Trump

avagy: Jó nekünk ez az ember?

Donald Trump a baloldali politikától frusztrált, dühös tömegek megmondó embere, aki majd jól megmutatja annak a bagázsnak, aki az elmúlt nyolc évben kormányozta Amerikát.

Leginkább a fehér alsó középosztály favoritja, amely Obama haladó, baloldali, kisebbségvédő nyolc évén csak veszített (nem feltétlenül anyagilag, hanem önbizalmában, fontosságának tudatában).

Obama nyolc éve maga volt a megtestesült politikai korrektség: kisebbségek védelme, szegények pártfogása, melegjogok kiterjesztése, arab világ megbékítése, béketárgyalások mindenkivel (ld. Fidel Castro). Legfőképpen persze az izraeli-palesztin békét szorgalmazta Obama, amelyet Jonh Kerry külügyminiszter közreműködésével megszállottan – és hiábavalóan – szeretett volna tető alá hozni.

Mindebből egy kicsit sok volt – fut át most az érzés Amerikán. Most jöjjön valaki, aki Obama ellentéte. Aki nem elegáns, művelt, választékos beszédű, minden elnyomott barátja, megszállott békítő és béketeremtő.

Aki nem a világ mindenféle kisebbségein akar segíteni, hanem azt mondja: Amerika az első. Aki nem híve a demokrácia exportjának, hanem úgy gondolja, a diktatúrák alatt nyögő népek izzadják ki maguknak a megoldást. A régi jó amerikai elzárkózó hagyományok szellemében.

Aki olyan nyers beszédű és szókimondó, mintha egy vadnyugati ivóban tartózkodna: ami a szívén, az a száján. Aki megmutatja, hogy nem kell az establishmentnek hízelegni, mert íme, a nép egyszerű fiából is lehet milliárdos, mint a mesében. Aki a régi, jó Amerikát visszahozza. Aki nem világbékéről épít légvárakat, hanem izolacionista, protekcionista, populista, nacionalista és kicsit bűnbakkeresésre hajlamos.

Aki nem békülni akar az iszlámmal, mint Obama, hanem leállítaná az iszlám vallásúak bevándorlását, amíg kiderül, hogy mi ez az egész iszlám ügy, ami most éppen felforgatja a világot.

Akinek egyszerű, de nagyszerű véleménye van mindenről,

mint minden jóravaló, bátor amerikainak, és ezért nem is igen szorul tanácsadókra, mert ő maga mindenről megmondja a tutit. (Csak akkor kezdett tanácsadókat maga köré gyűjteni, amikor a Republikánus Párton belüli győzelme egyre biztosabbnak látszott.) Egy igazi self made man, abból a fajtából, akik Amerikát mindig naggyá tették.

Obama politikailag olyan korrekt volt, mint a svéd miniszterelnök. Nem véletlen, hogy elnöksége legelején mindjárt megkapta a Nobel békedíjat: nem azért, amit csinált, hanem azért, amit reméltek tőle, amilyennek látták. Roosevelt óta talán egyetlen amerikai elnök sem tetszett annyira a baloldali Európának, mint Obama.

Obama valóban a béke, az együttműködés, a civilizált tárgyalások embere volt. Igazi balszerencse, hogy mindezt egy olyan korszakban képviselte, amikor ezek a megoldások nem működtek. Egy olyan korszakban, amelynek jellemző terméke az Iszlám Állam. Vajon az Iszlám Állammal miről lehet tárgyalni? Vajon a szíriai/iraki/líbiai/jemeni polgárháborúkban kivel lehet tárgyalni? Ma az arab iszlám világban ilyen szelek fújnak.

Donald Trump minden szempontból Obama antitézise. Távol áll tőle Obama barátságos, tapintatos stílusa. Trump tőről metszett fehér amerikai, aki hírét sem hallotta politikailag korrektségnek, rendszeresen megsért másokat maga körül, és a koncertteremben is úgy viselkedik, mintha egy csapszékben lenne.

Trump jelöltsége láttán még a neokon héják vezető orgánuma, a Commentary is a haját tépi. Pedig a Commentary (amúgy az American Jewish Committee folyóirata) a Republikánus párton belül is a jobboldalon áll és hőse/példaképe Ronald Reagan, aki a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” nevezte. De Reagan a Republikánus Párt hű embere volt, Trump pedig gyakran saját pártjára is fütyül.

Fütyül mindenkire: ilyen belevaló, egyszerű, de nagyszerű gyerek. Ellenfelei számtalanszor rámutattak, hogy kampánya során mondott mindent, majd annak az ellenkezőjét is – ám ez a szavazópolgárokat nem zavarja.

Trump egy életérzés, válasz Obamára.

Obama meg akarta szabadítani Amerikát a „világ csendőre” imázsától. Így lett elnöksége alatt Amerika a „világ jófiúja”, egy politikailag korrekt, civilizált mediátor. Ami pompásan fest a hasonlóképpen civilizált Európa szemében, de teljesen működésképtelen az arab-iszlám világot elöntő káosszal és erőszakkal szemben. Obama nem ismerte az erőszakos megoldásokat, a konfliktus–zónákból, ahol csak lehetett visszavonult – így átengedte a terepet Oroszországnak, Iránnak, Szaúd-Arábiának, amelyek a maguk brutális módjukon avatkoztak be a konfliktusokba, tovább gerjesztve a vérfürdőt. A 2011-ben kirobbant szíriai polgárháborúnak eddig 470 ezer (!) halálos áldozata és kétmillió sebesültje van, a lakosság 45 százaléka elvesztette otthonát és elmenekült. Jeléül annak, hogy az amerikai be nem avatkozás sem garancia a békére és prosperitásra.

Obama a béke hercege volt – kár, hogy túl korán jött.

Trump gyakran fúj hideget és meleget: kilátásba helyezi, hogy rövid úton elintézi az Iszlám Államot, máskor meg azt mondja, hogy ezt a konfliktust hagyjuk a helyi erőkre. Pontosan olyan ellentmondásosan beszél, mint ahogy Amerika érez: elege van a világ csendőre szerepből, a beavatkozásokból, amik csak újabb konfliktusokat gerjesztenek, ám az Iszlám Állam rémtettei láttán mégis úgy érzi: ezt azért nem kéne hagyni!

Hűségesen kifejezi azt a tanácstalanságot és ingerültséget, ami elöntötte Amerikát Obama ellentmondásos öröksége nyomán: a politikai korrektség az egyetlen elfogadható magatartás, és az se működik.

*

Képzelhető, hogy a túlnyomórészt felső-középosztályba tartozó, civilizált stílust kedvelő amerikai zsidók milyen idegenkedéssel szemlélik Trump faragatlan megnyilvánulásait és nehezen értelmezhető politikai üzeneteit. Ami a stílust illeti, kétség kívül az elegáns és kulturált Obama volt az ő emberük, aki széder estét tartott a Fehér Házban és szívügyének tekintette a közel-keleti békét.

A probléma azonban éppen a szívüggyel volt. A palesztinokkal kötendő békének éppen annyi esélye volt, mint a szíriai polgárháború tárgyalásos befejezésének. A Közel-Keleten élő izraeliek ismerték a helyi mentalitást, amely csak az erő nyelvén ért, és tudták, hogy

az amerikai elképzelések szerint nem lehet békét kötni.

Nem is fogadták lelkesen a béke ügyében megszállottan közvetítő John Kerry külügyminisztert, inkább nyűgnek tekintették, s ezt néha ki is mondták, megbántva ezzel a „békefolyamat” ügyében elkötelezett amerikaiakat.

Ezeket a tendenciák a nyolc év alatt csak erősödtek: Netanjahu egyre nehezebben viselte, hogy Obama, az európaiakkal teljes egyetértésben, újra és újra erőlteti a hiábavaló tárgyalásokat és vonakodás esetére szankciókkal fenyegetőzik; Obama és adminisztrációja viszont egyre inkább úgy látta, hogy az izraeli kormány akadályozza béke-erőfeszítéseit. A két politikus és kormányaik között egyre feszültebbé vált a viszony.

A mélyebb ok elsősorban abban keresendő, hogy a nemes baloldali eszmék – elnyomottak felszabadításról, kisebbségek védelméről, stb. – mára nyugaton az Izrael-ellenes gyűlölködés eszközeivé váltak. Legutóbb a brit Munkáspárt soraiban elszabadult antiszemitizmus mutatott rá erre a súlyos folyamatra.

A politikai korrektség zászlaja alatt az amerikai egyetemek az „Israeli Apartheid week” színtereivé váltak, a nagy presztízsű amerikai akadémiai intézmények egymás után csatalakoznak az Izrael bojkottját hirdető BDS mozgalomhoz.

Ezeken az alapokon ma nem lehet békét kötni a Közel-Keleten. Az Izrael-párti zsidók egyre kevésbé hisznek a szép baloldali jelszavakban. Így a biztos rossz baloldal ellenében egyre többen fordulnak Donald Trump felé, abban a reményben, hogy

a mai baloldali politikánál minden csak jobb lehet.

Trump Közel-Kelet ügyben is sok mindent mondott már: korábban arról beszélt, hogy csak pártatlan kívülállóként tudhat eredményesen közvetíteni, később viszont a palesztinokat hibáztatta a politikai megoldás hiánya miatt, kétségbe vonva tárgyalási szándékuk őszinteségét.

Legutóbb azt a – politikustól szokatlan – kijelentést tette, hogy Izraelnek folytatnia kéne a telepek építését a Jordán nyugati partján.

Ez mindenben az ellenkezője a nyugati politikai korrektségnek, amely szerint a „megszállt területeken” zajló építkezések a hosszú izraeli bűnlajstrom legelején állnak. Trump viszont ezt mondta: „Építsenek csak tovább… Nem hiszem, hogy szünetet kéne tartani… Nézze, Izraelre rakétákat lőttek ki, és Izraellel azt hiszem, a mi országunk soha nem bánt tisztességesen. Úgy értem, tudja milyen ez, milyen pusztító hatású ez?”

A kissé nehezen kihüvelyezhető üzenetből annyi világosan érthető, hogy Trump szembemegy az eddigi amerikai politikával.

Persze majd meglátjuk, mi marad mindebből, amikor elnök lesz – ha egyáltalán…