Újabb amerikai tudományos társaság támogatja Izrael bojkottját

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Middle East Studies Association (Közel-Keleti Tanulmányok Szervezete – MESA) szerdán bejelentette, hogy támogatja a palesztinok vezette Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű, Izrael ellenes mozgalmat.

A Haifai Egyetem campusa (forrás: Wikipedia)

A szervezet tagjai a Közel-Kelet témakörével foglalkozó tudományos kutatók. Az 50 napos szavazási időszak kedden lezárult. A határozati javaslatot 768 fő támogatta, 167 fő pedig ellene foglalt állást.

Izrael az egyetlen olyan ország a régión belül, amely ellen a MESA ilyen eljárást indított.

Eve Troutt Powell, az egyesület elnöke kijelentette: a tagok világosan kinyilvánították, hogy „pozitív választ adnak a palesztin tudósok és diákok felhívására, akik azt tapasztalják, hogy az oktatáshoz való jogukat, és más emberi jogaikat sérelem éri… A MESA vezetősége azon lesz, hogy a tudományos bojkott érvényre jusson, anélkül, hogy elkötelezettségünk az eszmék és a tudományosság szabad áramlásának csorbát szenvedne.”

A 2005-ben indított BDS kampány tagadja a cionizmust, mint a zsidó nép jogát az önrendelkezéshez, és elutasítja Izraelt, mint zsidó nemzetállamot. A zsidó állam átfogó – gazdasági, politikai és kulturális bojkotton keresztüli – elszigetelésére törekszik. A tudományos bojkott hivatalos irányelvei előírják, hogy „az összes izraeli tudományos intézménnyel folyó projekteket le kell zárni”, és meghatározza azokat a korlátozásokat, amelyeket be kell tartani – pl. tilos ajánlólevelet írni olyan diákoknak, akik Izraelben folytatnák tanulmányaikat.

A kampány széleskörű elutasításra talált a világ nagy zsidó szervezeteinek vezetői részéről, mivel tagadja a zsidók jogait és antiszemita általánosításokkal operál, miközben anticionista aktivisták és támogatóik a palesztinok emberi jogainak előmozdításaként üdvözölték.

Szerdán a MESA bejelentette, hogy a vezetőség „új lehetséges politika és gyakorlat kimunkálásán dolgozik. Tagadják, hogy a tudományos bojkott visszarettentene egyes izraeli tudósokat.

Norman Stillman, az Oklahomai Egyetem professor emeritusa, és a Közel-Kelet és Afrika Kutatása Egyesületének elnöke bejelentette, hogy „a MESA fölhagyott a tudományossággal, cserébe hogy politikai szervezet legyen, amelynek egyetlen célja Izrael delegitimizálása. A Freedom House értékelése szerint Izrael a térség legszabadabb országa, miközben a MESA kezdeményezése régi elfogultságokban és előítéletekben gyökerezik”.

Donna Robinson Divine, a Smith College professzora „szégyenteljesnek” nevezte a szavazást. „A határozat nem segíti a palesztinokat, akárhol is éljenek.”

Az AMCHA Initiative, egy az antiszemita megnyilvánulásokat nyomon követő szervezet szerint – figyelembe véve a campusokon uralkodó anticionista hangulatokat és incidenseket – az összefüggés világos. A MESA döntése „erkölcsileg elítélendő és hihetetlenül veszélyes… mivel Izrael-barát személyek cenzúrázására, becsmérlésére és kirekesztésére irányul… Legnagyobb kárvallottjai az amerikai egyetemek diákjai és tanárai lesznek.”

Miriam Elman, a BDS kampányt ellenző Academic Engagement Network (AEN) vezetője nyilatkozta, hogy a MESA Izrael elszigetelésére irányuló javaslata „súlyos károkat okoz az egyesület tekintélyének.”

“Miközben a Közel-Kelet és Észak-Afrika gyökeres átalakulás zajlik, és új tudományos kapcsolatok létesülnek, elkeserítő szembesülni azzal, hogy a MESA tevékenysége ellehetetleníti az etnikai, vallási és kulturális választóvonalakon átívelő párbeszédet és kölcsönös megértést” – mondta Elman.

Több egyetem már a BDS határozati javaslat napirendre tűzésekor felfüggesztette MESA tagságát.

Algemeiner – Bassa László

 

Címkék:BDS, Izrael bojkott, MESA, Middle East Studies Association

[popup][/popup]