Újabb zsákutca felé? – Izrael választás előtt

Egy hónappal az izraeli parlamenti választások előtt Mihail Gorin műsorvezető faggatta Mark Gorin és Alekszandr Cinker politológusokat az ITON TV orosz nyelvű izraeli hírcsatorna műsorában. 

Az áprilisi választásokat megelőzően világos volt a tét: Bibi vagy nem Bibi? Senki sem törődött a pártprogramokkal; lehet, hogy nem is igazán léteztek. Azután Avigdor Liberman fellépése meghiúsította Netanjáhu koalíciós kormányalakítását.

Most talán az lehet a dilemma: folytatódik-e a függés az ultraortodoxoktól, vagy megtörténik az elmozdulás világi, liberális irányba? Az ország sorsa nem lehet függvénye annak, hogy legyen-e tömegközlekedés, vagy hogy tartsanak-e nyitva az üzletek szombaton. Mindenki érzi a válsághelyzetet, mert a valós gondokkal keveset törődtek az utóbbi időben.

A probléma az: úgy tűnik, hogy a nép elfáradt, a pártok pedig félnek az alacsony részvételtől a szeptemberi voksolásnál. A jobboldalon nagy a helyezkedés, a tömbök egymással viaskodnak, míg a balközép csendben van, és lehet, hogy erre még ráfizet. Az viszont jellemző, hogy a Munkapárt kivételével még egyetlen párt sem állt elő saját programmal. A politikai küzdelem személyes sértegetésekben, gyanúsítgatásokban, egymás ügyeinek nyomozásában merül ki.

Liberman tavasszal azt hirdette, hogy nemzeti egységkormányra van szükség a Likud, saját pártja (Hazánk Izrael) és a Kék-fehér tömörülés részvételével. A közvélemény-kutatók rámozdultak a témára, és kiderült, hogy a lakosság kevesebb, mint 30%-a támogatja az elképzelést. Azóta is ez a helyzet. Ellenkező esetben viszont újabb patthelyzet fenyeget, és ismét Liberman diktálhat. Ő viszont joggal tart attól, hogy szoros eredmény esetén a jobboldal ismét kénytelen lesz a szélsőségekkel szövetkezni.

Nem is olyan régen volt már példa az ultraortodoxok nélküli kormányzásra. Amikor viszont ott voltak az ország vezetésében, az nagyarányú költségvetési deficitet eredményezett, és ez a helyzet jelenleg is. Elképesztő állapotok uralkodnak a kórházakban, mert állítólag nincs pénz az asszisztenciára. Az oktatásügy is súlyos gondokkal küzd. A két tárca csak nyerne azon, ha azoknak, akik „nem dolgoznak, csak esznek”, nem lenne képviseletük a nemzeti kormányban.

Rendkívüli nemzeti egységkormányra volt már példa: Samir és Peresz nem kedvelték egymást, a ’80-as évek közepén mégis az általuk vezetett koalíciónak sikerült megállítani a vágtató inflációt és megakadályozni a gazdasági összeomlást.

A jobboldalon, a Likudban hallani sem akarnak róla, a balközép kék-fehérek (Gantz) viszont elképzelhetőnek tartják, igaz, elképzelésük szerint Netanjahu abban a kormányban csupán miniszterként venne részt, ami lehetővé tenné a vádemelést ellene; akkor pedig le kellene mondania.