Több mint százezren vonultak Tel-Avivban a meleg büszkeség napján

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

Több, mint százezren vettek részt Tel-Avivban a meleg büszkeség (Pride) idei felvonulásán pénteken – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Tel Aviv Pride 2022 (Fotó: Guy Yehieli, Tel Aviv Önkormányzata)

A városban folyó metróépítkezés miatt idén módosított útvonalon hömpölygött a tömeg, az LMBT-közösség helyi és külföldről érkezett tagjai, valamint a velük szolidáris, a teljes jogegyenlőségért folytatott harcukat támogatók.

A Jarkon folyó melletti parkban állították fel a színpadot, ahol a menetelés után a könnyűzenei élet helyi sztárjai léptek fel. Számos politikus is megjelent.

“Az elmúlt két évben azon dolgoztunk, hogy ne csak a tel-aviviak élhessenek úgy, ahogyan akarnak. Gondoskodunk büszkeség-házak megnyitásáról országszerte. Vannak nem együttműködő önkormányzati vezetők, de a kormányban lehetőségünk van segítséget nyújtani, a politikát félretéve, hogy megtörténjenek a dolgok” – nyilatkozta Meráv Kohen társadalmi egyenlőségért felelős miniszter a lapnak.

“Nem engedünk azoknak, akik erőszakot alkalmaznak, fenyegetnek, terrorizálnak. Minden ilyesmire magasabb költségvetési összegekkel, beruházásokkal felelünk. Hazánkban senki sem félhet, mindig védelmet nyújtunk az itt élőknek” – tette hozzá.

Jaír Lapid  külügyminiszter arra emlékeztette a megjelenteket, hogy egy évvel ezelőtt ő maga vezette a szivárványszínű Pride-zászló kitűzését  a jeruzsálemi külügyminisztérium épületén, illetve az izraeli külképviseleteken.

“Megnyerjük az LMBT-közösségért vívott küzdelmet, de még nincs vége, tovább kell irányítanunk, mert amíg van egyetlen LMBT-gyermek is az ország perifériáján, akinek szüksége van a védelmünkre, addig az ő tiszteletére felvonulunk” – mondta Lapid.

“Nem adjuk fel a választás szabadságát a szerelemben, Az egyenlőség azt jelenti, hogy megengedik, hogy mindenki a maga módján legyen különleges”- mondta a szintén az LMBT-közösséggel vonuló Meráv Michaeli, a szociáldemokrata Munkapárt elnöke, közlekedési miniszter.

Az Izraelben évente megrendezett Büszkeség hónap rendezvényeit Jichák Hercog államelnök ünnepi beszéddel köszöntötte. Ebben “bámulatosnak” nevezte az LMBT-közösség eddigi eredményeit. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]