Varsó diktálta, az izraeliek aláírták?

Lengyel-izraeli közös nyilatkozat a Holokauszt emlékezetéről és kutatásáról

A héten kiadott izraeli-lengyel közös kormány-nyilatkozatban több pont is foglalkozik a holokauszt emlékezetével, azt azonban nem is említik, hogy lengyelek üldözték volna a zsidókat a holokauszt évei alatt.

A Haarec erősen kritikus beszámolója szerint Lengyelország jobboldali kormánya azon ügyködik, hogy a számára kellemetlen tények kerüljenek ki a történelmi diskurzusból. (A témáról korábban itt írtunk. A szerk.)

Egy magas rangú, névtelenül nyilatkozó izraeli kormánytisztviselő szerint a tárgyalások alatt szóba sem kerültek a háború idején a nácikkal együttműködő lengyelek. A legfontosabb kérdés az volt, hogy Varsóban törvényt készítettek elő a holokauszt tudományos kutatásának korlátozására. A kérdést Benjamin Netanjahu vetette fel a két kabinet együttes ülésén, Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel Jeruzsálemben folytatott tárgyalásain. „Elismerem, hogy az igazság az igazság, de nyíltan és szabadon lehessen kutatni” – idézi Netanjahunak a lengyel kollégákhoz intézett szavait a kormánytisztviselő. „Minden országban voltak náci kollaboránsok, a lengyelek körében is.”

A tisztviselő szerint a miniszterelnök-asszony válaszában megemlítette, hogy a lengyel kormánynak nem áll szándékában akadályozni vagy korlátozni a holokauszt kutatását, és ez a törvénytervezetben is hangsúlyt kap.

Izraeli részről a kommüniké megfogalmazásában a miniszterelnöki iroda, a külügyminisztérium, az ország varsói nagykövetsége, valamint a Jad Vasem munkatársai vettek részt.

A közös nyilatkozat vegyes fogadtatásra talált a történészek körében. A lengyel kormányzat nem tett egyértelmű ígéretet arra vonatkozóan, hogy megszüntetik a holokauszt-kutatókra irányuló nyomást, csupán általános nyilatkozat hangzott a kutatás szabadságáról. Izraeli részről határozottan elvetették a „lengyel haláltáborok” kifejezést. A lengyel kormány szerint az ilyen kifejezés azt sugallaná, hogy a megszállt országban maguk a lengyelek hozták létre és működtették a náci haláltáborokat.

Dr. Boaz Cohen, a Western Galilee College holokauszt kutatási programjának vezetője élesen bírálta a nyilatkozatot, ami „cserbenhagyja mindazokat, akik a holokauszt kutatásával foglakoznak, különösen a lengyel kutatókat, akik társadalmi állásukat, sőt még többet kockáztatnak, ha feltárják honfitársaik bűnrészességét.”

A lengyel kormányzat ugyanis olyan törvényjavaslat beterjesztésére készül, amelynek értelmében börtönbüntetést szabhatnának ki bárkire, aki kétségbe vonná azt, hogy a lengyelek kizárólagosan a nácik áldozatai voltak, vagy a „lengyel haláltáborok” kifejezést használná.

„Az embernek olyan érzése támad, hogy a nyilatkozatot a lengyelek fogalmazták, majd odaadták az izraelieknek, hogy írják alá” – folytatja Cohen. „Nem hiszem el, hogy egyetlen izraeli történész is látta volna, mielőtt közzétették.”

Jehuda Bauer, vezető holokauszt történész, a Jad Vasem főmunkatársa viszont rámutat a nyilatkozat pozitív oldalaira. Véleménye szerint a kulcsmondat a következő. „Mindkét kormány határozottan elítéli a rasszista és antiszemita diszkrimináció bármely formáját, továbbá minden, a zsidó és lengyel nép történelmének eltorzítására irányuló szándékot a holokauszt idején történt zsidó áldozatok tagadásával vagy lekicsinylésével, vagy a megemlékezések során a „lengyel haláltáborok” hibás kifejezés használatával.”

Cohen viszont úgy véli, hogy a kommüniké tagadja és lekicsinyli a zsidók áldozatát, mert nem tesz említést a nácikkal együttműködő lengyelekről, továbbá azokról a mai lengyel miniszterekről, akik tagadják, hogy voltak ilyen kollaboránsok, és arról, hogy a lengyel kormányzat nyomást gyakorol az e témában kutatást folytató történészekre.

Korábban Anna Zalewska, lengyel kultuszminiszter kétségbe vonta az 1941. évi jedwabnei gyilkosságok kutatásának jogosságát. A városban 1941-ben a helyi lengyelek fordultak zsidó polgártársaik ellen és szinte mindet, több száz embert meggyilkoltak. Jan Gross történészt, a témáról írt „Szomszédok” című könyv szerzőjét bírósági per fenyegeti – mert állítólag rontja az ország hitelét. A miniszter az 1945-os kielcei pogromot is megkérdőjelezte, egy másik miniszter pedig egyenesen a zsidók nyakába igyekezett varrni az atrocitást.

A Cohen által felhozott hibák dacára a két fél leszögezte: „A kormányok fontosnak tartják a holokauszt eseményeinek és folyamatainak átfogó és korlátlan kutatását, és támogatják azokat az intézményeket és személyeket, akik ilyen kutatásokat végeznek és szerveznek.” Bauer szerint ez azt jelezheti, hogy a lengyel hivatalosság felhagy a Grosshoz hasonló tevékenységet végzők boszorkányüldözésével. Amennyiben ez így van, véli Bauer, „ez üdvözlendő”.

A nyilatkozat elismeréssel szól arról, hogy 6.600 embermentővel Lengyelország vezeti a Világ Igazainak listáját. Ugyanakkor ez elenyésző a népességszámhoz viszonyítva, és a nácik sok lengyel támogatására számíthattak a zsidóüldözésben.

A nyilatkozat üdvözli a „Lengyel zsidómentők múzeuma” megnyitását Markowa városában, amely bemutatja ezt a kisebbséget. Arról viszont megfeledkezik, hogy milyen sokan segítettek a náciknak. „Felnagyítja a kivételt, elkendőzi a szabályt” – mondta egy történész.

Lili Haber, holokauszt túlélők gyermeke, a lengyel zsidók izraeli társaságának vezetője „minden nevelésre és emlékezésre irányuló tevékenységet üdvözöl”. A nyilatkozat mégis megkerül egy sor fontos ügyet, különösen a nácik által elkobozott és többmilliárd dollárra rúgó zsidó vagyon kérdését. Amint mondta, „számos európai országban megegyezésre jutottak a kárpótlásról. A lengyel hatóságok is felhagyhatnának az ügy szőnyeg alá söprésének gyakorlatával.”

A Haarec cikke nyomán Bassa László