Van mááásiiik! – avagy a Köves Slomó-féle piramisjáték

Tagadhatatlan, be kell vallani, a Chabad-EMIH vezető rabbija és kollégái kifogyhatatlanok az ambícióból és az ötletekből.

Gondoljuk csak végig:

Nem elég, hogy tettes-(pardon: munka)társaival hitközséget alapított, teljes iskolarendszert szervezett, illetve szerzett óvodától a Milton Friedmanra átnevezett egyetemig (kicsire ne nézzünk: összesen hány gyerek jár iskoláikba, és milyen az oktatás az iskolákban, ahol Chabad-EMIH vezetők és feleségeik vezető pozíciókat töltenek be).

Munkájukat erős propagandával kísérő lapokat alapítottak, sőt médiát vásároltak: hetilap, sőt rádió tulajdonossá is avanzsáltak egy időben (a rádiótól meg kellett szabadulniuk, a 168Órát kivéreztették).

Mindez azonban nem volt elég:

Kóser húsfeldolgozó üzemet létesítettek, mely milliárdos tartozást halmozott fel és leállt.

Átvették a Sorsok Háza projektet a magyar államtól, amelyhez két forgatókönyvet készíttetettek és anyagokat gyűjttettek, ám a projekt sehogy sem halad, nincs is új határidő, bár milliárdokat emésztett fel.

Színházi beruházásra is szereztek 1.8 milliárd forintot a magyar államtól, amelynek jövője szintén beláthatatlan, egyszer már majdnem elárverezték az ingatlan egy részét milliárdos tartozások miatt. A biztonság kedvéért, hogyha valaki értetlenkedne a történelmileg példa nélküli fejleményen, megismételjük: a haszid (vagy haszid jelmezt viselő) rabbi és kollégái színházi beruházásba fogtak, vagy legalábbis ezzel az ürüggyel szedtek ki a magyar államkasszából közel két milliárdot – ennek a projektnek a jövője is bizonytalan.

És, ha ez sem lenne elég, alumínium ipari érdekeltséget is szerzett eme éhes szervezet.

Magasztos küldetésük során semmitől sem riadnak vissza. Attól sem, hogy az elakadt Sorsok Háza mellett, a tömegesen beléptetett alkalmazottjaikkal elfoglalt Ortodox hitközségben, amelynek élére surprise, surprise, Köves rabbi a sógorát ejtőernyőztette, most egy másik múzeumot is szervezzenek – és bizonyára ehhez is kalapozzanak a magyar kormánytól. A kormány pedig, ki tudja, miért (naná, hogy politikai viszontszolgálatokért – hiszen ez Köves igazi színháza, melyben főszerepet játszik) – bár lanyhuló lelkesedéssel és csökkenő mértékben – valószínűleg,  időlegesen, ezt is támogatni fogja.

Van mááásiiik! – juthat eszünkbe az egykori bohóc, aki elvett hangszere helyett nyomban egy másikon kezdett játszani. Pedig ez a Chabad-EMIH-féle játék, amiből mindig van másik, még csak nem is vicces, hiszen egyre több zsákutcás vállalkozással cseleznek, tőlük nem vesznek el semmit abból, amit megkaparintottak, legfeljebb ők vesznek el másoktól.

A folytonos építkezés közben, a Chabad-EMIH hitközség üzleti hálózata tizenkilencre is lapot húz, és kezd egészen hasonlatossá válni a piramisjátékhoz, melyet földi halandók esetében a törvény szigorúan büntet, nem így azonban az egyházi köntösbe bújt spílerek kapcsán, akik újra és újra képesek a nagy közös kasszából, a magyar állami költségvetésből – valamennyiünk közös pénzéből – kimarkolni, hogy vállalkozásaik feneketlen vödrét újra és újra megtöltsék.

Ez, így, vallási nyelven szólva, bizony: hillul haSem – Isten szent nevének megszentségtelenítése.