Üldözött zsidók ezrei írtak segélykérő levelet a pápának

1939-től 1958-ig XII. Pius volt a katolikus egyház feje. Közömbös volt a zsidók iránt, amit a náci rezsimmel szembeni határozatlan magatartása tanúsít, vagy inkább zsidómentő, például azáltal, hogy a menekülők számára megnyittatta kolostorokat? Ez a Soá egyik, még megválaszolatlan nagy kérdése. A vatikáni titkos archívum – új nevén: Apostoli Levéltár – március eleji megnyitásával fény derülhet minderre. A német kutatócsoport vezetőjével, a münsteri Westfälische Wilhelms-Universität Katolikus Teológiai Karának professzorával, Hubert Wolffal készítettünk interjút.

XII. Pius pápának a nemzeti szocializmus idején betöltött szerepéről két vélemény létezik: az egyik tábor a zsidók jótevőjének tartja és mielőbbi boldoggá avatását szorgalmazza. A másik szerint „Hitler pápája” volt.

Én történész vagyok, ezért nem tudok ebben a vitában részt venni. Sokkal inkább egy egész sor kérdésem van, amelyek XII. Pius pápa levéltárának megnyitása révén most először lesznek megválaszolhatóak, hiszen ezek a források eddig nem voltak hozzáférhetők. Csak sokévi kutatómunka elvégzése után kaphatunk – esetleg – átfogó képet, ami azonban nem jelenti azt, hogy egyes források alapján nem derülhet fény már előbb is bizonyos fontos részletkérdésekre.

Ön szerint a pápa miért nem tett többet a zsidókért, holott bizonyítottan tisztában volt sorsukkal?

A vatikáni dokumentumok segítségével épp az indítékokra remélünk választ kapni. Hiszen eddig csak a külvilág felé történt kommunikációról van tudomásunk. A Vatikánon belüli vitákról és döntési folyamatokról, a pápa legszűkebb köre felé tett nyilatkozatairól, elsősorban azokról, melyeket Luigi Maglione bíboros-államtitkárnak és helyettesének, Giovanni Battista Montininak – a későbbi VI. Pál pápának – tett, eddig fogalmunk sem volt. Spekulációkba viszont nem szeretnék bocsátkozni.

Mekkora lehetett Maglione és Montini munkatársának, Angelo Dell’Acqua-nak a befolyása e kérdésben? Dell’Acqua – enyhén szólva – szkeptikusan nyilatkozott zsidóktól kapott információkat illetően („A zsidók hajlamosak a túlzásokra”). Andrej Szeptyzkyj Lviv/Lemberg város rutén-katolikus metropolitának a zsidóüldözésről szóló beszámolójáról pedig azt mondta, hogy keleti papok kijelentéseinek nem kell teljes mértékben hitelt adni.

Az a tény, miszerint az ide vonatkozó második világháborús vatikáni dokumentumok hivatalos kiadásában, az Actes et Documents-ben nem szerepel Dell’Acqua apuntója, azaz megjegyzése, véleményem szerint azt mutatja, hogy a szerkesztők a hetvenes években felismerték ennek kényes voltát. Százezernyi zsidó meggyilkolásáról van itt szó, amelyről három, egymástól független tanú – a Zsidó Ügynökség Palesztináért (Szochnut – A szerk.), Szeptyzkyj érsek, valamint Conte Malvezzi, egy olasz cég lengyelországi képviselője – is beszámolt. Így legalábbis furcsa a zsidók és keleti katolikusok szavahihetőségében kételkedni. Többek között Dell’Acqua apuntója volt az alapja XII. Pius, illetve a bíboros-államtitkár döntésének, hogy a Szentszék nem csatlakozott a szövetségesek náci zsidóüldözés elleni tiltakozásához.

Lehet, hogy ezzel a visszafogottságával XII. Pius felmentette a német lakosságot a felelősségtudat alól?

Ez inkább Rolf Hochhuth A helytartó című drámája* fogadtatásának az eredménye. Sok német arra használta fel a szerző által XII. Piusról kialakított képet, hogy tisztára mossa magát, mondván „Ha maga Jézus Krisztus földi helytartója sem tiltakozott hangosan a holokauszt ellen, mit tehettünk volna mi, jelentéktelen egyszerű emberek vagy szüleink, amikor tudomást szereztünk Auschwitzról?”

Mi volt az Ön, illetve munkatársainak az érzése, amikor beléphettek a levéltárba?

Én már közel 40 esztendeje dolgozom a Vatikáni Levéltárban, munkatársaim is több éve. Így aztán március 2-a nem hozott újdonságot. Viszont ilyen hosszú várakozási idő után betekinteni XII. Pius aktáiba, és ezáltal a holokauszttal, a „Patkányvonallal“, illetve Izrael Állam el nem ismerésével kapcsolatos kérdésekre választ kapni igazán rendkívüli. Különösen erős érzelmeket váltott ki bennünk a pápának címzett, zsidó származású emberek által írt ezernyi kérelem, melyekben sokszor szívszorongatóan írják le helyzetüket. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy ezeknek az embereknek, akiket a nácik ki akartak irtani, visszaadjuk a személyiségét.

„Patkányvonalak”-nak nevezték a magasrangú nácik háború utáni menekülési útvonalait, melynek működtetésében a katolikus egyháznak aktív szerepe volt. Rajtuk keresztül tudott hamis papírokkal megszökni többek között Josef Mengele és Adolf Eichmann. Elképzelhető, hogy a Covid-19 járvány lecsengése után, tehát amikor ismét beléphetnek az archívumba, XII. Pius pápa e téren betöltött szerepéről is megtudhatunk valamit?

Ezt nehéz megítélni, már csak azért is, mert a szervezők annak idején nem központilag, hanem szétszórva dolgoztak. Az egy hét alatt, amíg a levéltárban dolgozni volt módunk, nem találtunk semmilyen anyagot erre vonatkozóan. Valószínűleg nagyon sok időre lesz szükség ahhoz, hogy a több százezer levéltári egységet átkutatva találjunk valamit. Emellett sok száz más projekt is folyamatban van. Az egész területet csak nemzetközi munkamegosztással lehetséges feldolgozni.

Nyilvánosságra kerülnek majd az iratok?

Tekintettel a hatalmas mennyiségű anyagra – 400.000 levéltári egységről beszélnek – nagyon részletesen végig kell gondolni, mit hozzunk nyilvánosságra, és milyen módon. Mindenképpen meg fogjuk kísérelni – a Heidelbergi Zsidó Tudományok Főiskolájával együttműködve – online kiadásban hozzáférhetővé tenni azt a10-20 ezernyire becsülhető kérelmet, amely zsidók részéről 1940 és 1945 között Európa minden sarkából érkezett. Ugyancsak be akarjuk mutatni a Szentszék részéről teljesített, elutasított, sikeres vagy sikertelen embermentő akciókat. Itt olyan információk állnak rendelkezésre, melyek sok esetben túlmennek a Jad Vasém által ismerteken. Ezek az egyéni sorsok egyre fontosabbak lesznek az antiszemitizmus elleni képzésben, főként egy olyan időszakban, amikor már alig van holokauszttúlélő.

Mindez előreláthatóan mekkora költséget fog felemészteni és mennyi idő kell majd hozzá?

A mi projektünket önmagában tíz évre becsüljük, és minden bizonnyal szükségünk lesz néhány millió euróra. Ezt főként arra fogjuk költeni, hogy megfizethessük a jól képzett munkatársakat, valamint utazások és másolatok készítését finanszírozhassuk.

Nemcsak a német csoport kapott engedélyt az archívum anyagának kutatására. Terveznek együttműködést, vagy egymástól függetlenül dolgoznak? Kívánnak zsidó tudósokat is bevonni?

Az imént már utaltam a témák sokaságára, és a munkamegosztás feltétlen szükségességére. Szoros és rendszeres kapcsolatban vagyok Johannes Heillel, a Heidelbergi Zsidó Tudományok Főiskolájának professzorával, ugyanis a holokauszttal kapcsolatos forrásokat nemcsak rendszerezni szükséges, hanem mind zsidó, mind katolikus szempontból közösen magyarázni is.

Az antiszemitizmus az egész világon erősödik. Ön szerint az iratok feldolgozása és publikálása hozzájárulhat a zsidógyűlölet elleni harchoz?

Főleg a zsidó származású emberek kérelmei, melyeket tudományosan szeretnénk feldolgozni, tökéletesen alkalmasak a politikai és iskolai képzésre. A holokauszt hatmillió áldozata egy szörnyű, de elvont szám. Egy gyermek sorsa, aki az én iskolámba járt, egy családé, amely a mi utcánkban lakott vagy egy ismert zsidó művészé, a borzalmat másként láttatja az emberrel. Ilyen módon is lehet őrizni a Soá emlékét. Ennek szerepe lehet egy olyan nevelésben, mely az emberi méltóságot és a vallások közötti békét tekinti a világbéke feltételének.

Lásd még a témában A Wachskerz család sorsa c. írásunkat.

Jegyzet

* Rolf Hochhut német író A helytartó című, nagy visszhangot kiváltó drámáját 1963-ban mutatták be a Nyugat-Berlinben: A dráma üzenete szerint a pápa tudott a zsidók tömeges meggyilkolásáról, mégsem tiltakozott ellene. Magyarországon a mű könyv alakban 1966-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában.