Végre! EMIH kulturális központ 1.8 milliárdból

Írta: Bacskai Sándor - Rovat: Politika

Igen, pontosan ennyiből, 1.8 milliárd forintból készül az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség új kulturális létesítményének kivitelezése Budapesten. 

Köves Slomó és Oberlander Baruch

Végre! Elhárultak az akadályok az EMIH Baross utcai projektje elől, és ha minden jól megy, másfél év múlva új helyszínen kulturálódhat majd Budapest vallásos és nem vallásos zsidósága.

Feltéve, hogy az Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbik nevével fémjelzett „Ortodox Rabbinátus” addigra áldását adja a hagyományhű felfogástól idegen, de a Chabad-féle értelmezéssel a jelek szerint összeegyeztethető színházlátogatásra.

Uszoda is lesz?

Ha a beruházásra kapott 1,8 milliárd forintos állami támogatást megszorzom 5-tel (Köves rabbi szerint a Mazsihisz ennyivel többet szokott kapni), akkor a Síp utcában közel tízmilliárdból épülhetne színház, ha a neológ hitközségnek lenne ilyen szándéka (egyelőre nincs).

Az EMIH-nek azonban hamarosan két kulturális centruma is lesz, hiszen a pár éve felavatott újlipótvárosi Zsilip Közösségi Központ honlapja is megemlíti a színházi előadásokat, bár erre az internetes programajánlókon semmilyen utalást nem találtam.

Egy sor budapesti és vidéki színház, művelődési ház, kiállítóterem küszködik az éhhalál ellen. A társulatalapítás, az intézmény fenntartása és a közönség napról napra való becsalogatása nem könnyű feladat, sokszor a harcedzett színházi szakemberek erejét is próbára teszi; ezzel nem az EMIH kedvét akarnám elvenni, nyilván tudják, hogy mibe vágtak bele, milyen célokkal és milyen eszközökkel.

Zsidó tematikájú darabokból nincs hiány. A jiddis színháznak Budapesten nem nagyon voltak hagyományai, de a Mózest vagy a Bölcs Náthánt nagy sikerrel játszották a nem zsidó színházak, a Hegedűs a háztetőn pedig kifejezetten népszerű.

Ha én gazdag lennék, ezt például mindenki ismeri.

[popup][/popup]