Törökország és Izrael normalizálta kapcsolatait

Írta: Szerémy Tamás/MTI - Rovat: Politika

Törökország és Izrael normalizálta kétoldalú kapcsolatait – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hétfőn Ankarában.

160626220122-netanyahu-erdogan-split-exlarge-169

A kormányfő szerint ennek keretében megállapodásra jutottak a Gázai övezetet érintő izraeli blokád enyhítésében is.

A miniszterelnök kifejtette: a vonatkozó szerződést a felek kedden írják alá. A normalizálás első lépéseként mindkét ország ismét nagyköveteket jelöl ki. Az első török hajó pénteken 10 ezer tonna segélyszállítmányt visz majd a törökországi Mersinből az izraeli Asdód kikötőjén keresztül Gázába.

Az ankarai vezetés továbbá egy 200 ágyas kórházat állít szolgálatba az övezetben, valamint elkötelezett a térség víz- és áramellátásának biztosítása mellett is. A folyamatot a török miniszterelnöki hivatal katasztrófavédelmi igazgatósága (AFAD) fogja koordinálni – tette hozzá Yildirim.

A politikus hangsúlyozta: az egyezmény politikai és diplomáciai, nem pedig gazdasági jellegű.
A Hürriyet című tekintélyes török napilap múlt héten arról értesült, hogy a helyzet rendeződésének következményeként újból lesznek közös hadgyakorlatok és megint sor kerülhet kölcsönös energetikai, valamint védelmi beruházásokra.

A két ország viszonya azután romlott meg, hogy 2010 májusában az Avi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta. Az akcióban tíz, a palesztinokat támogató aktivista életét vesztette és huszonnyolcan megsebesültek. Az incidenst követően Ankara és Jeruzsálem jóval alacsonyabb szintre helyezte diplomáciai és biztonsági kapcsolatait. Egy évvel később ismét hajóraj indult Gáza felé, de az izraeli hadsereg ennek kikötését is megakadályozta.

Ankara három feltételt szabott a török-izraeli viszony normalizálásához: nyilvános bocsánatkérést, valamint az áldozatok pénzügyi kárpótlását várta el a 2010-es incidens miatt, és azt, hogy a zsidó állam oldja fel a Gázai övezettel szembeni blokádot. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2013-ban hivatalosan bocsánatot kért a hat évvel ezelőtt történtekért, a 20 millió dollár(mintegy 6 milliárd forint) kártérítést pedig a mostani megállapodás értelmében fizeti ki a zsidó állam az áldozatok hozzátartozóinak.

A viszony normalizálására tett erőfeszítéseket leginkább a 2006 júniusa óta a Hamász palesztin mozgalom által ellenőrzött Gázai övezettel szemben fenntartott izraeli blokád kérdése hátráltatta, amelyben a feleknek eddig nem sikerült dűlőre jutniuk. A korlátozás most sem szűnik meg teljesen, csak enyhül Törökország számára.

 

Címkék:Avi Marmara, Gáza, Izrael, Törökorzság

[popup][/popup]