Ugyanazt a vitát ugyanúgy

Írta: Király Júlia - Rovat: Belpolitika, Irodalom, Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017

Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.

Száz év elteltével a „zsidókérdés”, még inkább annak „megoldása” már csak idézőjelben használható fogalmak. Így ma, ehelyett azt kérdezzük:

– Hogyan jellemezné ma zsidók és nem zsidók (bárhogy is definiáljuk e csoportokat) együttélését a mai Magyarországon?

– Az elmúlt száz év és a jelen ismeretében, kinek miben kellene változtatni ahhoz, hogy a helyzet javuljon?

Körkérdésünkre, szerkesztőink reflexióit nem számítva, harmincnyolc válasz érkezett, melyeket decemberijanuárifebruári és márciusi nyomtatott számainkban olvashatnak. Online kiadásunkban hétről-hétre egy-egy írást közlünk a beérkezettekből.

 

MTI Fotó: Kovács Tamás

Számomra 2017. legfontosabb eseménye apám naplójának[1] megjelenése volt – a Szombat is közölt egy, a Naplóhoz kapcsolódó levélváltást[2]. A Napló szerkesztése közben, a megjelenést követő recenziók olvasásakor, a naplóról való beszélgetések során újraéltem és újragondoltam nem csak életét és pályáját, de évtizedes, állandó vitáinkat is. A recenziókat olvasva, különböző életkorú közönséggel beszélgetve, meglepett, mennyivel elfogulatlanabb a fiatal olvasóközönség. Jobban el tudták fogadni, hogy tisztességtelen, amorális korban a hatalomhoz közelálló, sőt, jelentős hatalommal bíró ember is talán lehet tisztességes, nem cinikus, az ügyében hívő még akkor is, ha az őt körülvevő és őt magasra emelő világ már látványosan nem az „ügyről” szól. Tudták empatikusan olvasni a naplót, noha a pálya egészét elhibázottnak, tévesztettnek ítélték.

Gyakran, fiatal – nem bölcsész – barátaim elfogulatlansága abból (is) adódott, hogy a korról, annak szereplőiről mit sem tudtak. „Elnézést Tanárnő, de ki az a Lukács György?” – hangzott el a teljesen őszinte, elfogultságmentes kérdés egy beszélgetés során. Így nem sokat mondott nekik a Napló 1000 oldalán több mint százszor előforduló „népi-urbánus” fogalompár. Valóban, végre anakronisztikussá vált volna az urbánus-népi vita? Valóban, végre túlléptünk volna rajta? Próbálkoztam elmagyarázni a meghatározóan a huszadik századon végighúzódó, elsősorban irodalmi, de tágabban értelmiségi vita lényegét. Valójában én is zavarba jöttem – nem lévén, se irodalmár, se történész, csak annyit értek, tudok belőle, amennyi „rám ragadt”. Annyit tudok a népi-urbánus vitáról, amennyit egy eszmélő gyerek a felnőttek beszélgetéséből kihall, kiérez. Valami, ami miatt a felnőttek egymással ordítoznak nemzetről, hazáról, antiszemitizmusról meg zsidó túlérzékenységről. Annyit, amennyit egy már gondolkodó felnőtt apjával és a barátaival való permanens vitából, az össze-vissza olvasgatásaiból kihámoz. „A népi-urbánus vitát irodalmárok vívták különböző irodalmi folyóiratokban és napilapokban – ám irodalomról esett a legkevesebb szó. Ez a mai szemlélő számára anakronisztikus diskurzus végzetesen megosztotta a magyar szellemi életet, s ez a megosztottság – ha tompult is az új (irodalmi) nemzedékek színre lépésével – nem szűnt meg.” [3]

Próbáltam árnyaltan magyarázni fiatal barátaimnak, hiszen tudom, hogy az urbánus-népi vitát nem lehet zsidók és nem zsidók vitájára redukálni. És mégis, mindig és mindenkor „e vita – sokáig tabuként kezelt – egyik hangsúlyos eleme a zsidókérdés volt.”[4] Így volt ez már apám korában, a hetvenes-nyolcvanas években, és így maradt utána is. Ha kimondatlanul is. A vita „népi” résztvevői nem „zsidó írókról” beszéltek, hanem „idegenszívű”, a magyarság „sorskérdéseit negligáló”, „liberális” írókról, a „Pozsonyi úton élőkről”, a „népet nem ismerőkről” – és mégis mindenki tudta, kikre gondolnak. A másik oldal a legenyhébb fentihez hasonló címkézésre azonnal „támad az antiszemitizmus” vádjával válaszolt. A Napló tele van ezekkel a borzasztó történetekkel. A „zsidó túlérzékenységet” emlegeti apám az egyik oldalon, az „antiszemitákat támogatod” – csap le rá legjobb barátja, Pándi a másik oldalon. A „zsidó túlérzékenység” apám visszatérő gondolata volt, pedig tudta, hogy a holocaust után nem lehet túlérzékenységről beszélni, ám úgy gondolta, az általa feltétlenül hitt szocializmusban túl lehet ezen lépni. Apám szerint ebben az országban (a szocializmus utolsó éveiről beszélünk) miért ne lehetett volna nyugodtan kimondani, hogy egy őt támadó kritikát zsidók írtak, míg szerintem, amíg ebben az országban (a szocialista Magyarországon) olyan erős az antiszemitizmus, hogy a cigányozás mellett a zsidózás a leggyakoribb rigmus a focimeccseken, amíg a múlt még mindig kibeszéletlen, addig nem lehet kimondani. Rémséges, hogy ugyanezt a vitát ma ugyanúgy lefolytathatnánk. Mert az urbánus-népi vita nem vált anakronisztikussá.

A besorolás, a címkézés mindent túlélt. Tesznek róla, hogy az ősi vita velünk éljen. Sulykolják, hogy a rendszerváltó két nagy párt közül az MDF „népi” párt, az SzDSz „urbánus”. Az MDF a „nemzet sorskérdéseivel” foglakozik, míg az ultraliberális (leginkább idegenszívű) SzDSz számára az egyént a közösség elé helyező kozmopolita nézőpontjából a mi sorsunk (értsd: a magyarság sorsának) kérdései csak másodlagosak[5]. És hiába halt ki a két párt, az urbánus-népi párhuzamot a most regnáló állampárt továbbra is fenntartotta. Amikor a nemzeti ügyeket lekicsinylő liberalizmusról, migránspártiságról, a Soros-támadásról beszél, amikor kisajátítja a „haza”, a „magyar” a „nemzet” fogalmát, akkor folyamatosan fenntartja, szítja, újra fellobbantja az ebből az országban úgy tűnik már soha el nem tűnő urbánus-népi vita lángját. Ami természetesen nem a zsidókérdésről szól, és nincs benne semmi antiszemitizmus.

Kár, hogy Esterházy Péternek a szerkesztők már nem tudják feltenni a kérdést. Esterházy ma nem csak azért jut eszembe, mert mindig úgy képzeltem, hogy ő lesz az, akinek bölcs, ironikus-önironikus soraiból mindig ki tudjuk olvasni a mindenkori válaszokat, hanem azért jutott ma különösképp eszembe, mert olvasom a Magyar Írószövetség bölcs döntését, hogy nehogy már Esterházy születése napja (április 14, azért jegyezzük meg) legyen a Magyar Próza Ünnepe.[6] Lám, tényleg nem a zsidókérdésről szól az urbánus-népi vita.

Szívesen olvasnám, mit válaszolna a Szombat körkérdésére. Szerencse, hogy kérdés nélkül is megtette. Nem egyszer, sokszor. Például itt: demokratának lenni annyi, mint „főként nem félni tisztán gondolkodni, nem félni önmagunkra rákérdezni, nem félni a ránk vonatkozó kérdéseket mind föltenni. S csak azután meglátni a másik szemében a szálkát vagy gerendát. Nem félni élni.”[7]

Most látom, a legkevésbé a címben feltett kérdésre válaszoltam. De hát sorskérdéseink még sokáig úgyis itt maradnak velünk. „Száz éve is volt ország, és száz év múlva is lesz ország. Ez nem olyan, mint egy cukrászda, amit egy délután alatt abszolválni lehet.”[8] És ez is Esterházy.

Jegyzetek

[1] Király István: Napló 1956-1989 Magvető 2017

[2] Szombat 2017 április

[3] N. Horváth Béla A népi-urbánus vitáról megjelent: Szegedy Maszák Mihály (főszerkesztő): A magyar irodalom történetei III. 1920-tól napjainkig. Gondolat Kiadó Budapest, 2007 pp 172 Digitálisan:

A magyar irodalom történetei III.|Digitális Tankönyvtár

„De a szó klasszikus értelmében nem mondhatjuk, hogy ez a reformifjúság valahol a baloldaliság és a jobboldaliság között lebegett, azt lehet mondani, hogy egy olyan reformlehetőség megfogalmazását hordotta méhében és ehhez legközelebb a népi mozgalom formájában jutott el, amelyik túlhaladja a hagyományos harci riadókat, főleg azt, amelyik kapitalizmus és kommunizmus közötti választásra szólít fel” (Bibó 1986, 325).

[4] id mű pp 173

[5] Fricz Tamás sokat tesz a vita ilyen újraértelmezéséért: https://mno.hu/migr_1834/nepi-urbanus_ellentet__meg_mindig-255889 vagy http://mandiner.hu/cikk/20170206_fricz_tamas_univerzalis_nepi_urbanus_ellentet

[6] https://444.hu/2018/01/12/nehogy-mar-esterhazy-peter-szuletesnapjan-unnepeljuk-a-magyar-prozat

[7] Esterházy Péter: Az elefátncsonttoronyból. Digitálisan: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ESTERHAZY/esterhazy00171_kv.html

[8] Esterházy-vacsora. Esterházy Péter – Orsós László Jakab Esterházy-vacsora. – Papp Gábor Zsigmond filmjének szövegkönyvéből. Digitálisan: http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre37/esterhazy.htm

Címkék:Huszadik Század, Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017