Több főrabbit lovaggá ütött, kettőt pedig a Lordok Házába emelt

Erzsébet királynő és a brit zsidók

A csütörtökön 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő a leghosszabb ideig hivatalban lévő uralkodó volt Nagy-Britannia sokszázéves történetében. Uralkodása magába foglalta a 20. századi brit zsidóság szorongattatását és felemelkedését, valamint azt a folyamatot melynek során a brit társadalomban a zsidók az egzotikus kívülállókból vezető szereplőkké váltak.

A királynő halála – gyermekei és unokái körében – a gyász és bizonytalanság időszakát hozta el a briteknek, akiket már így is szorongat a gazdasági és politikai felfordulás, amelyet az Európai Unióból való kilépés okozott.

Erzsébet 1952-ben örökölte meg a trónt, nem sokkal azután, hogy 1948-ban Nagy-Britannia kivonult a Palesztin mandátum területéről, s így létrejött Izrael.

A fasizmus legyőzése utáni mámor éveiben a monarchiák elavultnak tűntek, de Erzsébet uralma alatt a monarchia szimbolikus jelentősége egyre nőtt, s így sikerült megőrizni a korona pompáját és tekintélyét a brit társadalom egészében.

A brit zsidó vezetők nyilatkozataikban hasonlóképpen szóltak, mint a világ többi politikusai.

“Nincsenek szavak, amelyek teljes mértékben leírhatnák nemzetünk veszteségét” – fogalmazott a Brit Zsidók Képviselőinek Testülete közleményében. “Őfelsége bölcsessége, jóindulata és kötelességtudata brit állampolgárok nemzedékeinek, köztük a mi közösségünknek is inspirációul szolgált. Emlékéből fakadjon áldás”.

Ephraim Mirvis, az Egyesült Királyság főrabbija szerint Erzsébet nagyra becsülte a zsidó közösséget mindazokban az országokban, amelyek felett uralkodott.

“Jó szívvel emlékezünk vissza arra a bensőséges kapcsolatra, amelyet a zsidó közösséggel ápolt, különös tekintettel a vallásközi kapcsolatokra és a holokauszt emlékezetére” – mondta a közösségi médiában közzétett videó-üzenetében Mirvis. “Emlékszem, egy alkalommal megmutatta nekem és a feleségemnek a windsori kastély gyűjteményében lévő, zsidósághoz kapcsolódó értéktárgyakat, köztük egy, a holokauszt idején Csehszlovákiából megmentett Tóratekercset. A zsidó nép iránti odaadása mélyről fakadt, és az értékeink iránti tisztelete nyilvánvaló volt.”

Elizabeth Alexandra Mary Windsor 1926-ban született abban a Nagy-Britanniában, ahol a zsidó közösség virágzott London East End negyedében. East End nem volt messze a palotától, ahol felnevelkedett, s ahol apja tíz évvel később elfoglalta a trónt.

Erzsébet gyermekkorában a zsidók már kiemelkedő szerepet játszottak a nemzet kulturális és üzleti elitjében – két évvel az ő születése előtt Harold Abrahams a brit iskolás fiúk hőse lett, amikor 1924-ben aranyérmet nyert atlétikában az olimpián.

Ám ebben az időben az Adolf Hitlerrel szimpatizáló barnaingesek szabadon masíroztak Londonban mindaddig, amíg Nagy-Britannia be nem lépett a háborúba. A zsidókról mint közönséges és kapzsi emberekről alkotott sztereotípiák olyannyira elterjedtek voltak, hogy rendszeresen felbukkantak Agatha Christie krimijeiben. A brit antiszemitizmus a háború után is fennmaradt, amint azt egy PBS-en nemrég sugárzott tévésorozat is megörökítette.

Erzsébet fiatalkora ezeket a feszültségeket tükrözte: Nagybátyja, VIII. Edward lemondott a trónról, hogy egy amerikai nőt vegyen feleségül, és a házaspár hamarosan barátságot kötött Hitlerrel. Eközben majdani férje, Fülöp herceg édesanyja, Alice hercegnő egy zsidó családnak nyújtott menedéket a tengelyhatalmak által megszállt Athénban.

A Windsor családban hagyomány a fiúgyerekek körülmetélése, ami akkoriban szokatlan volt, s legalább egy évszázaddal megelőzte azt a hiedelmet, hogy a körülmetélés orvosilag indokolt lehet. Erzsébet, aki szakembert akart, egy Jacob Snowman nevű mohélt kért fel a feladat elvégzésére.

A brit hercegnő és a zsidó közösség közötti szoros kapcsolat később is fennmaradt. A zsidó közösség 1952-ben, nem sokkal trónra lépése után születésnapi üdvözletet küldött neki, ő pedig őszinte szavakkal köszönte meg az akkori főrabbinak az üzenetet. Erzsébet végül több főrabbit lovaggá ütött, kettőt pedig a Lordok Házába emelt. (A főrabbi tisztségét még az 1700-as években hozták létre, és később számos, Nagy-Britannia által gyarmatosított országban és területen elterjedt, köztük Írországban, a brit mandátummal rendelkező Palesztinában és Dél-Afrikában.)

Viszont a brit külügyminisztérium tanácsát követve, az 1956-os Egyiptom elleni háború kudarca után, igyekezve helyreállítani a kapcsolatokat az arab nemzetekkel, Erzsébet évtizedekig kerülte az Izraelhez való közeledés látszatát is. Férje, Fülöp – tisztelegve néhai édesanyja előtt, aki megkapta a Világ Igaza elismerést – 1994-ben nem hivatalos látogatást tett az országban. Unokája, Vilmos herceg 2018-ban tett először hivatalos látogatást Izraelben.

A háború utáni korszakban a brit zsidók a társadalom minden szektorában, így az elitben is egyre inkább megjelentek. Az a tény, hogy Lord Snowdon – Erzsébet húgának, Margit hercegnőnek a férje – zsidó volt, alig került be a köztudatba. Amikor Diana hercegnő Károly hűtlenségére hivatkozva el akart válni tőle, Anthony Juliust, az ország egyik legjelentősebb ügyvédjét kérte fel, aki egyben a zsidó történelem tudósa is volt.

Margaret Thatcher idején, az 1980-as években a kabinetnek számos zsidó minisztere volt – egy időben nem kevesebb, mint öt –, a 2000-es években pedig két zsidó vezette az ellenzéket: Michael Howard 2003-2005 között a konzervatívok, Edward Miliband pedig 2010-2015 között a munkáspártiak vezetője volt.

Isaac Herzog izraeli elnök a királynő halálát “egy korszak végének” nevezte.

“Hosszú és nagy jelentőségű uralkodása alatt a világ drámaian megváltozott, miközben a királynő a stabil, felelősségteljes vezetés ikonja, az erkölcs, az emberség és a hazaszeretet jelképe maradt. A királynő életében és népének szolgálatában a tisztesség, a kötelességtudat és az ősi hagyományok szellemét testesítette meg – fogalmazott közleményében az izraeli államfő.

JTA