Tisztelt Miniszterelnök Úr! Libsizni: antiszemita hagyomány
„a magyar törekvő fajta, mert mindig többet és jobbat akar, de nem mindegy, hogyan vagyunk elégedetlenek: van egy libsi elégedetlenség. Az egy nyegle, semmi se jó, ez is rossz, az is rossz. És persze mindig valaki más tehet arról, hogy az rossz. De van egy keresztény hagyománya is az elégedetlenségnek, és ez él Magyarországon. Én ehhez tartozom, állandóan elégedetlen vagyok: ez is jó, mert hat, az nagyon jó. De lehetne hét is, nem? Meg lehetne nyolc.”
Ha minden igaz, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a fentieket mondta a minap a sporttal, az olimpiai eredményekkel kapcsolatban.
Igaz, egy miniszterelnöknek túl sokszor meg kell szólalnia, így néha önellentmondásba kerül.
Mert a miniszterelnök korábban azt is mondta, hogy zéró tolerancia van érvényben Magyarországon az antiszemitizmussal szemben.
Egy, a magyar történelemben jártas politikusnak tudnia kell, hogy a “libsi” kifejezés zsidóellenes asszociációkat kelt, és sokakban, túl sokakban, a “bibsi” gúnyszóval társítható, amelyet zsidókra használtak és használnak antiszemiták.
Különösen így van ez, ha a szövegkörnyezet dichotomizálja a keresztényt a “libsivel”, még világosabban körülhatárolva, kik lehetnek a “libsik”.
Na, kik?
A Fidesz-féle újmagyar szlengben (politikusok, elemzők, sajtómunkások kezén és száján) a “libsi” megengedetté vált, hiszen a kormánypárt politikusai és szorgos propagandistái úgy vélik, ha ők azt mondják magukról, hogy az antiszemitizmust elítélik, akkor használhatják a kifejezést.
Segítő szándékkal leszögeznénk, hogy a kifejezés kódolt antiszemita tartalmat hordoz: összemossa a liberalizmust a zsidókkal, ami részint tévedés, részint politikai antiszemitizmus.
Értjük, persze, hogy be kell gyűjteni a szélsőjobbra húzókat, az antiszemitákat is a szavazatmaximalizálás érdekében, és a radikális politikának szüksége van ellenségképekre, de azért a 21. századi Magyarország ennél magasabb színvonalat érdemel.
