Ukrajnai gyerekek új élete egy galileai városban

A 41 ezer lakosú Nof HaGalil városát 2019-ig Nacerat Illit néven ismerték. Az itt élő családok 60%-a oroszajkú. Így nem csoda, hogy a mostani alija egyik központja lett, ahol több mint 600 új bevándorló család él március végén.

A február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború nyomán egy hónap alatt mintegy négyezer ukrajnai zsidó talált menedékre Izraelben, de a jövőben még tízezrekre számítanak.

Ismeretes, hogy a menekültek többnyire nők és gyermekeik, mivel 60 éven aluli férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát, lévén katonakötelesek. Vannak, akiket egy hónapra a város elegáns Plaza Hoteljében szállásolnak el, a gyermekek pedig a Shuvu Renanim iskolába járnak busszal. Oda, ahol a legtöbb diák és tanár beszél oroszul, és ahol máris barátokra találtak.

Az iskola igazgatója elmondja, a város lakói és vezetői mindent megtesznek azért, hogy az ukrajnai menekültek biztonságban és otthonosan érezzék magukat. A Shuvu iskolalánc e téren gazdag tapasztalatokkal rendelkezik, mert már a szovjet alija idején is fogadott gyermekeket. Jelenleg Izrael-szerte 75 Shuvu iskola működik tucatnyi városban, ahol 6.000 gyermek tanul és ismerkedik a zsidó értékekkel.

A Shuvu alapítója Avraham Yaakov Pam, brooklyni litvák rabbi volt, aki a Szovjetunióban született, és a tömeges kivándorlás szószólója lett, miközben célja volt, hogy az ifjú olék megfelelő zsidó oktatásban részesüljenek. A köztes időszakban a bevándorlás csökkent, a mostani ukrajnai háború idején azonban a hálózat felújította tevékenységét.

A Shuvu iskolák maguk határozzák meg a tanmenetet, és hogy mit oktatnak, mert haredi ortodox intézménynek minősülnek, amelyek állami támogatásban részesülnek, ám nem kötelesek követni a szabványos tananyagot. Sokban a jesivák szabályai érvényesek. A férjezett tanárnők parókát viselnek, a lányok hosszú szoknyát, a fiúk pedig kipát hordanak. Csak olyan gyerekeket vesznek föl, akik édesanyja zsidó.

Vannak lényeges különbségek is. Végül is ezek nem haredi iskolák, mert fiúk és lányok egy osztályba járnak, és olyan gyerekek is vannak, akik szülei nem tartják a sabatot.

A szülők közül vannak, akik odahaza a haszid Chábád-Lubavicsi zsinagógákba jártak. Mások – főként a világiak – viszont egyéb okokkal magyarázzák, hogy a Shuvu-ba íratták a gyereket.

Kb. havi 62 USD térítésért a diák két órával tovább van az iskolában, az osztályokban harmadával kevesebben vannak, mint az állami iskolákban, meleg ételt kapnak, és busszal hozzák-viszik őket.

A Shuvu Renanim iskola diákjai kiváló előmenetellel dicsekedhetnek. A Nof HaGalil-i iskola sorban negyedszer nyerte el az első díjat országos versenyen a matematikai és számítógépes ismeretek területén. A Petah Tikva-i Shuvu iskola is bekerült a legjobb tíz közé.

Az újonnan jöttek ingyen használhatják a város egyetlen fedett uszodáját, klubokat, színháztermeket; rendezvényeket látogathatnak. Nem akarnak nyerészkedni, számukra a cionizmus a hitsorsosok feltétel nélküli támogatása. A tonnányi ajándék  ruházat, játék mind ezt bizonyítja. Hadd lássa a világ, hogy ez az adakozó Nof HaGalil, nem pedig a pénzzel kitömött rongyrázó Herclija, mondják a helyiek. Pedig a lakosság jövedelme 20%-kal alacsonyabb az országos átlagnál.

„Az ő helyzetük más, mint a korábbi oléké volt. Ők szinte egy szál bőrönddel érkeznek, sietve menekültek. De mi ellátjuk őket minden szükséges holmival” – mondja az egyik támogató.

„Ez befektetésnek sem rossz. A legtöbb ide érkező magasan képzett szakember. Túlélők, vállalkozó szelleműek. Öt éven belül megtalálják helyüket az egészségügyben, high-tech szférában, az itteni üzleti életben.”

JTA – Bassa László