Valahányszor Orbán Viktor gesztust tesz Izrael felé, a Mi Hazánk is kap valamilyen ellentételt

A Hamasz 2023. október 7-i terrortámadása a Nova Music izraeli fesztivál ellen felszította az indulatokat a közel-keleti konfliktustömeg körül. Ez ma a világ legösszetettebb ütköző övezete, sokkalta bonyolultabb, mint azok az egyébként súlyos szituációk (Ukrajna, Tajvan), ahol két fél áll szemben egymással és mögöttük sorakoznak fel támogatóik kisebb vagy nagyobb csoportjai.

A Közel-Keleten a palesztin oldal eleve háromosztatú (Hamasz, Fatah, Hezbollah), amelyek három közeli, különálló földrajzi szegmensben helyezkednek el (Gáza, Ciszjordánia, Libanon), de mindegyik Izrael területéhez kapcsolódik. Ennek tágabb környezetében a legélesebb az iszlám világot átszelő síita-szunnita konfrontáció, tovább színezi a képet a régió középhatalmainak (Irán, Szaúdi Arábia, Egyiptom, a háttérben Törökország) vetélkedése. A tűzfészek kisugárzása Iránig, sőt Líbiáig és Jemenig is elér. Több-kevesebb elkötelezettséggel a nagyhatalmak is jelen vannak a térségben. A helyzetet egy aktuális nyitott seb – az elhurcolt izraeli túszok sorsa – tartja világszerte a hírek napirendjén. Állandó feszültségforrás a probléma rendkívül összetett volta és a megoldását célzó kísérletek sorozatos kudarca. A komoly próbálkozások mellett vicclapokba illő ötlet Donald Trump amerikai elnök elképzelése, mely szerint a porig bombázott gázai övezetből üdülőpartot fejlesztene. Ehhez persze el kéne távolítani az ott élő mintegy kétmillió embert, de sebaj, a fele menjen Egyiptomba, a másik fele Jordániába és vissza se jöjjenek, hogy ne zavarják az üdülővendégeket. Azon egy percig sem akadt fenn a szárnyaló fantáziájú vezető, hogy ebből se a palesztinok, se a célba vett két szomszédos állam nem kér, sőt tiltakoztak ellene.

Izrael részéről a terrortámadás felderítésének és megelőzésének bűnös elhanyagolását követően kemény megtorló művelet indult, célja Gázában a Hamasz állásainak, alagútrendszerének, a civil intézmények – iskolák, kórházak – alá rejtett raktárainak és búvóhelyeinek felszámolása, majd Libanonban a Hezbollah katonai potenciáljának meggyengítése volt. A jogos önvédelemmel igazolható akciók kommunikálása a külvilág felé nem bizonyult sikeresnek. A médián közvetített jelenetek a jól felszerelt izraeli hadsereget mutatták, amint a katonák épületeket rombolnak. A rejtőzködő ellenséget nem láttuk, legfeljebb a nyomait, ezzel szemben a páncélosok és vadászgépek áldozatai civil palesztin lakosok, ők pusztulnak el vagy válnak földönfutóvá. A valódi erőviszonyok így felemás formában kerültek a képernyőkre, ezért aránytalanul nagyobb visszhangot keltettek, kivált a több százmilliós iszlám világban, mint az elrabolt izraeli túszok szenvedése, vagy a naponta lecsapó rakéták áldozatai Izraelben.

Ilyen kommunikációs háttérrel könnyen lángra lobbanthatók a meglévő veszélyes gyúanyagok, köztük a mélyen gyökerező antiszemitizmus. Általános jelenség a kormányok képének, megítélésének rávetítése az egész országra és annak lakóira, ez alól sem Izrael állam, sem Magyarország nem kivétel. Benjamin Netanjahu és jelenlegi koalíciója azonban nemcsak az államára és annak lakóira vet árnyékot, hanem a kiterjedt diaszpórára is. Ez pedig közelebb viszi, szinte felajánlja a célpontot azok számára, akik valamilyen módon kritikusan tekintenek a Netanjahu-kormányra vagy szemben állnak Izraellel. Márpedig az iszlám hit és szolidaritás a világ egyik legkiterjedtebb hálózatát kínálja. Nem szükséges az egyébként gazdag vallásfilozófia mélységeibe bocsátkozni, az alapfogalmak egyszerű készletéből is könnyen találni mozgósító jelszót. Elegendő Allah nevét elkiáltani, vagy a palesztin nép sorsát felidézni és világszerte tömegek lépnek akcióba az identitásukhoz kapcsolódó erős érzelmi motivációval. Netanjahu és miniszterei messze vannak, a helyi zsidó közösség, a szomszédos zsinagóga, vagy az egyetemeken a zsidó identitású évfolyamtársak viszont közel. A felkorbácsolt indulatok jelképesen, pót-célpontokon is kiélhetők. Ezzel a távoli történések utóhullámai begyűrűznek az egyes államok belpolitikájába. A hatóságoknak cselekedniük kell az esetleges atrocitások megfékezése érdekében, a politikai pártok pedig szükségét érezhetik, hogy megszólaljanak, vagy a saját pillanatnyi érdekeik szolgálatába állítsák az események lokális visszhangját. Így válik egy messzi ütközet híre néhány áttételen keresztül egy helyi kisebbséget fenyegető problémaforrássá.

Magyarországon a Hamasz brutális akciója együttérzést keltett Izrael és a megtámadottak iránt, a túszok sorsát sokan aggódva követik. Itt nincs számottevő iszlám közösség és jelentősebb palesztin-párti tüntetésekre sem került sor, az általános tilalom ellenére egy-két kislétszámú megmozdulás történt csupán. A kormány ezekben a kérdésekben sajátos kötéltáncot lejt. A miniszterelnök szoros viszonyt ápol Netanjahuval, de ennek nem az Izrael iránti szolidaritás az alapja, hanem a Likud és koalíciós társai hasonló politikai felfogását helyeslő cinkos szimpátia. Ám valahányszor Orbán Viktor gesztust tesz Izrael állam vagy annak jelenlegi vezetői felé, arról is rögtön gondoskodik, hogy egyetlen hazai szövetségese, a Mi Hazánk párt kapjon valamilyen ellentételt. Ilyenkor kerülnek elő a padlásról antiszemita írók és műveik, vagy dicsőülnek meg a hazai zsidóüldözések és tömeggyilkosságok politikai főszereplői. Miközben a magyarországi zsidó közösség, kultúra és hagyomány békésen fejlődik, a latens antiszemitizmus is bőségesen kap táplálékot és utánpótlást.

Az izraeli-palesztin konfliktus oldására jelenleg nincs esély. A nagyhatalmak figyelmét leköti az ukrajnai helyzet és az a látványos és veszélyes fordulat, amely Donald Trump elnök hivatalba lépésével az Egyesült Államok külpolitikájában bekövetkezett, nevezetesen az USA átállása az európai szövetségesek oldaláról Moszkva céljai és követelései mellé. A konfliktus a Fehér Házban Zelenszkij ukrán elnök és Trump február 28-i nyilvános összeszólalkozásával tetőzött. A folytatáson sok múlik: meddig és mekkora külső támogatással tudja folytatni az ellenállást Ukrajna az orosz invázióval szemben, milyen harctéri helyzet alapján és mikor kezdődhetnek el a háború utáni rendezést célzó tárgyalások és mely külső erők fognak a béke feltételeibe és garantálásába beleszólni? A következő biztonsági feladvány Kína világpolitikai stratégiája és különösen a Tajvan körüli feszültség. A Közel-Kelet jelenleg a harmadik helyre sorol be, hacsak nem történik valamilyen váratlan esemény, hasonlóan az Aszad rezsimjét megdöntő szíriai fordulathoz. Erre bármelyik környékbeli góc (Irán, Jemen stb.) szolgáltathat alkalmat.

A szerző volt külügyminiszter, közgazdász, a Közép-Európa Egyetem professzor emeritusza