Ultraortodoxok erőszakos tömegtüntetésen tiltakoztak katonai behívásuk lehetősége ellen
Az ultraortodoxok erőszakos tömegtüntetésen tiltakoztak katonai behívásuk lehetősége ellen Jeruzsálemben vasárnap éjjel.
A katonai szolgálatot elutasító vallásosok összecsaptak a rendőrökkel, tüzeket gyújtottak az utakon és kövekkel dobálták az Egyesült Tórapártot vezető Jichák Goldknopf autóját.
Később Jákov Licman, a párt korábbi vezetője is hasonló sorsra jutott. A tüntetők megtámadták, betörték autója szélvédőjét, és tönkretették a járművet. Mindkét haredi politikust az izraeli rendőrök mentették ki, akik vízágyúkkal és lovasrendőrökkel oszlatták a tömeget, és öt tüntetőt őrizetbe vettek.
A tiltakozók főleg a mintegy hatvanezer lelket számláló jeruzsálemi ultraortodox, vagy másik nevén haredi irányzathoz tartoztak, akik semmiképpen sem bevonulni az izraeli hadseregbe (IDF), “inkább meghalnak” – közölték tábláikon.
Az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása nyomán kitört háborúban az IDF súlyos emberhiánnyal küzd, és a legfelsőbb bíróság határozatban mondta ki, hogy a jogegyenlőség és a közteherviselés elve alapján az ultraortodoxok sem mentesülhetnek a katonai szolgálat alól.
A tüntetők azért támadták pártjuk politikusait, mert az ultraortodox pártok megszavazták az izraeli parlamentben azt az előző kormány idején beterjesztett kompromisszumos törvényjavaslatot, amely csökkentené a jelenlegi mentességi korhatárt, és “nagyon lassan”, de növelné a behívott harediek arányát.
A legfelsőbb bíróság döntése szerint ez a korábbi, még a jelenlegi háború előtt megfogalmazott indítvány is elfogadhatatlan, mert fenntartaná az ultraortodoxok kiváltságos helyzetét.
A harediek és politikai vezetőik szerint a katonai szolgálat nem összeegyeztethető szigorúan vallásos életmódjukkal. Attól tartanak, hogy a hadseregben szolgálók szekularizálódnak, elhagyják a vallási szabályokat.
A legfelsőbb bíróság döntése nyomán azonban már törvény kötelezi a fiatal haredi férfiakat, hogy kevésbé vallásos vagy világi társaikhoz hasonlóan bevonuljanak, és felszólították a hadsereget mozgósításukra. (MTI, Shiri Zsuzsa)