Utak és nem út

Kapedli és kokárda – a nemzeti ünnep alkalmából a magyar-zsidó identitással foglalkozó különszámunk néhány cikkét ajánljuk újraolvasásra.

A Szombat körkérdése a 21. századi magyar-zsidó identitásról.

Lapunk az alábbi körkérdést intézte a szellemi és közélet néhány szereplőjéhez:

“2013-ban az EMIH egy kokárdás, kapedlis kisfiú portréjával kampányolt az 1 százalékos adófelajánlásokért, s Identitás néven, ugyancsak a kisfiú portréjával facebook oldalt hozott létre a következő jelmondattal: „Emlékezzünk azokra a zsidó hazafiakra, akik a magyar szabadságért küzdöttek”.

Értjük és tudjuk, fontos lenne pozitív viszonyt kialakítani zsidó és magyar identitásainkhoz.

Körkérdésünk arra irányul, hogy megtudjuk, Ön hogy látja: ilyen harmonikusan összefér-e ma kapedli és kokárda, két markáns jelkép a 20. század történelme után.

Mi az – ha van ilyen –, ami továbbvihető a száz évvel ezelőtti ideálból? Ön szerint mik lehetnek a 21. század magyar, illetve magyarországi zsidó identitásai?”

A beérkezett válaszok lapunk 2014. márciusi számában jelentek meg. Honlapunkon elsőként Tamás Gáspár Miklós, majd Rubin Eszter, Bodnár Dániel és Radnóti Zoltán reflexióit olvashatták. Most Fritz Zsuzsa válaszát közöljük. (A szerk.)

Minden belefér a 21. századi zsidó identitásba. Talán a legfontosabb az, hogy el tudjuk fogadni, zsidónak lenni legalább annyiféleképpen lehet, ahányféleképpen lehet magyarnak, embernek, nőnek, férfinak. Nem szeretném megítélni senkinek a zsidóságát, inkább azt látnám járható útnak, hogy a sokszínűségben, a nyitottságban minél többen érezzék lehetőségnek a zsidósághoz való azonosulást. Amennyiben ez a kokárda és a magyarságtudat segítségével megy egyeseknek és az Izraelhez tartozás erős tudatával másoknak, legyen, örülök neki. Számomra a kortárs zsidóság egy sokszínű, nyitott, új és újfajta azonosulási lehetőségeket találó zsidóság, utak és nem út, azonosulások és nem azonosulás.

Kokárda és kapedli abban az esetben férhet meg egymás mellett, ha mindenki tisztázza végre viszonyát saját hovatartozásához, ha a kokárda hordói ugyanúgy egy feldolgozási folyamat végén tudatosan és szembenézve magyarságukkal, annak minden traumájával és szépségével teszik ki mellükre a kokárdát, mint ahogy a kapedli viselői is egy feldolgozás eredményeképpen veszik fel zsidóságuk szimbólumait, végiggondolva, feldolgozva a traumákat, a sérelmeket és a bűntudatot.

Oktatással foglalkozó emberként azt látom, hogy a szimbólumok gyökerében tanulás és értékrend kell, hogy legyen, olyan tudatosság, melyet jelenleg nagyon kis mértékben vélek felfedezni. A szándék, hogy pozitív zsidó önképünk legyen, szerintem nem az antiszemitizmus megszűnésével és nem szlogenek hangoztatásával jön el, hanem egy folyamatos és nyílt párbeszéd eredményeképpen, mely párbeszédben fel merjük tenni magunknak és egymásnak a nehéz kérdéseket és nyitottá válunk a saját magunk által alkotott képek újragondolására. Ez legalább annyira vonatkozik ránk is, mint mindenki másra ebben a társadalomban.