„Védeni fogjuk az annexiót – de van itt egy bökkenő”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„Legmeggyőzőbb érveink sem tudják majd kivédeni azt a kárt, amit ez a népszerűtlen lépés okozni fog”. Ezt mondja Jason Isacsson, az American Jewish Committee fő stratégája, a Netanjahu kormány tervezett lépéséről írott cikkében.

Amennyiben az új izraeli kormányzat – a közeli és távoli országok szinte egybehangzó rosszallása és Izrael barátainak figyelmeztetése ellenére – az elkövetkező hetekben az izraeli szuverenitást egyoldalúan kiterjeszti a Nyugati-part egyes területeire, az American Jewish Committee (AJC) azt fogja tenni, amit eddig is tett: magyarázza Izraelt a világnak.

Rá fogunk mutatni, hogy a zsidók a Nyugati-part – a bibliai Júdea and Szamária –lakói, és az izraeli törvények alkalmazása a telepekre technikai értelemben nem minősül „annektálásnak”. Ezt a kifejezést ugyanis abban az esetben használják, amikor a vitatott terület korábban egy másik állam szuverenitása alá esett. Hangsúlyozni fogjuk, hogy Jordániát, amely 1948-ban megtámadta az éppen megalakult Izraelt, és megszállása alatt tartotta a Nyugati-partot egészen 1967-ig, nemzetközileg sohasem ismerték el, mint e területek szuverén urát.

Rá fogunk mutatni, hogy a palesztin vezetés több évtizede számtalan lehetőséget mulasztott el, hogy népének Izraellel folytatott vitájában békés megoldást találjon, és független államot alapítson a Nyugati-parton és a Gázai-övezetben. Felvetjük a kérdést, hogy több százezer izraeli polgár jogi státusza miért legyen bizonytalan, amíg Ramallah képes belátni, hogy Izrael változatlanul létezik, és csak egy közösen elfogadott kompromisszum képes véget vetni a konfliktusnak.

Említeni fogjuk, hogy még mindig lehetőség van a megegyezésre – amennyiben a palesztin vezetők szakítanak álomvilágukkal, véget vetnek a rivális frakciók közötti harcoknak, elfogadják a zsidó nép történelmi jogait a területre, és elkötelezik magukat a tárgyalások mellett. Még a Trump elnök „békevíziójában” felvázolt annexió sem állhat a kétállami megoldás útjába.

Válaszolunk majd azokra a kritikákra, melyek szerint Izrael ahelyett, hogy megerősítené jelenlétét a Nyugati-parton, vonuljon ki onnan. Emlékeztetünk majd a katonai szakértők véleményére, akik szerint az 1967-es fegyverszüneti vonal védhetetlen egy feltehetően ellenséges állammal szemben. Egy olyan ország, amelynek sűrűn lakott központi területe alig tizenöt kilométer széles és nemzetközi repülőtere hat kilométerre esik a határtól, nem vállalhat ilyen kockázatot.

Elutasítjuk az Izrael ellen irányuló, tisztességtelen vagy inkább képmutató nemzetközi bizalmatlanságot, megjegyezve, hogy más országok folyamatosan és arcátlanul megsértik az emberi jogokat, de az rendszerint elkerüli az ENSZ szervezetei, a civil szervezetek, megfigyelő csoportok és a média figyelmét.

Emlékeztetni fogjuk az USA kongresszusi képviselőit, és a más országbeli tisztségviselőket, hogy Izrael megbízható partner egy feszült és bizonytalanságokkal terhelt régióban, és ez így marad akkor is, ha törvényeit alkalmazza saját polgáraira.

Kollégáim velem együtt felkészültek arra, hogy fenti érveket hangoztassuk. Azon leszünk, hogy amennyiben az annexió – azaz az izraeli törvények egyoldalú kiterjesztése a Nyugati Part bizonyos területeire – megvalósul, a megválasztott izraeli kormány döntését Izrael legerősebb partnere, az Egyesült Államok támogassa.

Arra számítok, hogy találunk olyanokat, akik Washingtonban és más országokban osztják nézeteinket. Arra számítok, hogy olyanok is lesznek, akik elvből helytelenítik az annexiót, ám mivel a tárgyalásokon alig van remény az áttörésre, az alig fogja megváltoztatni a jelenlegi status quót.

Arra is számítok azonban, hogy – Izrael és a mi erőteljes érvelésünk dacára – az annexióért nagy árat kell majd fizetni.

Az árat azoknak az izraelieknek kell majd viselniük, akik a rosszul kormányzott Palesztin Hatóság, valamint a Hamász terroristáinak szomszédságában élnek. Ez utóbbiak kiszámíthatatlan módon fognak reagálni, a világ pedig ezt megértéssel fogja fogadni, mondván, hogy a palesztinok esélyei saját állam létrehozására ezáltal csökkennek.

Az izraeli biztonsági erők már felkészültek a fogadtatásra – a zöld határ mindkét oldalán, és a külföldi országokba és nemzetközi szervezetekbe akkreditált izraeli diplomatákhoz hasonlóan.

A lépést meg fogják sínyleni Izraelnek az arab országokkal – elsősorban Egyiptommal és Jordániával – fenntartott kapcsolatai, akikkel békeszerződést kötött. A zsidó állam továbbá tucatnyi arab állammal törekszik békés, kölcsönös előnyökön nyugvó viszony kialakítására. A szélsőséges elemektől és az iráni agressziótól való félelem okán a biztonsági együttműködés nyilván folytatódik, de az a teljes körű együttműködés a régióban, amire az AJC negyed évszázada törekszik, és bizonyos sikereket is felmutathat, aligha valósul meg.

Természetesen a palesztinok is szenvedni fognak; lehetőségük és mozgásuk folyamatosan korlátozódik, állampolgárság nélküliek maradnak.

Izrael hosszú időn át vádolta a palesztinokat egyoldalú döntésekkel, az oslói megegyezésben ígértek felrúgásával, kettős játékkal; most Izrael béke iránti elkötelezettségét fogják megkérdőjelezni.

Nem Izrael – sokezer kilométeres távolságban élő – barátainak és támogatóinak a feladata, hogy Izrael demokratikusan megválasztott kormányának megmondja, mit tegyen. Sohasem fogjuk cserbenhagyni a cionizmus eszméjét: a zsidó és demokratikus államot népünk szülőföldjén. Soha nem hagyjuk el testvéreinket. Mindig pártfogóik leszünk, és osztozunk sikereik fölötti örömükben. És megosztjuk aggodalmainkat, amikor veszélyt érzékelünk.

A TOI cikke nyomán Bassa László

támogatás

Címkék:annexió, Izrael, Jason Isaacson

[popup][/popup]