Trianon és a magyar zsidók

Ha mély lélegzetet veszünk, és egy pillanatra elcsöndesedünk, átélhetjük a Trianon ürügyén kirekesztő, előítéletes és gyűlölködő hangokon túl a magyar nemzet csendes fájdalmát, melyet értő, érző és szolidáris közösségként, mi, magyar zsidók is magunkénak tudunk érezni.

A mai heves politikai-ideológiai csaták közepette sokan vannak, akik úgy vélik, Trianon nem más, mint a rendszerváltás utáni szélsőjobb és a jobboldal jól kitalált ideológiai eszköze, mellyel mozgósíthatják, aktivizálhatják táborukat.

Trianon persze ez is. Mert a politika természetesen aktualizálhatja és aktualizálja is a történelmi élményeket, traumákat, veszteségeket, másrészt azonban fel is hívhatja a figyelmet a kollektív nemzeti tudat valódi sérelmeire, fájdalmaira, melyek akkor is hatnak, alkalmasint roncsolnak, ha nem beszélünk róluk. Ezért kell becsületesen, együttérzésre késztetve, a 21. század nyelvén beszélni róluk, hogy a 20. század veszteségeit meggyászolhassuk, beépítsük a tudatosított veszteséget történetünkbe, s így együtt tudjunk élni velük, hogy ne a ressentiment, ne a bosszúállás szelleme uralkodjon rajtunk.

Trianon drámai területi vesztesége vezetett a revíziós törekvésekhez. A revíziós törekvések vezettek a nácikkal való szövetséghez. A nácikkal való szövetség vezetett a tömeges zsidóüldözéshez, melyhez a több évtizedes politikai antiszemitizmus teremtette meg a lélektani alapot.

Ha emlékezünk, emlékeztetünk, hiányérzetünket és fájdalmainkat megfogalmazva gyászolunk, a feszültség csökkenhet, az összetartozás ereje nőhet. Ha nem történelmi téveszmékben hiszünk, ha nem bűnbakokat keresünk, hanem tényeket tárunk fel, összefüggéseket, okokat és következményeket elemzünk, világosabb képet nyerhetünk a históriáról is.

Trianon a magyar nemzet vesztesége, mely együttérzésre kell, hogy késztesse a magyar ajkú zsidóságot. Elnézve az egy nemzedéken belül elszerbesedett magyar zsidó neveket például a szabadkai temetőben: a magyar zsidóság vesztesége is. A szellemi apport, amit kevesebb, mint egyetlen évszázad leforgása alatt a zsidó asszimiláció és integráció a magyar kultúrához és a magyar zsidó kultúrához hozzáadott, a mai utódállamok területén szintén komoly értékeket termelt. Trianon és következményei megszakították ezt a lendületet, a magyar zsidó kultúra fejlődését. Nem szólva arról, hogy az összeesküvés-elméletek következtében, sokan utóbb Trianont is a zsidók nyakába varrták, az antiszemitizmus történetének egyik vaskos fejezeteként.

Mi, zsidók, tudjuk, mit jelent elveszíteni otthont, biztonságot, tudjuk, mit jelent a megszállás, a kisebbségi lét. Tudjuk, mit jelent a sokszor kényszerből folytatott asszimiláció, az identitásvesztés, kulturális értékeink szétforgácsolódása. Tudjuk, mit jelent a szellemivé váló haza, s tudjuk, mit jelent az erőfeszítés, így fenntartani egy kultúrát.

Tudjuk, mit jelent Trianon.

A magyar többséghez képest sajátos nézőpontból is látjuk a magyar nemzet trianoni veszteségét – fájdalommal és haraggal gondolva a Trianonból merítő zsidóellenességre, a területi revízióért Hitlernek gesztusokat tevő Horthy-adminisztrációra, és az Auschwitzig jutó kirekesztő nacionalizmus következményére –, de a következmények miatti örök fájdalom és tehetetlen indulat, ennyi idő után nem homályosíthatja el történelmi tisztánlátásunkat, és együttérzésünket a magyar veszteséggel.

Ezt a történelmi tisztánlátást és együttérzést várjuk el mi magunk is másoktól.

Ha mély lélegzetet veszünk, és egy pillanatra elcsöndesedünk, átélhetjük a Trianon ürügyén kirekesztő, előítéletes és gyűlölködő hangokon túl a magyar nemzet csendes fájdalmát, melyet értő, érző és szolidáris közösségként, mi, magyar zsidók is magunkénak tudunk érezni.