig tud valaki a városban. Nyilván, az elhagyott temetőkben a természet átveszi a hatalmat, miként az elhagyott régi temetőben is, mert az ott nyugvó halottak sírköveit már senki nem keresi fel; az új temetőt ma néhányan látogatják, a néhány évvel korábbi rendezése után egy-két sírkövet fel is újítottak.

A két kunszentmártoni temetőben lényegében ugyanazon családok különböző időszakban élt generációi nyugszanak, térben kissé elkülönítve egymástól. A régi temetőben az ortodox zsidó hagyományoknak megfelelően szabályos sorokba rendezett sírok sorakoznak, jelenleg számuk mintegy 45-50; sajnálatosan a kövek nagy része az elmúlt száz év alatt megsérült, sok eldőlt, több törött, illetőleg a vörös márvány sírköveken az idő vasfogának kíméletlen munkája következtében olvashatatlanná váltak a feliratok, sok esetben a betűket sem lehet azonosítani, nemhogy szavakat, neveket – a sírkövek nagyjából harmadán olvasható még ma is a felirat. A gránit obeliszkek időtállóbbak – a mai napig hirdetik az elhunytak jámbor, igaz életét, nevüket megőrizve az örökkévalóságnak. A régi temetőben a legrégibb sírba 1874-ben temettek; a hagyományoknak megfelelően a 19. századi sírkövek legnagyobb része magyar feliratot egyáltalán nem is tartalmaz, csupán héber szövegeket. Egy sírkövön német felirat is szerepel a héber mellett. A régebbi sírok vörös márványból készültek; a leggyakoribb díszítő elem rajtuk a szomorúfűz, egy-egy kövön látható gyertya vagy szőlőfürt. Érdekes, hogy a régi temetőben kohanita sír a kövek mai állapotában egyáltalán nem található – nincsen kohén „parcella” a temetőben (a hagyományoknak megfelelően a kohének a temető szélén elkülönítve temetkeztek). A gyermekkorban elhunytak kis sírkövei az egyik szélen sorakoznak: mivel az 1800-as években igen nagy volt a csecsemő- és gyermekhalandóság, sok ilyen kis sírkő található. A sírok szabályos rendben követik egymást, férj és feleség sem temetkezett még ekkor egymás mellé, és a rokonok sírjai sem sorakoznak egymás mellett. A régi temető a közeli Öcsöd izraelita temetőjére emlékeztet: mind a sírok faragásának stílusában, mind a kövek anyagának azonosságában, mind a temető elrendezésében hasonló szervező elvek dominálnak.

A kunszentmártoni új temetőben már modernebb szemlélet ismerhető fel; itt valamivel több, körülbelül 50-60 sír található. Ugyan itt is három sorban követik egymást a sírok a temető hátsó részében, de anya és gyermekkorban meghalt fia, férj és feleség, illetve egy nagyobb család különböző tagjai már egymás mellé tudtak temetkezni. Néhány kohanita sír a temető szélső részén egyértelműen elkülönül a többitől, és felismerhető az a törekvés a temetkezés szervezési elveiben, hogy a hitközség nagyjait a temető elülső részébe, kiemelt helyre szerették volna eltemetni: Dr. Neuberger Márk, aki évtizedeken keresztül a hitközség elnöke volt, a temető elején van elhantolva. Néhány gyermeksír itt is elkülönül a temető egyik sarkában, de már lényegesen kevesebb ilyen sír van itt mint a régi temetőben. Az új temető sírkövein már szinte minden esetben olvasható magyar felirat, az elhunyt magyar neve is fel van tüntetve a héber név mellett, a születés és a halál éve a polgári időszámítás szerint is szerepel. A sírköveken itt is egy-egy motívum szerepel díszítő elemként: a szomorúfűz mellett áldást osztó kezeket látunk a kohének sírjain, illetve szőlőfürt, korona fordul elő.

Az öcsödi temető a Tiszazugban fennmaradt izraelita emlékek közül az egyik legértékesebb: az itt lévő sírkövek a magyar zsidó temetkezési hagyományokat kiválóan reprezentálják. A 19. századból ránk maradt kövek egy részén a felirat részben olvashatatlan, de ezek a sírkövek is kiemelt kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak – az elhagyott temetőben lévő sírkövek megóvása egy helyi értéket konzerválna, mentene meg az enyészettől. A régebbi mészkő síremlékeken több esetben csak héber felirat szerepel; irodalmi értéke van a rajtuk lévő verseknek, melyek gyakran akrosztichon formájában az elhunyt nevét is megjelenítik. A temető elején lévő köveken a feliratok stílusa, tartalma átalakult: egységes formula szerint adják meg a halott nevét, halálának idejét, és néhány sorban méltatják földi érdemeit, jámbor életét. A feliratok nyelvezete, stílusa, a használt kifejezések több ponton eltérnek a kunszentmártoni régi és új zsidó temetőben lévő köveken lévő héber szövegektől – érezhető, hogy másik hitközségről van szó, másik rabbi vagy hittudós illetve judaisztikában jártas vallásos személy írta s fogalmazta ezeket a szövegeket, feliratokat.

Külön tanulmányt lehetne szentelni ezeknek a különleges, értékes sírköveknek; a sok anyakönyvi adatot és családnevet felsorakoztató adathalmaz végén következzen néhány szemléletes példa a 19. és 20. századi köveken lévő feliratokból, emlékező szövegekből; egyes esetekben a sírkő sérülése miatt nem tudtam az egész feliratot lefordítani, de a „csonka“ fordítás is jól átadja az adott felirat üzenetét. Időben (és az öcsödi temetőben térben is) hátrafelé haladva a feliratok egyre líraibbá válnak; a régebbi köveknél sokszor az sem derül ki hogy kit rejt a sir, mégis nyerünk információt akár egy-egy sor által is az elhunyt életéről, családjáról, személyiségéről.

Az 1944-ben elhunyt Bárdos Gyula sírkövén csupán az elhunyt héber neve utal arra, hogy izraelita temetőben járunk; a 20. század elejéről származó sírköveken szereplő héber feliratok a vallásos néven kívül a halál zsidó naptár szerinti dátumát is megadják. Az 1914-ben elhunyt Kun Mór sírján például a héber felirat (a kohén származást jelző áldást osztó kezek alatt) a következőképpen fordítható magyarra:

„Itt van elrejtve
az igaz és egyenes férfi
a nagybecsű Mordekháj, a kohén – emlékéből fakadjon áldás!
meghalt élte virágában
5675. év hesván hónap 14. napján
siratja felesége, Rizel
Legyen Lelke bekötve az Élet kötelékébe!“

A héber szöveg alatt magyar felirat is szerepel – érdemes összevetni a két szöveg tartalmát; a magyar felirat szerint:

„Itt nyugszik
KUN MÓR
Élt 39 évet. Meghalt 1914. november 3-án.
Emlékét szeretettel őrzi özvegye és három fia.“

Kun Mór sírfelirata csupán egy példa a 20. századi öcsödi zsidó sírkövek nyelvezetére, a magyar és héber szövegek kettősségére. A 19. századból származó sírkövekre igen gyakran csak héber szöveget véstek fel; a közel száz sírkő a Tiszazug történelmének, az itt élő zsidó közösségnek rendkívül értékes kultúrtörténeti emléke.

A tanulmány végén néhány héberről magyarra fordított sírfeliratot szeretnék bemutatni – olyan feliratokat, melyek jól szemléltetik az öcsödi zsidó temető különlegességét, bepillantást engednek ennek az eltűnt közösségnek az életébe, s 2024-ben már nem csak az egyes elhunyt személyeknek, hanem az egykor Öcsödön élő egész zsidó közösségnek is évszázadokon átívelő örök emléket állítanak.

Schneer Adolf sírkövén (héber neve Áron volt) akrosztichonban jelenik meg a halottat méltató szöveg:

„Áldott férfi volt
Ragyogott elméje s lelke
Odaadással szerette övéit
Nem feledte a szegényeket sem“

Schwarcz Klára fiatalon, menyasszonyként halt meg 1879-ben. A héber felirat így emlékezik meg róla (a sírfeliratban megjelenő menyegzős ágyból koporsót ácsoló vőlegény motívuma erősen emlékeztet Arany János 1851-ben írott Kertben című versére; lehetséges, hogy a felirat ihletét a vers adta):

„Nem kímélt minket a kegyetlen halál
Kiragadta a menyasszonyt kedveltjei köréből
Fájdalom és gyász maradt csak nekik osztályrészül.
Menyegzős ágy helyett koporsót ácsolt neki
Az őt síron túl is hőn szerető kedvese“.

Különösen szépen faragott sírkő emlékezik meg a Rivkah héber nevet viselő asszonyról; sajnos a kő oly mértékben sérült, hogy csak néhány sor olvasható már:

„Itt van elrejtve
RIVKAH
a csodás asszony és feleség
Weinstein Jiszráel felesége
Engländer Áron leánya
megtért őseihez …“

Egy Debóra nevű asszony sírkövén szép héber akrosztichon jelenik meg a halott neve:

„Itt van elrejtve
a drága asszony
Debóra, Sámuel leánya
Drága Édesanya, aki mindig az egyenes úton jártál
Beboritotta szívünket a keserű gyász
Reményünk elszállt, itthagytál minket
A szívünk megtört, s csak abban bízunk már
Hogy az öröklétben megnyugvás vár rád.

…“

Egy sérült, törött sírkő a Shirel héber nevet viselő lány emlékezetét őrzi a temető egyik eldugott hátsó szegletében; a megmaradt felirat olvasható része héber nyelven az egyik legmegrázóbb búcsút jeleníti meg: a lányát eltemető anya szól halott gyermekéhez. A héber dátumból tudjuk, hogy 1889-ben halt meg az ide temetett leány, azonban az anyakönyvek hiányos volta miatt személyazonossága ma már megfejthetetlen. A gyermekét még a síron túl, halálában is óvó édesanya drámai búcsúja olyan, mintha csak egy altatódalt suttogna halott gyermekének – az elhagyott temetőben ezt az altatódalt közel másfél évszázada őrzi a kopott, törött, megcsorbult kő:

„Itt pihenj, leányom, hajnalhasadtáig
Betakarom megfáradt testedet
A sötét éj rohanva eltelik
S új életet hoz neked a kikelet“

 

[1] Idézet a צידוק הדין  („Ciduk hádin”) zsidó temetési imából